Az év, amikor a Fradi-tábor elmélyült politikai elemzővé vált

belföld

Minden idők tömörségében tökéletes szurkolói molinója, a Gyűlölünk mindenkit sok évvel ezelőtti megalkotása után láthatóan kereste az utat a folytatáshoz a Ferencváros tábora.

Időnként már voltak jelek, hogy nem szűkítenék be az érdeklődésüket kizárólag a szeretett csapatukra, a gyűlölt Újpestre vagy egyáltalán a focira. 2020 októberben például a színészképzés körüli közéleti vitában jelezték, hogy mi a szakmai véleményük a magyar film jövőjét megalapozó felsőoktatási purparléban.

Forrás

Vagy, mint 2021-ben, finom párhuzamot vontak 1956 és 2006 között, jelezve, hogy nem szimpatizálnak az egyik politikai ideológiával:

A szurkolók aztán tavaly februárban már tartottak egy sajátos hétértékelőt, két eseményre is reagálva. Az egyik az elbocsátott budapesti pedagógiai asszisztens ügye, a másik a Becsület napi történések, amikor ugyan több száz rohamrendőr választotta szét az antifasisztákat és a szélsőjobboldaliakat, de előtte és utána is voltak összetűzések.

A Fidesz és a Mi Hazánk akkor a Szikra mozgalomra és parlamenti képviselőjére, a párbeszédes Jámbor Andrásra próbálta tolni az antifasiszta erőszak szervezését. Láthatóan sikerrel.

A Fradi-tábor aztán szóban is elküldte Jámbort a kurva anyjába. Jámbor András akkor gyorsan reagált is a szövegre és a skandálásra:

„Egyrészt, anyám sajnos elhunyt pár éve. Másrészt, akkor pár nap múlva, amikor megértik, illetve világossá válik az urak és a hölgyek számára is az igazság, ugyanekkora méretben várom majd a Jámbor! Elnézést kérünk! molinót is! Gondolom, ez a minimum a becsületben! És az igazság az, hogy se nekem, se a Szikrának nincs köze az erőszakhoz.”

Korábban is hiába próbálta jelezni, hogy nem ő volt a szervező.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke (egyben a Fidesz alelnöke) ekkor cselesen úgy ítélte el a Fradi-ultrák stadionbeli üzenetét, hogy jelezte: bármennyire is egyetért vele, nincs ilyesminek helye a stadionban.

Az biztos, hogy az ultrák figyelnek Kubatovra, mert például amikor a Fradi-főnök kissé indulatos Facebook-posztban reagált arra híre, hogy a Mahart Passnave Kft. nem szponzorálja tovább a Fradi női kézicsapatát, Kubatov a posztjához mellékelte a Mahart Passnave vezetőjének, Bényi Szabolcsnak a fotóját is. Nemzeti érzéseket, illetve annak hiányát is felemlegette Kubatov, de közben kiderült, hogy Lázár János adta ki az utasítást a szponzorszerződések felmondására. Kubatov azért még beszélt arról is, hogy így nehéz lesz megköveteli a jogkövetést az állampolgároktól.

Mindenesetre a szurkolók érezték, hogy lépniük kell, és tolmácsolták is a véleményüket Bényinek.

Fotó: Mahart

De hiába a kölcsönös odafigyelés, a jelek szerint nem volt mit tenni, egyszerűen beszivárogtak a politika történései, a kegyelmi ügy például így jelent meg.

Forrás

Amit aztán kiegészítettek egy másik üzenettel, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából.

Forrás


„Te semmirekellő szarházi! Nekünk életfogytig tartó szenvedély! Neked életfogytig tartó kínszenvedést”

– ezt márciusban üzenték meg Tordai Bence párbeszédes politikusnak. Tordai ugyanis a parlamentben azzal védte meg a rabszolgatörvényes tüntetésen a rendőrsorfal felé füstgyertyát dobó, ezért felfüggesztett börtönre ítélt Fekete-Győr Andrást a fideszes képviselők felé fordulva, hogy ha „egy tüntetésen egy füstgyertyának az eldobása az bármilyen módon összehasonlítható lenne. (…) A maguk fociultráit egytől egyig életfogytiglanra kellene lecsukniuk, hogyha azt gondolják, hogy a pirotechnikai eszközök használata egy ennyire veszélyes dolog”.

Forrás

Kubatov pedig, aki, mint jelezte, nem szívesen látja a politikát a stadionban, azt üzente Tordai Bencének, hogy „jöjjön ki ide a B-középbe, és dumcsizzák meg az ultrákkal ezt a kis problémát”.

A választások előtt aztán feltűnt egy balra kanyarodni tilos tábla is a táborban.

Forrás

Annyit beszélt a világ a párizsi olimpia megnyitójáról, hogy azt sem hagyták szó nélkül a szurkolók.

Forrás

És üzentek az olimpián az algériai Kheliffel bokszoló Hámori Lucának is.

Forrás

A Bajnokok Ligája selejtezőjében júliusban, ha már nemzetközi kupa, nemzetközi témát érintettek.

„Salis felemelkedése: a börtönből az Európai Parlamentbe...”

Forrás

laria Salist 2023 februárjában tartóztatták le, miután a vádak szerint társaival közösen Budapest több pontján súlyosan összevert embereket, akikről azt feltételezték, hogy a neonáci Kitörés túra résztvevői. Salist lábbilincsben vezették be a tárgyalásaira, ügyvédjén keresztül a magyar börtönkörülmények miatt panaszkodott, mindezek, valamint az eljárás elhúzódása miatt az ügye folyamatosan az olasz sajtó napirendjén volt. Ezek hatására kisebb diplomáciai csörte alakult ki Olaszország és Magyarország között. A június eleji európai parlamenti választásokon az olasz Zöldek És Baloldal Szövetsége nevű párt jelöltjeként szerzett mandátumot, így június közepén szabadon engedték Budapesten.

Augusztus 20-án politika helyett ugyanakkor felhívták a figyelmet egy talán kevéssé ismert himnuszra, a Szent István királyról szólóra.

Forrás

Volt megemlékezés az aradi vértanúkról és az 56-os hősökről is. Utóbbiba nem keverték bele Orbán Balázst. Pakson aztán újra üzentek úgy általában a pedofiloknak.

Forrás

Az év végére a figyelem az Európa-ligában jól, a magyar bajnokságban eközben erősen bukdácsoló csapat teljesítményére került. A tábor a Zalaegerszeg elleni meccs első 5 percében nem szurkolt, hanem kifeszített egy molinót, amiben azt kérdezik angolul (hogy a játékosok is megértsék), hogy „akkor ők is csak az Európa-liga meccseken drukkoljanak”

Amire Kubatov Gábor úgy felkapta a vizet, hogy még a meccs közben posztolt Facebookra. A kommentek alapján ezzel nem találta el a szurkolók többségi véleményét.

A Fradi gyenge meccsen megszerezte ugyan a 3 pontot, de a meccs végén zúgott a kurva gyenge.

Kubatov reakcióját a Fradi-tábor úgy csengette le, hogy közölték: a hatodik perctől már végigszurkolták a meccset, és már a meccsen kifeszítették is a saját kérdésükre a választ: Nem. Együtt a győzelemért. Amit ezek szerint a szurkolóknak beszóló Kubatov nem látott.

A vitát maga Kubatov zárta le azzal, hogy a Fradi-tábor helyett ezúttal a sajtóba szállt bele.

Forrás

Hogy mindez hogyan csapódik le a magyar közéletben? Erről Herczeg Márk kollégámnak volt egy megfejtése még márciusban.

Ultranemzeti hitvallás: Aki primitívnek nevez minket, az pofán lesz verve!

A szellemi futballhuliganizmus legújabb variánsa: a tahóterror komisszárjai snowflake-hablegény-szójafiúkként sértődnek meg, ha erőszakosnak nevezik őket, közben mégis vérontással fenyegetőznek. Az ellentmondás lényege, hogy a pályát teljes egészében be kell focizni.

Herczeg Márk
vélemény
Forrás
Kapcsolódó cikkek

Sajátos hétértékelőt tartott a Fradi-tábor

A Kecskeméttel játszott az FTC, de nem nekik üzentek.

Haszán Zoltán
POLITIKA

TikTokon beszélt a tizenöt éves szeretőjéről egy budapesti pedagógiai asszisztens, menesztették az iskolájából

A videót azóta eltávolították.

Solti Hanna
gyermekvédelem

Több száz rendőr választotta el az antifasisztákat és a szélsőjobboldaliakat a Becsület napján

Február 11. fontos dátum a hungarista mozgalmak életében, idén pedig a szokásosnál is nagyobb feszültségekre lehetett számítani.

Rényi Pál Dániel, Bankó Gábor
Politika

Kubatov Gábor szerint aki megvonja a Fraditól a támogatást, az nincs tisztában a nemzeti érzéseinkkel

Torkig van az ilyenfajta módszerekkel és emberekkel.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

„Neked életfogytig tartó kínszenvedést” – üzenték a Fradi ultrák Tordai Bencének

A párbeszédes politikus szerint a fociultrákat „egytől egyig életfogytiglanra kellene lecsukniuk”, ha ennyire veszélyes dolog a pirotechnikai eszközök használata.

Benics Márk
belföld

Kubatov azt javasolja Tordai Bencének, hogy menjen el a stadionba, és dumcsizzon a Fradi-ultrákkal

Azokkal az ultrákkal, akik életfogytig tartó kínszenvedést kívántak neki. Szóval jó ötletnek tűnik.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Hámori Luca ökölvívó Khelifről: Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány

Tóth-Szenesi Péter

Antifa-ügy: három évet kapott a tettét beismerő másodrendű vádlott

Az elsőrendű, akire 11 évet kért az ügyész, tagadja a bűncselekményeket.

Szily László
bűnügy

Nagyon kibuktak az olaszok a Budapesten kutyaként, láncra verve bíróság elé vezetett szélsőbaloldali vádlott miatt

Diplomáciai feszültség támadt, behívathatják a római magyar nagykövetet. Már korábban embertelen körülményekre panaszkodott a milánói anarchista tanárnő. Veszélyben az Orbán által építgetett magyar-olasz kapcsolatok.

Szily László
bűnügy