„A futball durva játék, nem azért, mert rugdosnak, és az fáj, hanem mert csak a győztesnek van igaza. És aki vesztett, az nem tudja megvédeni magát.” (Esterházy Péter)
Sehol sem olyan látványos a fideszes térnyerés, mint a fociban: a teljes NERB1 a (futball)bolond Orbán Viktor valamelyik jobbkezéé lett, és a miniszterelnök egy újabb kétharmad után is legelőször a Fradiba látogat el megköszönni a kiállást, és a klubok szinte nyíltan támogatják.
Az is látványos, hogy a 2010 előtt az utcai erőszakról ismert ultracsoportok a stadionokban megszelídültek, és ha éppen nem capture the flaget játszanak, inkább dalárdákra emlékeztetnek, messze a stadionokban kényelmesen elférő családoktól.
Persze a megveszekedett, megzabolázhatatlan, fradista rosszfiúk – akiket korábban az azóta Orbán-imitátorrá vált Boros Bánk Levente képviselt, most pedig Hamberger Ádám csillapítja a kedélyeket – nem hagyják szó nélkül, ha közügyekben folt esik a nemzet becsületén.
Például nem féltek üzenni az 1956-ért és 2006-ért is felelős mai baloldalnak, vagy elküldeni a kurva anyjába az éppen összepedofilozott Jámbor Andrást sem, amiről Kubatov Gábor FTC-elnök (egyben Fidesz-alelnök és pártigazgató) csibészesen azt írta, bármennyire is egyetért vele, nincs ilyesminek helye a stadionban.
Ha a magyar válogatott olykor nyer, évek óta miniszteri szintig ér az őrjöngés, a propaganda jó ideje diktatórikus szintre járatta a nem orbánisták baszogatását, a tényektől teljesen függetlenül. A DK-s Dobrev Klárát sajtótájékoztatón kérdezik fel, melyik csapatnak drukkol, a momentumosokat minden alap nélkül azzal gúnyolják, hogy a román válogatottért élnek-halnak, Farkasházy Tivadarról pedig bíróságnak kellett kimondania, hogy a fideszes média hosszú évek óta sulykolt hazugságával szemben nem szurkol a magyarok ellen.
Mostanra a szellemi futballhuliganizmus késes-féltéglás korszakában járunk. A Kádár-rendszertől a Gyurcsány-kormányig ilyesmi elképzelhetetlen lett volna, de már ott tartunk, hogy ha az FTC elnökének (a kormánypárt igazgatójának) elszámolási vitája van az állammal, szurkolók állnak bele egy állami cég vezetőjébe, hiába nem ő döntött a szponzoráció megszüntetéséről. És még csak nem is ez a legsúlyosabb ilyen ügy.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?2020-ra nyomasztóbbá vált az első osztályú magyar bajnokság a Kádár-rendszer NB1-énél, de ennél még a kilencevenes-kétezres évek maffiózók és erőszakos bűnözők uralta káoszfutballja is érdekesebb volt. Így várom a bajnoki rajtot.
A győzelem minden más szempontnál fontosabb - de mi lesz ennek az ára, ha egy egész országért zajlik a meccs? Rényi Pál Dániel, a 444 újságírója könyvet írt Orbán Viktor felemelkedéséről Győzelmi kényszer címmel. Podcastban meséli el, hogyan készült a könyv, mit tanult meg munka közben, és mit mond a mai Magyarországról egy évtizedekkel ezelőtti egyetemi bajnokság.
„Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke apró figyelmességgel lepte meg a kormányfőt” – írja a fradi.hu.
Megérte a kormánynak az NB1-be önteni az eltérített adóforintokat.
Egy NB 1-es meccs után szerb ultrák hamis iratokkal furmányos módon elloptak egy Fradi-ultrazászlót, majd azt az Európa-liga meccsen elégették a Groupama Arénában. Az íratlan szabályok szerint ez a csoport megszűnését eredményezné. Csakhogy az ultrák szerint nem a fő-, hanem egy alzászló lett oda. Egy zászló története.
Boros Bánk Levente, a futballszurkolóból lett fideszes elemző méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig az évek során az ország első számú Orbán-imitátora lett. Dicsőség a dublőröknek!
A Kecskeméttel játszott az FTC, de nem nekik üzentek.
Azt mondja, annak ellenére vádolják mozgalmát, hogy még csak nem is vádolta őket ilyennel a rendőrség, és senkit sem hallgattak ki ilyen ügyben.
;-)
A legújabb összeesküvés a magyarság ellen: a BLM, az LMBT, Bajorország és az UEFA is minket akar letérdeltetni. Az államigazgatás minden szintjét ellepte a szellemi futballhuliganizmus.
Újra aktuálissá vált, hogy: „s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest”.
Egyre súlyosabb a központból irányított szellemi futballhuliganizmus.
A Hócipő főszerkesztőjével ugyanazt csinálta a propaganda, mint a Valótlanul című filmünk szereplőivel, Farkasházyt évek óta támadások érik az utcán. 8 év után bíróság mondta ki, hogy hazugsággal járatják le újra és újra. Nem mintha a kormányzati szellemi futballhuliganizmus fantáziáját bármennyire is korlátoznák a tények.
Lázár János utasítására vonták meg a támogatást a Fraditól.
Kubatov Gábor FTC-elnök és Fidesz-alelnök korábban azt mondta, aki megvonja a Fraditól a támogatást, az mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről.
2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetésen füstgyertyát dobott a rendőrsorfal elé, emiatt 2023-ban elsőfokon még felmentették.
Erre volt könnygáz a válasz. Fekete-Győr azt mondta, nem bán semmit.
A párbeszédes politikus szerint a fociultrákat „egytől egyig életfogytiglanra kellene lecsukniuk”, ha ennyire veszélyes dolog a pirotechnikai eszközök használata.
Fradisták vertek fradistát.
A szurkolók átvizsgálása mélységesen felháborította a magyar kormányt.
Van egy rossz híre.
Egyre nehezebb megállni a dolgot, de van két dolog, ami önuralomra sarkallja a Fidesz frakciót.
Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!
Hogyan sikerült néhány fotóval összezavarnom és vérig sértenem az ultraorbánista véleményvezéreket? Valahol most is felsír egy Rákay Philip.
A jelek szerint a Fidesz legnagyobb szájharcművésze nem olyan veszélyes, ahogy azt elhitetni igyekszik magáról.
A választás nagy vesztese már most a Fidesz, hiszen olyasmiben kell részt vennie, amitől láthatóan undorodik. Pedig lenne rá megoldás.
Tovább kavarnak az LMP korrupciós ügyekért felelős társelnöke körül, Hadházy apja után már az anyját is előrángatták. És hogy mindenkinek világos legyen, megint Németh Szilárdé az utolsó szó.
Simicska, kopaszok, parkolás, Pecina. Most már teljesen mindegy, ki mit csinál, csak legyen nagyobb a káosz.
A Fidesz egyik legfontosabb fegyvere, hogy nemcsak azt határozzák meg, miről legyen szó Magyarországon, de azt is, milyen szavakat használjanak az emberek. Aki pedig a nyelvet irányítja, az üzenetet is irányítja, ez a nyelvpolitika alapelve. A cél a közgondolkodás egészének átalakítása.
Van valaki, aki Orbánnál is többet tett azért, hogy 2014 óta mindig kétharmaddal győzzön a Fidesz. Végre lerántjuk a leplet a liberális gőg nagy lózungjáról, és helyette egy másik nagy lózungot ajánlunk.
Ez minden idők legfurcsább fideszes kampánya: miközben a kormányoldal folyton azt sulykolja, hogy az ellenzék háborút akar, a másik fő üzenet olyasmi, hogy Ukrajnának kellene minél hamarabb véget vetnie a megszálló oroszokkal vívott honvédő háborúnak.
Orbán harcba küldené a magyarokat, de itthon, a magyarok ellen.
Az egész rendszer arra épített eddig, hogy a legegyszerűbb, legönzőbb emberek legyenek felháborodva. És akik évek óta síkidegek, nem pont most fognak megnyugodni.