Az őrizetbe vétele óta újra kihallgatták a Till Tamás megölésével vádolt F. Jánost, aki „fenntartotta, hogy az első két vallomása a helyes (...) Ennek a lényege az volt, hogy az ölési cselekményben nem vett részt, csak a holttest hollétéről volt tudomása. Azt pedig továbbra is fenntartja, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette a beismerő vallomását” – mondta el a Blikknek F. ügyvédje, Hódos Attila.
A Kecskeméti Törvényszék pénteken adott ki közleményt arról, hogy három hónappal meghosszabbította a járásbíróság Till Tamás feltételezett gyilkosának letartóztatását. A közlemény szerint „a nyomozási bíró a letartóztatást a gyanúsított jelenlétének biztosítása érdekében hosszabbította meg”.
Till Tamás gyilkosának büntethetőségével kapcsolatban komoly vita alakult ki decemberben. A rendőrség idén nyáron kezdett újra nyomozni Till Tamás ügyében, miután 24 év elteltével előkerült a fiú holtteste. Azóta nagyjából 40 embert hallgattak ki, köztük az akkoriban, 16 évesen, Till eltűnésének helyszínén, egy tanyán dolgozó F. Jánost. Aki azért lett most gyanús a rendőröknek, mert kiderült, hogy több tanút is megpróbált befolyásolni. F. János a negyedik kihallgatásán, november végén megtört, és mindent bevallott, de az elévülés miatt elengedték.
Az elévülés Till Tamás szüleit mélységesen felháborította, különböző internetes fórumokon pedig hamar azonosították a férfit, akit a Blikk is elért. Nekik azt mondta, hogy ezek a napok elég nehézkesek számára. Nem sokkal később a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását, és – némi nyilvánosságban lefolytatott jogvita után, amelyről ebben a cikkben írtunk – végül el is fogták. Fellebbezett ez ellen, de most a Törvényszék döntése nyomán felelnie kell majd aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt.
A letartóztatást „a gyanúsított jelenlétének biztosítása érdekében” hosszabbították meg.
A 11 éves fiú eltűnése negyed századon át az egyik leghíresebb megoldatlan hazai bűnügy volt, amit most nyáron tudtak lezárni.
Till Tamást 2000-ben ölte meg F. János, a bűntett már 2015-ben elévült.
Nem tartják tiszteletben a magánéletét.
Hogy a gyerekgyilkossággal gyanúsított F. cselekménye elévült-e, vagy sem, az csak az ejárás későbbi szakaszaiban dőlhet majd el ténylegesen.
A Till Tamás-ügy klasszikus akna volt, bármelyik kormány rászaladhatott volna, de a Fidesznél robbant: kiderült, hogy a törvény nincs összhangban a társadalmi akarattal. Orbánéknak extra rosszul jött az újabb „gyerekügy”, máris próbálják a jogot kitekerni, hogy mentsék magukat.