Eltiltottak egy szalézi szerzetest, amíg tart a gyermekvédelmi vizsgálat az ügyében

egyház

„A szalézi szerzetesrend magyar rendtartományához bejelentés érkezett büntetendő cselekmény elkövetésének gyanújáról. A gyermekvédelmi rendszert érintő jelzés alapján a rendtartomány – a hatályos egyházjogi törvények szerint – haladéktalanul előzetes vizsgálatot rendelt el, a feltételezett elkövetőt eltiltotta minden nyilvános papi tevékenységtől és intézményeinkben történő munkavégzéstől, valamint az állami hatóságok felé is megtette a szükséges lépéseket” - olvasható a két napja beiktatott tartományfőnök, Vitális Gábor közleményében a Magyar Kuríron.

A közlemény nem mondja ki direktben, de a szöveg és a 444 információi is arra utalnak, hogy egy szerzetesről van szó. Úgy tudjuk, az illető a rend egyik iskolájában is dolgozott, amelynek vezetése a történtekről korrekt módon tájékoztatta a diákokat. Levelükben azt írták, hogy az eltiltás még nem ítélet és nem büntetés, hanem az eljárás szabályos lefolytatásához szükséges intézkedés.

Mindazonáltal a szalézi rend „mélységes sajnálatát és együttérzését” fejezi ki az érintetteknek. „Őszintén bocsánatot kérünk és felajánljuk segítségünket, hogy minden lehetséges eszközzel támogatást nyújthassunk azok számára, akiket a történtek bármilyen módon megsebeztek. Minden rendelkezésünkre álló módon azon leszünk, hogy segítsük őket a lelki és érzelmi gyógyulás folyamatában. Hisszük, hogy az igazság és az áldozatok védelme a legfontosabb szempont, a valódi megoldást pedig a konkrét változások jelentik.”

Ezek jegyében már most lépéseket tesznek a szigorúbb ellenőrzési mechanizmusok bevezetésére, amivel megelőzhetők a visszaélések. „Ezért kollégát jelölünk ki a gyermekvédelmi visszaélésekkel kapcsolatos már meglévő jelzőrendszer megerősítésére és hatékonyságának növelésére, rendtársainkat és rendünk munkatársait pedig gyermekvédelmi képzésben részesítjük.”

A rendtartomány további tájékoztatást egyelőre nem kíván adni, de az előzetes vizsgálat lezárultáról és a jogerős egyházi döntés megszületéséről tájékoztatják a közvéleményt. A nyilvánosság önkéntes bevonása viszonylag új fejlemény a magyarországi katolikus egyházban, bár nyugaton már rég bevett gyakorlat. Nem egészen két évvel ezelőtt a Kalocsa-Kecskeméti Főgyegyházmegye adott ki közleményt róla, hogy kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt felfüggesztett egy papot, tavaly ősszel pedig egymást követték a kalocsai érsek által kiadott közlemények. Ehhez csatlakozott az esztergomi érsekség is, amely egy budapesti pap eltiltását publikálta, és most jön ez a szalézi ügy.

Az esetek sűrűsödése két dolgot is jelenthet párhuzamosan: a médiavisszhang és/vagy a püspöki bocsánatkérések bátorítólag hatnak az érintettekre, illetve az egyházi vezetők nem félnek a nyilvánosság elé állni ezekkel a fájdalmas ügyekkel, mert már megtört a jég.

December elején a magyar katolikus egyház addig hallgató legfőbb döntéshozó testülete, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia püspöki is kiadott egy közleményt, ezután álltak ki azon tagjai, akik a problémás közös nyilatkozatnál többet akartak mondani. Bocsánatot kért Marton Zsolt váci és Varga László kaposvári püspök, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, majd karácsony előtt egy nappal Felföldi László pécsi katolikus püspök is.

Martos Levente Balázs esztergomi segédpüspök arról beszélt, hogy az egyház valójában megerősödne, ha bátrabban az áldozatok mellé állna, és folyamatosan nyilvánvalóvá tenné, hogy a családok, a gyerekek és a gyengék javát akarják. A püspöki kar elnöke, Veres András ugyanakkor úgy fejezte ki együttérzését az áldozatok felé, hogy megint csak ostromlott várként beszélt az egyházról, azt állítva, hogy „tényszerűen meg lehet állapítani, hogy egy tudatos és szervezett támadássorozatról van szó”. (Nem lehet.)

Kapcsolódó cikkek

Semjén szavaiból az következne, hogy a papok között negyvenszer nagyobb a gyermekbántalmazók aránya

De ez persze hülyeség. Jobb lenne egy ilyen fontos kérdésben megfontoltabban nyilatkozni.

Urfi Péter
vélemény

Minden papi tevékenységtől eltiltották az ismert budapesti plébánost, Pajor András ügyében a rendőrség is nyomoz

Az áldozatok teljestest-masszázsról és az intim testrészeik tapogatásáról számoltak be. Az esztergomi érsekség közleményt is kiadott a politikai szereplése miatt közszereplőnek tekinthető papról.

Urfi Péter
egyház

A pásztorok hallgatnak, már megint

Talán soha nem hárult annyi figyelem a magyar katolikus egyházon belüli szexuális visszaélésekre, mint most. Ez a hívőknek is kihívást jelent. A püspökök mégsem szólalnak meg.

Urfi Péter
vélemény

Püspöki Konferencia: „együttérzéssel és fájdalommal gondolunk azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást”

Régóta várták a hívek a püspökök útmutatására az elmúlt hónapok botrányai után. A kiadott közlemény azt elismeri, hogy sokan csalódtak a katolikus vezetőkben, de azt nem, hogy hibáztak volna.

Urfi Péter
egyház

A váci püspök „fájó szívvel” kér bocsánatot a gyermekektől és családoktól, akiket az egyház papjai bántalmaztak

Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg a bántalmazáshoz vezető helyzetek – ígéri Marton Zsolt.

Urfi Péter
egyház

A kaposvári püspök böjtöl és imádkozik a papok áldozataiért

Imádkozzunk a gyógyulásukért és azért, hogy képesek legyenek kiengesztelődni Istennel és bántalmazóikkal - erre hívja a híveket Varga László.

Urfi Péter
egyház

„Őszintén bocsánatot kérek valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket bármelyik intézményünkben sérelem, megalázás, bántalmazás ért”

Újabb magyar katolikus egyházi vezető áll ki papok áldozatai mellett.

Botos Tamás
vallás

„Az emberi gyengeség, nyomorúság kíséri az egyház életét is” – a pécsi püspök is bocsánatot kért

Az esztergomi segédpüspök közben arról beszélt, az egyház megerősödne, ha bátrabban az áldozatok mellé állna.

Windisch Judit
belföld

Együttérzését fejezte ki az áldozatok felé Veres András püspök, majd hosszan írt az egyház elleni összehangolt támadásról

Veres András szerint az egyházat támadó erők a papok bűneit csak ürügyként használják, a támadás oka pedig az, hogy a katolikus értékrend zavarja a saját ideológiájuk terjesztését.

Windisch Judit
belföld