Kivonult a francia hadsereg Csádból

külföld

A csádi hadsereg csütörtöki közleménye szerint az összes francia katona távozott az országból. „A francia alakulatok három csádi támaszpontját átadták a csádi nemzeti hadseregnek” - jelentette be a csádi hadsereg szóvivője, Chanane Issakha Acheikh. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a n'djamenai Adji Kossei katonai bázis átadásával a francia katonaság jelenléte befejeződött Csádban. A francia hadsereg hivatalos katonai ceremónia keretében adta át az utolsó csádi támaszpontját az ország fővárosában, N'Djamenában, ezzel lezárva katonai jelenlétét az országban.

Csád egykor kulcsfontosságú láncszeme volt Franciaország afrikai katonai jelenlétének, és az utolsó bástyája a tágabb Száhel-övezetben, miután a francia csapatokat kényszerűen kivonták Maliból, Burkina Fasóból és Nigerből. A francia katonák és vadászgépek szinte folyamatosan állomásoztak Csádban az ország 1960-as függetlensége óta. A közép-afrikai ország tavaly november végén hirtelen véget vetett katonai együttműködésének Franciaországgal, és a francia csapatok december végén megkezdték kivonulásukat az országból. Az utóbbi években Mali, Burkina Faso és Niger katonai vezetése egyre inkább Oroszország felé fordult.

Francia katonai járművet szállítanak el a Adji Kossei légi bázisról Csádban
Fotó: JORIS BOLOMEY/AFP

A közép-afrikai ország tavaly novemberben közölte, hogy felbontja a Franciaországgal kötött védelmi együttműködési szerződést, decemberben pedig megkezdődött a francia katonák hazaszállítása. Mahamat Idriss Déby Itno, Csád köztársasági elnöke 2024. december 31-én jelentette be, hogy január 31-ig véglegesen kivonják a francia csapatokat az országból.

Fotó: JORIS BOLOMEY/AFP

A magyar kormány felvetésére 2023 novemberében fogadta el a parlament azt a határozatot, aminek az értelmében 200 magyar katona megy Csádba, hogy hozzájáruljon a Száhel-övezet stabilitásához a migráció csökkentése érdekében, és mivel a magyar kormány érdeke a nemzetközi béke, részt kell vennie az országnak a terrorizmus elleni harcban is. Szalay-Bobrovinczky Kristóf védelmi miniszter decemberben arról beszélt, hogy amint a helyi politika jóváhagyja, Csádban indul a magyar katonai művelet.

A misszióban furcsa szerepe lett Orbán Gáspárnak, a miniszterelnök fiának is, és úgy tűnik, már a hivatalos döntés előtt, titokban adhatott a magyar kormány 817 milliót a jelenlétre az afrikai diktatúrában. Szalay-Bobrovinczky szerint a miniszterelnök fia a kabinetje tagjaként vesz részt a misszió előkészítésében. (France24/MTI)

Kapcsolódó cikkek

A csádi misszió indítása már csak helyi politikai jóváhagyásra vár, Orbán Gáspár nincs a vezérkarban - állítja a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Mókus őrsöt sem bízná Magyarra, aki hétvégén kiposztolta a bukott szíriai diktátor meneküléséről szóló álhírt.

Windisch Judit
POLITIKA

A VSquare szerint új magyar szupertitkosszolgálat megszervezésében vehet részt Orbán Gáspár

Panyi Szabolcs információi szerint a testület az amerikai elnöki Nemzetbiztonsági Tanács magyar megfelelője lehet, ahol a miniszterelnök nemrég még csádi oszlopok mögött bujkáló fia egy külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó osztály létrehozásán dolgozik.

Solti Hanna
POLITIKA

Már a hivatalos döntés előtt, titokban adhatott a magyar kormány 817 milliót a csádi jelenlétre

Már az előtt eldőlhetett a magyar szerepvállalás és a fejlesztési központ kialakítása, hogy egyáltalán a csádi elnök állítólagos meghívó levele megérkezett a magyar kormányhoz.

Székely Sarolta
gazdaság

Orbán Viktor gratulált az ex-Twitteren a csádi választásokon győztes diktátornak

Az eredmény borítékolható volt, Mahamat Idriss Déby Itno győzött a tisztességesnek nehezen mondható választásokon. Közelebb kerülhettünk ahhoz, hogy a Honvédség tényleg missziót indítson Csádban.

Takács Lili
külföld