Gyanúsított marad Biró Ferenc, az ügyészség elutasította panaszát

POLITIKA

A Legfőbb Ügyészség illetékes főosztálya alaptalannak tartotta Biró Ferenc panaszát a gyanúsítás ellen, ezért elutasította azt – írta a 444 kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Az Integritás Hatóság elnökét január közepén gyanúsították meg jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel.

Az ügyészség szerint Biró a hatóság pénzén béreltetett egy plusz autót, melyet a felesége használt, illetve úgy módosította a Szervezeti és Működési Szabályzatot, hogy azzal hivatali visszaélést követett el. Biró visszautasította a vádakat és a gyanúsítás ellen panasszal élt. Ennek elutasításáról döntött a Legfőbb Ügyészség.

Fotó: Németh Dániel/444

Biró hivatalban maradt, elnöki posztjáról nem mondott le. Elmozdítását az Állami Számvevőszék elnöke kezdeményezheti, aki egy közigazgatási pert indíthat.

Az elmúlt hetekben többször kerestük az ÁSZ-t, hogy a gyanúsítás alatt lévő Biró betöltheti-e hivatalát, és Windisch László elnök bírósághoz fordul-e, de mindig csak annyit írtak, „tekintettel arra, hogy az Integritás Hatóság elnöke a gyanúsítás ellen panasszal élt, így kérdéseit nem tartjuk időszerűnek.”

Biró panaszának elutasítása után ismét megkerestük az ÁSZ-t, hogy lép-e az elnök, a válaszról beszámolunk. Frank Evelyn ügyvéd korábban a 444-nek arról beszélt, az ÁSZ elnökének kötelessége lenne lépni, Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója viszont arról beszélt, a törvény ad mérlegelési lehetőséget az ÁSZ elnökének.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, Biró feleségének panaszát is elutasították. Őt bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították meg, miután az ügyészség szerint Biró a Hatóság pénzén számára külön autót béreltetett.

Kapcsolódó cikkek

Gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökét és feleségét a nyomozó főügyészség

Az ügyészség szerint az elnök a feleségének is bérelt egy autót a hatóság pénzén. Biró és felesége sem tett vallomást, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

Windisch Judit
belföld

Több ponton ellentmondás van az ügyészség és az Integritás Hatóság meggyanúsított elnökének nyilatkozataiban

Biró a sajtótájékoztatón arról beszélt, az ügyészség folyamatban lévő ügyek iratait is lefoglalta, az ügyészség szerint viszont nem történt ilyen.

Windisch Judit
POLITIKA

„Az ÁSZ elnöke nem járt el jogszerűen, kötelessége lenne megindítani az eljárást, aminek következtében Biró Ferencet meg lehetne fosztani a kinevezéstől”

Miután az Integritás Hatóság elnöke gyanúsítottá vált, nem teljesülnek a kinevezés feltételei, mondta a 444-nek adott interjúban Frank Evelyn ügyvéd, a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda vezetője. Az ÁSZ-elnök léphetne az ügyben, de miután Biró panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem tartják időszerűnek a kérdést.

Windisch Judit
POLITIKA

Ligeti Miklós: Az eddigiek alapján vékonyka a gyanú Biró Ferenc ellen

A Transparency International jogi igazgatóját arról kérdeztük, mekkora szálka lehet a hatalom szemében Integritás Hatóság, megalkuvás-e, hogy nem száll rá igazán a NER-re, és milyen jogkörökre lenne szükségük a hatékonyabb fellépéshez.

Windisch Judit
POLITIKA