„Hibáztunk” – mondta Fülöp Gergely alezredes, a BRFK Kommunikációs Osztályának vezetője amiatt, hogy a rendőrség korábban elutasította a volt férje által megölt japán nő feljelentéseit.
A nő a volt férje fenyegetései és a laptopjának ellopása miatt tett feljelentést.
A BRFK belső vizsgálata után 5 emberrel szemben indult fegyelmi eljárás. Egy alosztályvezetőt más beosztásba helyeztek, egy osztályvezetőt felmentettek a beosztásból.
A közösségi médiában a BRFK nevében közzétett méltatlan hozzászólások miatt plusz egy ember ellen indult fegyelmi, őt az admini pozícióból leváltották.
A budapesti rendőrfőkapitány elrendelte, hogy a családon belüli erőszak témában érzékenyítő tréningre küldött kollegák számát növeljék.
Gál Kristóf ezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője arról beszélt, az országos rendőrfőkapitány elrendelte, hogy
Utóbbi azt jelenti, hogy nem csak az ORFK, de a területi szervek is kötelesek a kapcsolati erőszak miatt folyó ügyekben fokozott körültekintéssel és felelősséggel eljárni.
Fülöp és Gál egy két perces sajtótájékoztatót tartott, ahol kérdéseket nem lehetett feltenni. Az nem derült ki, hogy hány elutasított feljelentést vagy megszüntetett nyomozást kell felülvizsgálni. Erről kérdéseket küldtünk a rendőrségnek.
A nő január 29-én halt meg, az erről szóló posztot február 2-án tette közzé a rendőrség. Elsőre úgy tűnt, a nő ágyban dohányzás miatti lakástűz áldozata lett, a rendőrség elsőre nem talált idegenkezűségre utaló jeleket.
A Patent Egyesület már akkor jelezte, hogy a nő több feljelentést is tett a volt férje ellen (a fenyegetés miatt novemberben fordult a rendőrséghez), és soha nem dohányzott. Barátai pedig elmondták a 444-nek, milyen kínzások közt és fenyegető légkörben élt a nő.
A rendőrség pár nappal később bejelentette, hogy "fordulat" van a nő ügyében, a volt férjet elfogták, és azzal gyanúsítják, hogy megölte őt. Azon a sajtótájékoztatón nem kértek elnézést, hanem inkább hátba veregették magukat, amiért mégis nyomozni kezdtek.
Másnap már előre kitervelt emberöléssel gyanúsították meg a 43 éves ír férfit. A „fordulat” bejelentése előtt a rendőrség egészen extrém módon kommunikált a Facebookon a nőről szóló posztja alatt, amiért Gál Kristóf később egy videóüzenetben kért elnézést.
A nő barátai közben megemlékezést tartottak a ház előtt, ahol a nő életét vesztette. Akkor azt írtuk, a nő tragédiája elrettentő emlékeztetője a rendszer inkompetenciájának. Szombatra a Patent Egyesület tüntetést is szervezett, a nők elleni rendszerszintű erőszak miatt tüntetők a Parlament elé vonultak.
Erősen kérdéses, hogy a kormány lép-e bármit az ügyben.
Gulyás Gergelyt a legutóbbi kormányinfón megkérdezték, terveznek-e valamilyen jogszabálymódosítást a japán nő esete után, mire azt mondta, ez egy nehéz terület, mert egy volt házasságon belüli viszony kapcsán történt a feljelentés.Gulyás szerint nagyon nehéz, mert „az ilyen jellegű bejelentések egy jó... egy része nem megalapozott”, és olyan is van, hogy a bejelentő maga vonja vissza bejelentést.
Az nem derült ki, hogy ezt milyen statisztikára alapozva mondta Gulyás. Arra egyébként többször hivatkozott, hogy rendőrség belső vizsgálata után lehet következtetést levonni.
Ugyan azt mondta, ha az ügynek van valamilyen tanulsága, nem zárkóznak el a jogszabály-módosítástól, de többször is elmondta, hogy szerinte „jogi értelemben minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak” arra, hogy ezeket az ügyeket megfelelően kezelje.
Az évek óta Budapesten élő japán nő holttestét múlt szerdán találták meg, a rendőrség napokon át balesetként kezelte az ügyet. Az áldozat korábban többször tett feljelentést az őt bántalmazó, fenyegető volt férje ellen.
Helyenként cinikusan, kioktató és lekezelő módon reagált a BRFK a kommentelők felvetéseire.
Egészen váratlan hangulatú sajtótájákoztatót tartott a BRFK, Gál Sándor rendőr alezredes szerint semmiképp sem a meghalt nő barátai és a Patent által is emlegetett „gyanús körülmények” miatt néztek mégis utána a volt férjnek, hanem az „intuíció”, illetve persze „a rutin meg az évek” miatt.
A nő barátai szerveztek megemlékezést a ház elé, ahol az életét vesztette. Ők azok, akik már csaknem egy hete küzdenek azért is, hogy a rendőrség vegye figyelembe az eset gyanús körülményeit.
Több százan vesznek részt a Patent Egyesület által szervezett tüntetésen, ami attól a társasháztól indult, ahol másfél hete meggyilkoltak egy Budapesten élő japán nőt, aki volt férje fenyegetése miatt korábban hiába fordult a rendőrséhez.
Majdnem megfojtotta, miközben a kisebbik közös gyereküket szoptatta. A magyar rendőrök ingerküszöbét nem érte el, hogy a volt férj lassú, fájdalmas halállal fenyegette meg az exfeleségét.
A lakástűzben elhunyt kétgyerekes nő esetéről is kérdezték a Kormányinfón a minisztert, aki szerint jogi értelemben minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak arra, hogy az ilyen az ügyeket megfelelően kezelje.