„Ez a háború nem Ukrajnáról szól, nem szabad ebbe a hibába beleesnünk, ennek a háborúnak a stratégiai oka a NATO bővítése”.

Orbán Viktor Dubajban fogalmazott így, amikor az amerikai jobboldal sztárműsorvezetőjével, Tucker Carsonnal együtt fejtették meg a felbolyduló világot. A miniszterelnök szokásához híven a bonyolult kérdésekre egyszerű megoldásokat szállított, így lett a háború oka a NATO bővítése.

Fontos tisztázni, hogy az Atlanti Szövetség felelősségét nemcsak olyanok vetették fel, akiknek fontos, hogy legalább évente készüljön róluk egy közös fénykép Vlagyimir Putyinnal.

Az orosz invázió kezdetén a New York Times-ban, a Financial Times-ban vagy a Guardianben is jelentek meg olyan vélemények, amik szerint a NATO elmúlt 30 éves bővítési politikája is hozzájárult a háborús helyzethez, mivel az oroszok joggal neheztelhetnek amiatt, hogy az egykori érdekszférájuk területén létrejött államok sorra csatlakoznak a Szovjetunió ellen alakult katonai szövetséghez.

Ugyanakkor ezek az aggodalmak sem igazolhatják egy ország lerohanását és százezrek halálát. Ráadásul a NATO-hoz minden tagállam önkéntesen csatlakozott, és általában éppen az orosz fenyegetettség miatt kezdeményezték a felvételüket. A legfrissebb példa erre, hogy Ukrajna megtámadása is újabb NATO-bővítést eredményezett Finnország és Svédország csatlakozásával.

Ha azonban a magyar miniszterelnök áll bele ebbe az érvelésbe, azzal nem csak az a baj, hogy elvitatja Ukrajna szuverén jogát a saját sorsa meghatározásához,

hanem hogy Magyarországot és a többi kelet-európai államot is a probléma részévé teszi.

Bár Orbán Viktor azt magyarázta Dubajban, hogy az orosz vezetés mostanra kezdett megbékélni azzal, hogy a szovjet blokk egykori országai NATO-tagok lettek, Putyin szándékai nem egészen ezt mutatják.