Úgy gondolják, hogy „csak három elnököt fenyegetett komolyan az eltávolítás veszélye”. Pedig nem.
A demokraták szerint nincs rendben, hogy épp az a Todd Blanche ment el Ghislaine Maxwellhez, aki korábban Trump személyes ügyvédjeként dolgozott.
Megbomlott a republikánus egység, Trump egyelőre nem tudja, hogyan kezelje a botrányt, amelyet ő maga idézett elő, amikor olyan iratok publikálását ígérte be a kampányban, amelyek talán nem is léteznek.
Amerikát a világ jelentős része évtizedek óta a lábad alól a földet is kilopó, az unokáidat drónokkal vagy valami helyi milícia segítségével miszlikbe aprító agresszor nagyhatalomnak látja. Ezekben az évtizedekben Kelet-Európában a világ csendőre inkább hasznos volt. De ennek vége.
Az Egyesült Államoknak eddig nem volt jogszabályban rögzített hivatalos nyelve.
A miniszterelnök mára elfogadta azt az álláspontot, hogy a keleti bővítés vezetett a háborúhoz. Miközben pont ez garantálja Magyarország biztonságát.
Bár nem úgy tűnik, mintha a volt amerikai elnök pontosan tudná, ki az. Ennek ellenére folyamatosan elmegyógyintézetekről magyaráz, pedig még a kampánystábja is próbálja erről lebeszélni.
Negyven évig minden elnökválasztáson találkoztak ezekkel a nevekkel a választók az Egyesült Államokban.
Zárt ajtók mögött aggódnak a demokraták, de sokan nyilvánosan továbbra is támogatják a Trump elleni vitán leszerepelő amerikai elnököt.
A pizzéria arról híres, hogy az alapítója egyszer pizzát sütött Bill Clinton volt amerikai elnöknek.
A nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumok óriási érdeklődést váltottak ki, de arról nincs szó, hogy ezek valóban Jeffrey Epstein ügyfeleit listáznák.
Számos bírósági dokumentumot hoztak nyilvánosságra szerdán, amelyek Jeffrey Epsteinhez köthető embereket azonosítanak.
„Személyes érintettséget érzek, mert rávettem őket, hogy mondjanak le a nukleáris fegyvereikről” – mondta.
Ő volt az első nő az amerikai külügy élén, akinek komoly befolyása volt az amerikai külpolitikára a hidegháború utáni első évtizedben.
Tüdőrákban szenvedett.