Élő

Teli rüszttel rúgta be Orbán Viktor az évértékelőt

Huszonötödik évértékelőjét tartotta meg Orbán Viktor (1999-ben ő honosította meg idehaza a műfajt, 2021-ben viszont kénytelenek voltunk nélkülözni a járványhelyzet miatt az éves fejtágítást).

Tavaly a miniszterelnöknek abszolút mélyponton kellett kiállnia a közönség elé, alig néhány nappal a kegyelmi botrány kirobbanása után. Most viszont erős helyzetből indíthatott, hiszen amit tavaly kért a karácsonyfa alá, az megadatott: Donald Trump ismét az Egyesült Államok elnöke.

És mint azt a magyar kormány már jó ideje hangoztatja: amikor (és nem ha) Trump elhozza a békét, a magyar gazdaság szárnyalni kezd. Ennek megfelelően Orbán ma egy sor olyan ígérettel szórta meg a hallgatóságát, amelyekhez alaposan az államkassza fenekére kell majd nézni.

Miről beszélt ma Orbán? És miről nem? Percről percre követtük az évértékelőt.


46 poszt

Dobrev Klára szerint ez a milliárdosok évértékelője volt

A DK részéről (egyelőre legalábbis) Dobrev Klára reagált az évértékelőre, mint írta:

„Ma nem Magyarország miniszterelnökének az évértékelőjét hallottuk. Hanem egy milliárdosét. Egy elégedett, jóllakott, gazdag emberét, akinek már a lánya, a veje, az apja és a szomszédja is multimilliárdos. Orbánnak jó éve volt. Magyarországnak rossz. Egymás után a sokadik.”

Holnap egyébként Gyurcsány Ferenc is tart majd évértékelőt, ő délelőtt 10-kor mondja majd el, hogyan élte meg az elmúlt 365 napot.

Toroczkai nem volt lenyűgözve az évértékelőtől

Na jó, egy kicsit azért de.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke máris értékelte a miniszterelnöki évértékelőt. Szerinte Orbán „egy párhuzamos valóságban él”.

Ezt arra alapozza, hogy a miniszterelnök nem látja „a rossz jogszabályok, a fojtogató bürokrácia által okozott nehézségeket, a korrupció, az összeomló egészségügy és rendvédelem, az elnéptelenedő vidék, az alig működő MÁV, a zötyögős közutak, a bérek, az infláció, az oktatás, a megélhetés problémáinak valódi okait”.

Van azért olyasmi is, amit Toroczkai üdvözöl: a Mi Hazánk jó ideje kardoskodik azért, hogy a készpénzhasználat alkotmányos jog legyen, ezt Orbán ma elég határozottan belengette. Toroczkait azonban nem lehet szép szavakkal elandalítani, X-en közzétett írását azzal zárta:

„Orbán Viktor esetében továbbra is igaz, hogy azt kell figyelni, hogy mit tesz, nem azt, hogy mit mond.”

Pénzeső, Pride, tavaszi nagytakarítás - íme Orbán ígéretei

Közel a választás, nagy a tét, a miniszterelnök emelte a tétet.

A cikk folytatódik

Le a kalappal, bámulatos a tempó

Alig egy perccel azután, hogy a miniszterelnök befejezte beszédét, Deák Dániel máris átfogó, mindenre kiterjedő elemzéssel lepte meg követőit, öt pontban, ahogy az mostanában divatos. A konklúzió persze már az első sorban olvasható:

„Orbán Viktor kifejezetten erős és lelkesítő évértékelő beszédet tartott” - sietett deklarálni a politológus.

Ahogy az epekedő Tatjana írta Anyeginnek:

Kell több? Nem mond ez eleget?

Orbán Viktor nem tétlenkedett

A lényeget máris posztolta a Facebookra, csak hogy mindenki emlékezzen rá, minek is lesz az éve 2025. Ugye senki nem felejti el?

Vajon mivel zárta beszédét a miniszterelnök?

Mivel mással:

„A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

Sose felejtsük el, hogy nem a magyarországi ellenzék az igazi ellenfél

Az ellenzékről a következők jutnak a miniszterelnök eszébe:

  • A hazai ellenzék csak kiszolgálja a birodalmi akaratot.
  • Zapadnyikok, moszkoviták, labancok - mindig azok voltak, ami megérte nekik. Most brüsszeli hacukában vannak.
  • Brüsszelnek az a fontos, hogy olyan kormány legyen ami hagyja, hogy szépen, tempósan, alaposan kifosszák az országot.
  • Mindig erre keresnek embert.
  • Új műsor, új színpad, új báb. Csak a mosoly a régi.
  • Brüsszel büntetlenséget biztosít a liberálisoknak.

És hogy mi lesz ennek a vége? Egy Arany János idézettel készteti nevetésre hallgatóságát a miniszterelnök:

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Orbán nem beszélt egy órát

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA


Önvédelem a kistelepüléseknek, magyar vagyonnyilatkozat az EP-képviselőknek

Orbán azzal folytatja, komoly vitát szimatol a kistelepülések önvédelmének jogáról. "Van-e joguk a kistelepüléseknek megvédeni arculatukat? Ha van, adjunk eszközt, hogy gátat szabhassanak a beköltözéseknek."

Adjuk meg az önvédelemhez való jogot - szólítja meg Navracsics Tibort. A részletekről nem beszél.

Rátér az ellenzékre: "az ellenfelek újra fenyegetőznek. Nem szeretjük, ha bennünket fenyegetnek, nem is ajánljuk senkinek." Közölte, bevezetik, hogy jelenlegi EP-képviselőknek is olyan vagyonbevallást kelljen készíteniük, mint amilyet a magyar parlamenti képviselőknek. Ezt a munkát Kocsis Mátéra bízza.

Szóba kerül a készpénz

A készpénzhez való jog szabadságkérdés, mondja Orbán. Használata nem szokás, hanem jog, mert igazi, kézzel fogható biztosíték csak a készpénz lehet, a bankkártya ugyanis a banké - magyarázza.

Ezért tehát alkotmányba írnák a készpénzhez való jogot.

Várjuk Lázár János miniszter parlamenti indítványát - üzente meg Orbán.

Üzen Ruszin-Szendinek

Politikával folytatja. „Itt van rögtön a vezérkari főnök dolga” – tér rá Orbán Ruszin-Szendi Romulusz ügyére, aki nemrég csatlakozott a Tisza párthoz szakértőként.

Orbán a nevét nem mondta ki. Arról beszélt, mértéktartást javasol mindenkinek, neki is azt javasolta volna. Erre a közönség felnevet. „A hadseregből a pártpolitikát kifelé kell vinni, nem befelé. A hadseregben csak nemzetstratégiának van helye, a tiszteknek tudniuk kell, hogy ez magasan a pártpolitika felett áll. Rivalizálások, villaügyek, ego-viharok, nem méltók a honvédséghez. Nem valók a nyilvánosság elé, és különösen nem a politika színpadára.” Orbán elvárja a honvédelmi minisztertől, hogy mindenki eszerint tegye a dolgát.

A kábítószer kereskedelem és fogyasztás területén baj van, az olcsó szintetikus szerek elárasztották az országot - folytatta Orbán. Ezt meg kell fékezni, bármi áron. Külön kormánybiztost nevez ki Orbán, és zéró toleranciát vezetnek be. Elrendelte, hogy Pintér Sándor indítson hajtóvadászatot a kábítószerkereskedők ellen. Ők ronccsá teszik és megölik a másik ember gyerekét, ezért nem érdemelnek sem kíméletet, sem kegyelmet, nem is fognak kapni - mondja Orbán, mire hosszú taps jön.

A nyugdíjasoknak külön figyelem jár

Mert jobban megterheli őket a bevásárlás.

Nekik a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek esetén egy bizonyos összeg esetéig visszatérítik majd az áfát.

Az infláció megfékezésére is kell program

Az infláció megfékezéséről is beszél, erre is kell program. Egyszer már volt élelmiszerárstop, kötelező akciózás. Logikus, hogy magasabb fizetéssel lehet a legjobban védekezni az áremelkedések ellen, de ez nem mindig elég. Most például nem az.

Egyes alapvető élelmiszerek árát jelentősen megemelték a boltok, és sorolja, mit mennyivel emeltek.

Utasította Nagy Mártont, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncokkal, állítsák meg az árak emelkedését. Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal. Ha nincs megállapodás, jön a hatósági ár. Ha ez sem elég, a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogják. Idáig nem szeretne eljutni - teszi hozzá.

Otthonteremtés, újratöltve

Az eddigi eredmények felsorolása után Orbán gyorsan ide is bejelent ezt-azt: érkezik például a diákváros, ami 18 ezer kollégiumi férőhelyet jelent


Nagy kiadás, de menni fog

Ez óriási kiadás - mondja Orbán, de a nekilendülő gazdaság, és a teljes foglalkoztatás együtt képes megtermelni ez az összeget úgy, hogy a költségvetési hiány és az államadósság is csökken.

Régi álmuk, hogy a gyereket nevelők ne legyenek hátrányban a gyerektelenekhez képest. Szerinte helyes megadni az adómentességet.

Orbán szerint 200 ezerrel kevesebb gyerek lenne Magyarországon, ha nem vezetnek be különböző kedvezményeket.