Európai és nyugati vezetők érkeztek Ukrajnába hétfőn az oroszok által indított totális háború harmadik évfordulója alkalmából hétfőn, írja a Reuters. Az Egyesült Államok vezető tisztségviselői nem jelentek meg, ami jól éreztette, mennyire is megváltozott az amerikai álláspont Donald Trump beiktatása óta.
Ezzel egy időben Szijjártó Péter az európai külügyminiszterek brüsszeli találkozóján azt fejtegette, hogy nem szabad több fegyvert szállítani Ukrajnába, mert az veszélyezteti az amerikai-orosz béketárgyalásokat. Az ENSZ-ben épp most zajlik a szavazás két békehatározatról: az amerikairól, amiben a magyarok is társszerzők voltak, illetve az európairól, ami alapnak tartja, hogy az oroszok kivonuljanak Ukrajna területéről.
A háború harmadik évfordulójának alkalmából összeszedtünk tizenkét tanulságot katonai szempontból.
A magyar miniszterelnöknek is beszólt az ukrán elnök Kijevben. Nem fogadja el, hogy Ukrajna tartozna Amerikának, és csak akkor ír alá megállapodást az ukrán nyersanyagokról, ha erős biztonsági garanciákat kap cserébe. Zelenszkij vasárnap először állt ki a világsajtó elé, amióta az amerikaiak a fejük fölött kezdtek tárgyalni az oroszokkal – a 444 is ott volt.
Szijjártó úgy érzi, az Európai Bizottság nem lép fel eléggé Ukrajna ellen, mikor az a magyar kisebbségek jogait sérti, és nem érti, miért akarunk felvenni valakit, aki már most egy EU-tagország érdekeit sérti.
Két béketervet terveznek benyújtani az ENSZ Közgyűlése elé. Az egyik az orosz haderő kivonulását követeli Ukrajna határain túlra, a másik nem. Vajon melyik támogatja a magyar kormány?
Három évvel ezelőtt, 2022. február 24-én indította meg Oroszország az Ukrajna elleni inváziót. Vendégszerzőink végigvették, katonai szempontból mit lehet tanulni az elmúlt három, felfoghatatlan veszteségekkel teli évből.