A március 15-i rendezvényen Magyar Péter meghirdette a „népszavazásszerű” kezdeményezést, 12 kérdésre várják a választ.
Azért biztos, hogy ez nem a klasszikus népszavazás lesz, mert a kérdések jó részét visszadobná a Nemzeti Választási Bizottság, azon az alapon, hogy költségvetési kérdéseket érint, amit nem lehet szavazásra bocsátani.
A következő kérdésekre lehet válaszolni:
Egyetért-e azzal, hogy
A plusz egy, hogy támogatják-e, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen.
A népszavazási kezdeményezést a „Nemzet Hangjának” nevezték el, Magyar pedig arról beszélt, az erre kapott válaszok alapján kormányoznának.
A kérdőívet minden 16 évnél idősebb kitöltheti online vagy személyesen, egy szavazóponton.
Magyar a februári évértékelőjében jelentette be, hogy olyan akciót jelent be, amilyen még nem volt. Korábban úgy tűnt, ez rendes népszavazás lesz (aminek a kérdéseit több körben is el lehet gáncsolni), most viszont kiderült, hogy mást képzelt el.
Még nem tudni, hogy ezekre a kérdésekre mikortól lehet válaszolni (az előregisztráció már elindult), mindenesetre egybeeshet a kormány véleménynyilvánító szavazásával, ami olyan lesz, mint a nemzeti konzultáció, de csak arra kell majd válaszolni, hogy akarjuk-e, hogy Ukrajna EU tag legyen vagy sem. A pontos kérdést még nem árulta el a miniszterelnök.
Magyar korábban közölte, az ukránokra vonatkozó kérdést azért veszi be a saját kérdéseik közé, hogy megspórolják a kormány kezdeményezésének költségét.