Ki szervezte a Harcosok Klubját a BOK-csarnokba? Pride a Puskásban. „1 óra 20 percet beszéltünk az átláthatósági törvényről. Talán ez is jelzi, hogy nincs minden rendben vele. ”
Az egyik képviselőnek Egerben kellett lennie, a másik is késésben volt, Szabó Tünde végül annyit mondott, hogy az emberek nem tudják, milyen külföldi érdekeket szolgáló szervezetek vannak az országban.
Egy klasszikus népszavazásnak amúgy is számtalan buktatója van, Magyar kérdéseinek többsége eleve át sem ment volna.
Egy az egybe kérdezik a miniszterelnököt a parlamentben.
Egyesek a modern magyar vízgazdálkodásról, mások a románokat utáló balosokról, megint mások pedig a Klubrádión megjelent kurvázó publicisztikáról faggatták a kormány szóvivőit.
Évi rendes sajtótájékoztatóját tartja a kormányfő, azt, ahol a propaganda munkatársai és újságírók felváltva kérdezhetik.
Az NVB azzal indokolta döntését, hogy a kérdések egyike se sem felelt meg „a választópolgári egyértelműség” követelményének.
Többek között ezekre a kérdésekre kértünk ma választ az operatív törzstől.
Miután Papp Dániel jó ideje nem válaszolt a parlamenti képviselők kérdéseire, és személyesen is csak szónokolt nekik arról, hogy az ellenzék erőszakos, és megfélemlíti a tévé munkatársait, elküldik hozzá ezt a listát.
Kérdéscunami várta a miniszterelnököt a Parlamentben.
Készítettünk egy kis kéziszótárat, amivel bármelyik bekatizott külfölditől meg tudod kérdezni az igazán fontos dolgokat is.