A Fidesz rendkívüli eljárásban akarja tárgyalni a Pride betiltását, indítványuk alapján már kedden szavaznának a gyülekezési törvény módosításáról.
A Fidesz legújabb parlamenti képviselője, a Dömötör Csaba helyére beülő Hegedűs Barbara már be is adta Kövér Lászlónak a kivételes eljárást kezdeményező indítványt. A 45 kormánypárti képviselő által aláírt dokumentumban arra kérik a házelnököt, hogy
A Fidesz a gyülekezési törvény módosításával akarja betiltani a Pride-ot. Az erről szóló törvényjavaslatot hétfő reggel töltötték fel a parlament honlapjára. A javaslat szerint tilos lenne olyan gyűlést tartani, ami a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért. Aki mégis ilyen gyűlést tart, vagy részt vesz rajta, szabálysértést követ el. A hatóságok arcképelemző eszközökkel azonosíthatják a szabálysértőket, akikre pénzbírságot is kiszabhatnak.
A TASZ szerint egyébként veszélyes, hazug és jogsértő a Pride-ot betiltó törvényjavaslat. A témával kapcsolatban két szerzőnk is írt publicisztikát, a cikkeket itt és itt lehet elolvasni.
Hegedűs Barbara Szilvia az önkormányzati képviselőséget cseréli az országos politikára.
A hatóságok arcképelemzést is végezhetnek.
Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza a 444-nek azt mondta, a javaslat sérti a gyerekek jogait is: megfosztja őket attól, hogy önálló álláspontot alakítsanak ki közéleti és erkölcsi kérdésekben.
Kösz, Orbán!!
Egy olyan országban, amelynek polgárai nem egyformán gyakorolhatják a szabad gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való alapvető emberi jogot, egyikünk sem lehet szabad.