Elfogatóparancsot adtak ki Szabó Bálint ellen

bűnügy

A Kecskeméti Járásbíróság hatóság félrevezetéséért elfogatóparancsot adott ki Szabó Bálint ellen:

Forrás: police.hu

Szabó Bálint rendszeresen megjelenik politikai eseményeken, hogy magára terelje a figyelmet. Legutóbb a Fővárosi Közgyűlésen rendőrt hívtak rá, de Magyar Péterre is rátapadt már kéretlenül.

A kedd esti tüntetés után a Petőfi hídon – miután egy rendőrautó alatt trombitált egyet – megpróbált átúszni a Dunán.

Forrás

A rendőrség később közölte, Szabónak a járőrhajóról mentőövet dobtak, de ő direkt többször elúszott mellette, és amikor néhány perc múlva sikerült a hajóba emelni, nem mutatott életjeleket, ezért rögtön elkezdték az újraélesztését, majd a parton stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak. Másnap már a Fővárosi Közgyűlésben csinált botrányt.

Fotó: Bankó Gábor/444

Szabó Bálint az elmúlt évtizedekben mindig jó érzékkel keveredett bele a leggyanúsabb politikai ügyekbe:

Kapcsolódó cikkek
Élő

Fővárosi Közgyűlés – Mégis kihagyták a szavazást Bódisról

Folyamatosan frissülő közvetítésünk a helyszínről.

Horváth Bence
POLITIKA

Magyar Péternek semmi köze Szabó Bálinthoz, sőt elmondása szerint alig tudta lerázni

„Dehogy, ott várt az ATV-ben, és alig tudtam lerázni”.

Szily László
POLITIKA

Szabó Bálint megpróbált átúszni a Dunán, hogy a hídblokád alatt átjusson Budára

A rendőrség kihúzta a vízből, de újra kellett éleszteni az akció után.

Windisch Judit
belföld

Napirendre se vette a Fővárosi Közgyűlés a Pride-ot támogató javaslatokat, pedig azokat még a Fidesz is támogatta

Baranyi Krisztina szürke szivárványos pólóban szólalt fel, a Fidesz főleg a Tiszával volt elfoglalva, a tiszások viszont nem ültek fel a provokációnak.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Lázár-Kubatov belháború miatt bukhatja ismét Szegedet a Fidesz

Szeged meghódítása a Fidesz egyik fő projektje az őszi önkormányzati választáson, de addig civakodott egymással a párt két nagyembere, hogy egyelőre kihívója sincs Botka Lászlónak.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Tavaly még Lázár János kampányolt vele, most úgy érzi, a Fidesz küldte rá a rendőrséget

Házkutatást tartottak a Szeviép-botrányt pörgető Szabó Bálintnál.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A DK-s Varju László nagyot nyert az időközin Újpesten

A szavazatok kétharmadának megszámolása után 51 százalékon áll, a fideszes sehol.

Szily László
POLITIKA