Az elmúlt napokban az amerikai kormány képviselői házról házra jártak Grönland fővárosában, Nuukban. Mindenkihez azért csengettek vagy kopogtattak be, hogy megkérdezzék, szeretnék-e, ha meglátogatná őket az Egyesült Államok alelnökének a felesége, Usha Vance.
A válasz mindenhol ugyanaz volt: „Köszönöm, de nem”
– tudósított a helyszínről a dán Tv2 riportere. Helyi források úgy tudják, ezek után döntöttek úgy Washingtonban, hogy változtatnak a mosolydiplomáciai terveken, és lemondják Usha Vance grönlandi útját. Washingtonban legfeljebb azzal vigasztalódhatnak, hogy nem kellett hatalmas erőforrásokat beletenni a házról házra járásba, miután Nuuk népessége a húszezret sem éri el.
Pár napja még úgy volt, hogy Usha Vance, az amerikai alelnök felesége egy delegáció élén Grönlandra látogat, hogy a történelmi helyszíneket bejárva, az örökséget megismerve kutyaszánversenyen is részt vegyen. Sőt, aztán bejelentette utazási szándékát J. D. Vance alelnök is, aki azt mondta: „Trump elnök nevében szeretnénk felerősíteni Grönland lakosságának biztonságát, mert fontosnak tartjuk, hogy megvédjük az egész világ biztonságát”.
Azóta a teljes, a dán kormányfő szerint „elfogadhatatlan nyomásgyakorlást” jelentő átfogó kormányzati látogatást lemondta az Egyesült Államok, csak a Grönlandon lévő amerikai bázist tekintik meg. Arról, hogy egyébként mire kell Trumpnak Grönland, itt írtunk bővebben.
J. D. Vance alelnök és a csetbajnok Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó is a szigetre utazik a héten. Trump szerint grönlandiak hívták őket, a grönlandi kormány ezt tagadja.
Visszavonták a kéretlen látogatásukat.
A globális felmelegedés nemcsak Grönland, hanem az egész Északi-sarkvidék jövőjét megváltoztatja. A világ legnagyobb szigetén kedden választanak. A parlamentbe jutásra esélyes pártok közül három függetlenségpárti, a támogatottságuk összesen 70 százalékos.