Élő

Hídfoglalásokba torkollott az eheti tüntetés is

  • Nincs hova hátrálni címmel hirdetett délután 5 órára tüntetést Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
  • A gyülekezési törvény módosításának (vagyis a Pride-törvénynek) a visszavonását követelték, immár harmadik alkalommal.
  • A tüntetők ezúttal is több hidat lezártak, a Szabadság hídon egy darabig feszült volt a helyzet a tüntetők és a rendőrök között, de aztán a rendőrség levonult a hídról.
45 poszt

A közvetítésünk mára véget ér

A beszámolók szerint a Szabadság és az Erzsébet hídon vannak még tüntetők, de a jelek szerint túl sok minden már ezeken a helyszíneken sem történik, sokan elindultak hazafele. Természetesen ha mégis történne bármi említésre méltó az este hátralevő részében, arról beszámolunk majd.

Köszönjük az egész estés figyelmet!

Folytatódni fognak a tüntetések tavasszal

mondta el tudósítónknak Stummer János, a Momentum alelnöke, aki hozzátette, az volt ma a céljuk, hogy négy hidat egyszerre blokkoljanak, erre készültek, és ez sikerült is. Hozzátette azt is, hogy a tiltakozásokat folytatni fogják az Orbán által belengetett "tavaszi nagytakarításig" mindenképp.

Piknikhangulat a Szabadság hídon,

derül ki a közvetítésünkből, de gyanús, hogy itt ma már nem fog túl sok minden történni.

Forrás

Mi lehet a terv? Fogalmunk sincs

Több élő közvetítést követve, illetve helyszíni tudósítóinkkal beszélve se tudnám megmondani, mi fog most következni. A rendőrök levonultak a Margit és a Szabadság hidakról, de közben rengeteg szirénázó rendőrautót lehetett látni a Petőfi hídhoz érkezni.

Az sem világos, hogy a tüntetők miben gondolkodhatnak. Hadházy Ákos eredetileg 10-ig jelentette be a tüntetését az Erzsébet hídra, de nem tudni, hogy hol meddig terveznek maradni az emberek.

Ilyen volt, ahogy a rendőrök levonultak a Szabadság hídról

A Szabadság és a Margit hídról is visszavonulnak a rendőrök

Így most a tüntetők átsétálhatnak a Szabadság hídon Buda felé, bármiféle ellenállás nélkül. Hogy mi most a terv, azt senki nem tudja a jelek szerint.

Fotó: Kiss Bence/444

A Petőfi hídon ismét jár a forgalom

Az imént ért véget az eredetileg is csak egyórásra tervezett foglalás, helyszíni tudósítónk szerint bármiféle atrocitás nélkül, a tüntetők egyszerűen levonultak a hídról.

Fotó: Bankó Gábor
Fotó: Bankó Gábor
Fotó: Bankó Gábor

Rendőrök most abbahagyták a tüntetők letolását a Szabadság hídon

Taps is fogadta ezt a tüntetők részéről. Nem is volt túl sok értelme, mert nem voltak elegen a rendőrök ahhoz, hogy ezt a több száz embert letolják a hídról.

Fotó: Kiss Bence/444


Ha minden igaz, négy hidat foglaltak el a tüntetők

De amennyire követni lehet az eseményeket, csak a Szabadság hídon vannak feszültebb jelenetek, a Petőfi, Margit és az Erzsébet hídról eddig nem jöttek hasonló beszámolók.

Fotó: Németh Dániel/444

Nem világos, mi a rendőrségi taktika a Szabadság hídon

Időnként megindulnak a rendőrök, és próbálják tolni a pár száz fős tömeget, ilyenkor kifejezetten feszült a hangulat, és általában pár méternyit tudják hátrébb tolni a tüntetőket.

Fotó: Haszán Zoltán

Feszült a hangulat a Szabadság hídon

A rendőrök Pest felé tolják a tüntetőket.

Forrás
Forrás

Több ponton is dulakodtak:

Forrás

A Margit hídról pár méterrel odébb tolták a tüntetőket

Többszöri felszólítás után sem mentek el a tüntetők, úgyhogy a rendőrök a híd szélén egy kicsit odébb tolták őket.

Forrás
Forrás

Fogynak az emberek az Erzsébet hídról

Pedig Hadházy 10-ig maradna.

Szép lassan tolják le a tüntetőket a Szabadság hídról

Helyszíni tudósítóink szerint az most a forgatókönyv, hogy a rendőrsorfal pár percenként tol egy jó öt métert a tüntetőkön, szép lassan szorítva őket a pesti oldal felé. De a híd vége azért még elég messze van.

Közben megjelentek a rendőrök a Margit hídon is, ahol felszólították a tüntetőket a távozásra.

Forrás

A 444 újra élőben a Szabadság hídról

Folytatjuk élő adásunkat a Szabadság hídról, ahol rendőrsorfal osztotta ketté a tüntető tömeget.

Forrás