Csalással vádolja korábbi ügyvédjüket az egyik bicskei áldozat

belföld

Gál András, az ismert jogvédő ügyvéd saját – szintén ügyvéd – sógorához irányította a bicskei áldozatokat, hogy a kártérítési ügyüket intézze. Amikor pedig megegyeztek a fenntartóval, a pénzük egy részét ez a másik ügyvéd sikerdíjként megtartotta. Erről szól Pop Mert posztja, amelyet csütörtök reggel tett közzé a Facebookon.

Forrás

Pop posztja azzal kezdődik, hogy leírja, egy tavaly április 26-án tartott Magyar Péter-tüntetésen derült ki számra, hogy korábbi ügyvédje – szerinte – információkat oszthatott meg a politikussal a bicskei áldozatok kártérítési egyezségéről. Emiatt most ő is úgy döntött, hogy beszámol néhány részletről.

Arról ír, hogy 2018-ban Gál volt az, aki megkereste őket azzal, hogy vállalná az ügyüket azután, hogy pedofil igazgatót első fokon már elítélték. Vásárhelyi János akkor nyolc évet, a másik pedofil nevelő, K. Béla pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Gál azzal jelentkezett be Pop elmondása szerint az áldozatoknál, hogy ennek a büntetésnek nagyobbnak kéne lennie, másodfokon pedig segít majd ebben. „Az már akkor is látszott, hogy szeret szerepelni, szereti viszont látni/hallani a saját gondolatait a médiában. Sokszor alárendelve ennek az igényének mindent, az ügyünket is. Ez így ment hetekig, hónapokig... ...András egy máig meg nem nevezett újságíróra hivatkozik, aki megkérte őt, hogy segítsen már nekünk. Mi pedig úgy emlékszünk, hogy Ő kért találkozót tőlünk, s ajánlotta fel a segítségét” – írja.

Pop beszámolója szerint Gál vetette fel még a másodfokú ítélet előtt azt, hogy a fiatalok kártérítésre is jogosultak lehetnek. „Ekkor még nem tudtam, csak később jöttem rá, hogy ebben a beszélgetésben felmérte, miként is állok a kérdéshez” – írja a fiatal.

2019 novemberében aztán megszületett a másodfokú döntés, amelyben Vásárhelyit – az elsőfokhoz hasonlóan – nyolc év fegyházbüntetésre ítélték és K. Béla esetében is maradt a felfüggesztett börtönbüntetés. A fiatalok és Gál közötti szerződés ezzel megszűnt. Azt azonban ekkor már tudták, hogy kártérítésre lehetnek jogosultak, de annak jogi kérdéseivel egyáltalán nem voltak tisztában. „Fel is vettük a kapcsolatot a Helsinki Bizottsággal, s talán már egy egyeztetés le is zajlott velük, amikor behívott az András az irodájába és felajánlotta, hogy az Ő ügyvéd rokona (sógora) tud nekünk segíteni a kártérítési eljárásban. Az András már akkor szólt, hogy amennyi sértettet csak tudok, vigyek oda hozzájuk” – írja Pop Mert.

Gál András az ATV stúdiójában nyilatkozik a bicskei áldozatok ügyvédjeként.

Popék szerződést is kötöttek a Gál által ajánlott ügyvéddel. A megállapodás sikerdíjról is szólt és kitért Gál András díjazására is. Erről így ír a fiatal: „eddig ingyenes jogi segítségről volt szó, András soha nem jelezte, hogy bármilyen anyagi vonzata lenne az Ő "segítségének" ránk nézve. Másrészt pedig jeleztem, hogy elsőfokon is 8 évet, illetve másodfokon is ugyanennyit kapott V. János. K. Béla esetében sem lett komolyabb büntetés kiszabva, így ha a jogerős ítéletet vesszük alapul, akkor az András munkája nem tettenérhető, felfedezhető”.

Az eljárás során kiderült, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal (SzGyF) kell megállapodniuk a kártérítésük mértékéről. Először fejenként 50 millió forintot követeltek, ám nem kaptak pozitív választ. Ezért az ügyvéd – Pop szerint Gál sógora – keresetlevelet írt és beadta azt a bíróságra, úgy tűnt, per lesz. Ez azért fontos, mert a sikerdíj mértéke per esetén 20 százalékos, peren kívüli egyezség esetén 10 százalékos. Technikailag elindult a bírósági eljárás, ám végül mielőtt bármilyen tárgyalásra sor került volna, megegyeztek az SzGyF-fel peren kívüli megállapodásban a három súlyosan megkárosított fiatal esetében fejenként 33 millió forintban, a további áldozatok esetében pedig ennél kevesebb összegben.

B. Bálint, Gál ügyvéd rokona Pop szerint mégis a 20 százalékot igényelte annak ellenére, hogy egyetlen tárgyalás sem volt az ügyben, így fejenként 6,6 millió Ft-ot összesen 19,6 millió forintot kapott a bicskei áldozatok kártérítéséből – írja. A pénzt B. ügyvédi letéti számlájára fizette ki az állam. Innen Pop beszámolója: „Dr. B. Bálint ügyvéd behívott az irodájába, hogy elszámoljunk a kártérítéssel. Nem értettem, de az egyik részét utalva fizette ki, 23 millió Ft-ot, a többit viszont készpénzben. Furcsálltam, mert nem kértem, hogy így fizesse ki. Kifizetés közben jelezte, hogy vannak még egyéb költségek. Adó és a készpénz utáni banki díjak, ami további 1,4 millió Ft.” Pop Mert azt állítja, így végül a számára megállapított 33 millió forintból 25 millió került hozzá. Azt is írja posztja végén, hogy a pénze egy részét visszaszerezte az ügyvédtől, amiről a napokban további információkat közöl majd.

Pop Mert
Forrás: RTL

Pop Mert a pedofil bicskei igazgató egyik áldozata. Ő volt az, aki végül feljelentést tett Vásárhelyi János ellen, miután egy másik áldozat, Pop jóbarátja öngyilkos lett az éveken át tartó molesztálások miatt. Popék történetét az RTL követte éveken keresztül, Moskovics Judit riporter munkája kellett ahhoz, hogy a bicskei szörnyűségeket megismerje az ország. „Miután Szabi öngyilkos lett, azt éreztem, muszáj tenni valamit. Le kell állítani a Jánost, ez így nem mehet tovább. Budapesten tettem a feljelentést, mert Bicskén ugye már volt vizsgálat, ismertem a viszonyokat. Illetékesség miatt így is átkerült oda az ügy egy darabig. Az ügyet végre rendesen kirobbantó RTL-es riport sokat gördített az ügyön” – mondta erről Pop Mert a kegyelmi ügy kirobbanása után. A bicskei fiatalokhoz kapcsolódik ugyanis K. Endre története is, aki igazgatóhelyettes volt az intézményben és azért ítélték el, mert a feljelentés után megpróbálta befolyásolni az áldozatokat, hogy kimentse pedofil főnökét.

Gál András ismert jogvédő. Többek között ő volt Renner Erika, a lúgos orvos áldozatának ügyvédje, ő képviselte az elhunyt férfi családját a Ráday utcai kollégiumtűz kapcsán indult eljárásban és fontos szerepe volt a „darnózseli hentes” néven ismertté vált ügyben, amelyet egyedülálló podcastban dolgoztunk fel a 444-en. Tavaly többször is találkozott Magyar Péterrel azokban a hetekben, amikor feltűnt a későbbi politikus. Amint reagál Pop Mert állításaira, beszámolunk róla.

Kapcsolódó cikkek

„Akkor azt mondták, beleállunk névvel és arccal, csak bűnhődjön végre”

2016 szeptemberében egy fiatal fiú öngyilkosságot követett el a bicskei vasútállomáson. Másnap elkezdtek feltárulni a városi gyermekotthon sötét titkai. Interjú Moskovics Judittal, a zaklatások történetét feltáró RTL riporterével.

Rényi Pál Dániel
interjú

„Számunkra Bicskén János volt a mindenható” – mondja az igazgató áldozata

Pop Mert egy interjúban mondja el, miért érezte úgy, hogy tennie kell valamit a pedofil igazgató ellen, amikor a barátja öngyilkos lett.

Kaufmann Balázs
belföld

Renner Erika legmélyebb félelmeit osztották volna meg a lúgos orvossal

Közeleg a döntés ideje, hogy feltételes szabadságra kerül-e a támadó. Az áldozatok érdekében hozott új szabályozással két fontos gond van Renner Erika szerint.

Janecskó Kata
bűnügy

Ráday utcai kollégiumi tűz: a református egyházi vezetők felelősségét firtató tárgyalás öt év után sem kezdődött el

Az elhunyt férfi családját képviselő ügyvéd továbbra is úgy tartja, nem a valódi bűnösökről mondtak ítéletet kedden.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Mindenki, az ügyész is tudta, hogy János ölte meg Juditot, mégsem gyilkosságért ítélték el - Cserben hagyva 3 (leirattal)

A Cserben hagyva, a 444 podcastsorozata, amiben elmondjuk egy bántalmazott nő, egy brutális gyilkosság és egy testvér történetét, aki nem nyugodott addig, amíg húga gyilkosa meg nem kapta méltó büntetését. Ez itt a harmadik epizód olvasható formában is.

Csurgó Dénes, Boros Juli
podcast

Magyar Péter a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökével egyeztetett

Varga Judit volt férje előtte pedig a bicskei áldozatok jogi képviselőjével találkozott.

Herczeg Márk
POLITIKA