„25 éve dolgozom Orbán Viktorral, ő ugyanúgy él, mint 25 évvel ezelőtt. Nincs több cipője, inge, autója, semmi” – magyarázta Lázár János a kisvárdai fórumon, ahol kikelt a NER-es kullancsok és a „luxizás” ellen.
Lázár 25 évvel ezelőtt még Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester és képviselő mellett dolgozott. Amikor 2002-ben Rapcsák meghalt, a Fidesz Lázárt indította a választáson. Így jön ki nagyjából a 25 év Orbán Viktor mellett.
Lázár a nyilvános megszólalásaiban többször letette a hűségesküt Orbánnak (Hajdú Péter műsorában például arról beszélt, a 90-es években ő is rajongott érte, és miatta lépett be a Fideszbe), ehhez képest a „luxizós” mondatai elég kényesek, hiszen a kormány egyes tagjai (és hozzátartozói) mellett Orbán Viktor családja sem veti meg a luxust, és ez egyre jobban látszik.
Lázárt a pátyi fórum előtt hiába kerestük a minisztériumon keresztül, hogy pontosan kikre célzott a mondataival, nem reagált. A fórum után tartott szürreális sajtótájékoztatón „tisztázta”, hogy a kritika kifejezetten a nagyvállalkozókra vonatkozott, és az arckifejezéséből úgy tűnt, nem is érti, miért kell ebbe az egészbe bele keverni Orbánékat és a minisztereket.
Hiába próbál hárítani Lázár János, az sem igaz, hogy Orbán Viktor ugyanúgy élne, mint 25 évvel ezelőtt, már csak azért sem, mert márciustól bruttó 7,1 milliót keres.
A fizetése ebben a ciklusban szó szerint kilőtt:
Persze nem csak ő, a többi politikus is jól járt. Ennyiből simán kigazdálkodható egy hosszú indiai nyaralás, ahová télen Orbán a feleségével és Róza lányával ment.
Lázárnak abban igaza van, hogy Orbán Viktor vagyonnyilatkozata valóban szerény: az alapján a miniszterelnöknek egy kis vidéki háza, egy fél rózsadombi lakása és 5,73 millió forintja van a feleségével közös bankszámlán. A megtakarításuk 4 millióval csökkent az előző évhez képest.
A törvény szerint a feleségének és a vele egy háztartásban élő gyereknek is vagyonnyilatkozatot kell tennie, de azt nem hozzák nyilvánosságra.
Orbán Viktornak papíron semmi köze Hatvanpusztához, ahol állítólag nem csak a hétvégéket tölti, de munkamegbeszéléseket is tart.
Az Orbán Győző tulajdonában lévő birtok – amin Gulyás Gergely elhíresült mondása szerint gazdasági épületek vannak – 11,5 milliárd forintból újult meg az elmúlt néhány évben. Orbán Győző legjobban menő cége, a Dolomit Kft. szépen fial, az utóbbi 8 évben folyamatosan 1-2 milliárd forint körüli osztalékot produkált, aminek több mint a fele Orbán Győzőé. Ebből a felújítás több milliárdra becsült költsége kijön.
Csakhogy az osztalék egy része biztosan közpénz, de minden eszközzel titkolják, hogy mekkora. Alvállalkozóként szinte soha nem tüntetik fel őket, ennek ellenére sikerült kiderítenünk, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal is Orbánék kövéből épül.
A korábban nyilvánosságra hozott képek alapján a birtok – részben biztosan – Orbán Viktor ízlését tükrözi, Magyar Péter pedig nemrég arról posztolt, hogy 30 millióért vett, előnevelt fákat telepítettek Hatvanpusztára, a Mészáros földjén lévő zebrákat pedig Orbán „házi szafarijának” titulálta. A Kormányzati Tájékoztatási Központ annyit írt, ez még viccnek is rossz, majd Orbán örökbe fogadott egy zebrát az állatkertből.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő rendre berepül a birtok fölé, onnan lehet követni, mi készül ott, és hogy áll az építkezés. A politikus egyébként felfedezte azt is, az Orbánék felcsúti háza melletti területen ugyanazok a kockakövek vannak felhalmozva, amiből a hatvanpusztai birtok útjai is készültek.
Bár Lázár próbálja elhitetni, hogy Orbán szerényen él, többször előfordult, hogy magángéppel utazott ki focimeccsre. 2018-ban a Parlamentben lényegében kikérte magának, hogy ez egyáltalán téma:
„harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni.”
Orbán akkor épp Garancsi István gépével utazott, és mikor megkérdezték, nem tart-e attól, hogy az üzletember ezért kér majd valamit, a miniszterelnök azt mondta, „szeretném látni azt az embert, aki engem le tud kötelezni.”
Az, hogy az elmúlt 30 évben magángépekkel utazott volna meccsekre, teljesen ellentmond a tényeknek (2021-ben be is válogattuk Orbán 200 hazugsága közé), hiszen 2016-ban például Münchenből egy kereskedelmi járaton jött haza. Ráadásul erre annyit kellett volna költenie, amit a hivatalos jövedelméből nem engedhetett volna meg magának.
Orbán OTP-s géppel is utazott, amiért Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerint maga fizetett. Ha már OTP: 2019-ben a horvát lapok arról cikkeztek, Orbán járt a Smokvica Vela szigeten, amit az OTP Ingatlan Alapkezelő horvát érdekeltsége bérel. Ezt Orbán akkori sajtófőnöke nem erősítette meg, az Alapkezelő pedig azt közölte, fejlesztések miatt a sziget 2019 nyarán nem fogadott vendégeket.
Orbán az elmúlt években többször nyaralt Horvátországban, 2023-ban például baráti alapon Schmidt Mária lányának nyaralójában.
Egy horvát lap szerint 2020 nyarán – a koronavírus-járvány idején - is járhatott ott Orbán, annak ellenére, hogy júliusban még arról posztolt, „több Balaton, kevesebb Adria”. Kiderült, mindezt Tiborcz István felsőőrsi egyhektáros, úszómedencés birtokáról üzente meg.
Tiborcz István vagyona egyre nő, a Forbes összesítése szerint egy év alatt megduplázta azt. A Forbes becslése szerint 151,5 milliárddal a 15. leggazdagabb magyar lett.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Még a Fidesz-frakció is megtámogatta Lázár kullancsozását, mégis úgy tűnik, mintha kihátrált volna a miniszter. A luxizásról sem könnyű úgy beszélni, hogy közben a miniszterelnök családja is masszívan érintett.
Lázár János Novák Katalint és Varga Juditot is hibáztatja a kegyelmi ügy miatt, Magyar Pétert pedig divatnak tartja.
Orbán Viktor a képviselői alapbért és a miniszterelnökségért járó fizetést is felveszi, így tavalyhoz képest bruttó 800 ezerrel nő a kormányfő bére.
Egy Szent Istvánt ábrázoló ezüst érmét ajándékoztak a templomnak, ahová jellemzően a termékenységet kereső párok járnak imádkozni, és ahol olyan különleges kurkumapaszta kapható, aminek gyógyító erőt tulajdonítanak.
Semjén és Bánki Erik friss vagyonnyilatkozatában nem szerepelnek az Afrikában elejtett vadak trófeái.
Felkészültek a rezsiszámlák növekedésére az ország leghíresebb "majorságában", napelemek is felbukkantak a 18 focipályányi birtokon. Kezd zöldbe borulni az elmélkedősétány is.
Orbán Viktor pedig próbál hárítani, de a Transparency International szerint igenis közpénzből épül a Budapest-Belgrád vasútvonal, ahová Orbán Győző cége is beszállít.
Belső dokumentumokból tudjuk: az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához. A beruházás részleteit titokban tartják, így eddig nem tudhattuk, hogy a miniszterelnök közvetlen családtagjai is profitálnak belőle.
Emlékszel, amikor egy üveg bor elfogyasztása után hazavezettél Felcsútra? – üzeni a miniszterelnöknek a vagyonnyilatkozatos törvényjavaslatra reagálva.
Mészáros Lőrinc megvett, körbekerített és felfejlesztett egy bicskei tavat, tavaly óta pedig zebrákat és más egzotikus állatokat is tart itt. Hatvanpuszta egy-két kilométerre van innen, a két területet csak Mészáros Lőrinc és Lévai Anikó földjei választják el.
Magyar azután üzent a miniszterelnöknek, hogy kiderült, nem megfelelő vagyonnyilatkozat esetén visszavonhatnák az EP-képviselők mandátumát.
A szomszédos telek Orbán Viktoré, a kertet összenyitották a nyaralóéval.
„Harminc éve mindig így mentem, és a jövő héten is így fogok utazni. Nem értem, miért lett ebből slágertéma.” Orbán keményen beleállt a magánrepülő-témába, az őt kérdező képviselőnek pedig azt mondta: mormolja magában, hogy hajrá, magyarok.
Három évvel a legutóbbi gyűjtés után összejött még száz óriási hazugság Magyarország miniszterelnökétől.
A miniszterelnök hétfőn szállt fel a bajor városból induló járatra és este tíz körül landolt Budapesten.
Túl kockázatosnak ítélték a beruházás megtérülését. Távozás előtt minden közüzemi számlát kifizettek. A horvát sajtó 2019-ben Orbánt vélte látni a szigeten.
A miniszterelnök sajtósa csak annyit közölt, hogy magánprogramról nem ad tájékoztatást.
„Több Balaton, kevesebb Brüsszel.”
Így épített magának önerőből karriert Magyarország egyik leggazdagabb embere, a miniszterelnök veje.
A svájci vendéglátóipari iskola az USA-ban akkreditált diplomát ad, amit Svájc elismer. Pont ez volt az egyik fő kifogás a CEU-val szemben itthon.
Közel 30 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatással, további több mint háromszázmilliárdnyi állami és „baráti” pénzzel tömték ki a miniszterelnök vejét.
A piacon szokásos négyzetméterárnál jóval drágábban vásárolja meg az állam a Dürer–Zugló–BudaPart kombót. Közben lenullázza a NER-közeli építők kockázatát, ráadásul jó helyen lévő, megürülő belvárosi ingatlanokat tud piacra dobni a költözés után. És végre nem kell osztrák meg francia tulajdonosoktól bérelni, miközben épp csatázunk a Nyugattal.
Ez Amerikában is drága lenne - mondja Orbán vejének NER-es magánklubjáról Széchenyi István rokona. Tiborcz válaszul promóciós filmet publikált a titokzatos budai intézményről.
Tiborcz István nemrég beköltözött abba a Mártonhegyi úti villába, ami egykor híres és gazdag családoké volt, majd kórházként üzemelt, most pedig megint egy híres és gazdag családé. Az évekig gazdátlan házat többször is bejárták urbexesek, felújítása közben is lefilmezték. A Tiborcz-lakások története Csabditól a Hegyvidékig.
Csak átmenetileg költöztek Marbellára.
A miniszterelnök lánya egy színes, szagos és csillogó videóban mutatta meg, ahogy Dobó Katának, Rubint Rékának, Rogán Cecíliának és Vasvári Viviennek, illetve még sok más, hasonlóan glam arcnak bemutatta új brandjét.
A maró gúnnyal ábrázolt seggfejek semmit sem látnak a magyar fővárosból, mert mindig hátat fordítanak mindennek, ám ez kicsit sem zavarja őket. A botox és az Ozempic együttes hatására elhaltak az arcizmaik, és képtelenek gesztikulálni. Oslót bezzeg nem ajánlgatják, egy helyi lakos fikázza ehelyett.
Audemars Piguet Royal Oak. Az ember ne adja alább.
Ex-NER feleségként is megadja a módját.
A miniszterelnök középső lánya Orbán Viktor unokáit is elvitte az útra. Ferihegyen fotóztuk le a 4iG-vezér társaságában hazatérő Orbán Sáráékat.
A 444 levelet kapott a cégtől, miután megírtuk, a miniszterelnök lánya a 4iG elnökével közösen utazott egy OTP-s magángépen a Maldív-szigetekre.
Visszautasítják, hogy „nyaraltatták” volna a miniszterelnök lányát, akivel közösen érkeztek haza a Maldív-szigetekről.