Levették Rogánt a szankciós listáról

POLITIKA

Az USA levette Orbán Viktor egyik miniszterét, Rogán Antalt az amerikai szankciós listáról – derült ki az amerikai pénzügyminisztérium honlapjáról, aminek a listáján már nincs rajta Rogán.

Fotó: Németh Dániel/444

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal korrupció miatt januárban, még Donald Trump beiktatása előtt került fel az USA szankciós listájára. A magyar kormány ezt David Pressman akkori – éppen leköszönő – amerikai nagykövet bosszújának tudta be, és azóta azt mondták, Rogán hamar le fog kerülni a hírhedt Glomag-listáról, amire többek között szervkereskedőknek műtő pakisztáni sebész, szerb fegyverkereskedő és korrumpáló izraeli bányamilliárdos is felkerült már.

Pressman sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Rogán a magyarországi rendszerszintű közkorrupcióban játszott vezető szerepe miatt került a listára, amiért különféle hatalmi pozíciókban gazdagította magát és a pártjához hűsége személyeket. Pressman szerint a magas rangú magyar kormányzati tisztviselők túl sokáig használták hatalmi pozíciójukat önmaguk és családjuk gazdagítására, jelentős forrásokat mozgattak így privát számlákra. Pressman úgy fogalmazott, Rogán ennek a korrupciós rendszernek az elsődleges tervezője, megvalósítója és haszonélvezője.

Az amerikai nagykövetség akkor azt üzente: „Arra bátorítjuk azokat, akik üzleti kapcsolatban állnak Rogán Antal miniszterrel, számos meghatalmazottjával, az általa de facto ellenőrzött szervezetekkel és azokkal, amelyekből hasznot húz, hogy gondosan vizsgálják felül tevékenységüket.” A VSquare április elején arról írt, hogy utolérték az amerikai szankciók Rogánt, akit emiatt kulcsfontosságú területektől fosztottak meg a kormányban.

Szijjártó Péter a nap folyamán telefonon beszélt Marco Rubióval, de a külgazdasági és külügyminiszter az erről szóló beszámolójában nem említette, hogy az amerikai külügyminiszterrel említették volna a Rogán-ügyet, most viszont videóban jelentette be, hogy az amerikai pénzügyminisztérium mostani lépése „világosan bizonyítja” azt, hogy „más szelek fújnak Washingtonban”. (via Reuters)

Kapcsolódó cikkek

A kormány kisstílű és magalapozatlan bosszúnak tartja, hogy Rogán rákerült az amerikai szankciós listára

Az MTI Gulyás Gergely tolmácsolásában hozta a hírt, a korrupció nem szerepel benne.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Kik Rogán Antal listatársai, és ki az a pár ember, akinek sikerült leiratkozni?

Szervkereskedőknek műtő pakisztáni sebész, szerb fegyverkereskedő, korrumpáló izraeli bányamilliárdos. Kiket tett Rogán előtt a hírhedt Glomag-listára Amerika, de ami most még fontosabb: kiknek és hogyan sikerült lekerülni róla?

Rovó Attila
POLITIKA

A Rogánnal üzletelőknek üzent az amerikai nagykövetség

„Gondosan vizsgálják felül tevékenységüket.”

Mészáros Juli
POLITIKA

Szijjártó: Mi Donald Trump voltunk Donald Trump előtt, és a jövőben is legyünk Donald Trump!

A magyar kormány bemutatja: A Donald Trump menet.

Herczeg Márk
POLITIKA

Rogán Antalt korrupció miatt szankciós listára tette az USA

Blokkolt személy lett a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Orbánnak és köreinek szóló üzenet Rogán szankcionálása

Példátlan, hogy egy szövetséges ország vezető politikusa rákerül az USA szankciós listájára. A Biden-adminisztráció 2-3 éve még tartott a következményektől, most viszont már úgy érezték, nincs vesztenivalójuk.

Windisch Judit
POLITIKA

VSquare: Utolérték az amerikai szankciók Rogán Antalt, és Trump egyelőre nem segít

Kulcsfontosságú területektől fosztották meg a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert.

Gazda Albert
belföld

David Pressman: Rogán Antal a magyar korrupciós rendszer elsődleges tervezője, megvalósítója és haszonélvezője

Az amerikai nagykövet rendkívüli sajtótájékoztatón indokolta meg, miért tették szankciós listára a minisztert.

Molnár Kristóf
POLITIKA