Élő

Nagy Márton arra sem emlékszik már, hogy 2015-ben az MNB alelnöke lett

  • Gulyás Gergely és Vitályos Eszter kormányinfót tartott, amin kivételesen Nagy Márton is részt vett.
  • Szó volt az árrésstop esetleges kiterjesztéséről, a húsvéti nagytakarításról és a száj- és körömfájás vírusról is.
  • Gulyás elmondta, hogy szokott saját magáról készített mémeket nézegetni, Nagy Márton pedig elfelejtette, hogy mikor lett MNB-alelnök.
38 poszt

Itt a vége

Tíz perccel tovább tartott a kormányinfó, mint amit Vitályos a legelején bemondott.

Az alaptörvény-módosítás volt a húsvéti nagytakarítás?

Az RTL kérdésére Gulyás arról beszélt, tény, hogy Rogán Antal 3 hónap után lekerült az amerikai szankciós listáról, azt bizonyítja, hogy csupán politikai okok miatt került fel rá. Nincs összefüggés Rogán listára kerülése és a tőle elvont kormányzati feladatok között.

Orosz Bernadett ítéletével kapcsolatban azt mondta, ameddig nem olvasta az ítéletet, nem bírálja azt. A kapcsolati erőszakot ugyanakkor tűrhetetlennek tartják.

A marhatetemek ellen tiltakozó bábolnaiakkal kapcsolatban azt mondta, pillanatnyilag nincs folyamatban újabb tetemek elhantolása, így nem aktuális a kérdés.

Az Orbán által beharangozott húsvéti nagytakarítással kapcsolatban pedig azt mondta, hogy elfogadták az alaptörvény-módosítást.

Jóvá hagyhatják a kék nyelv vírus elleni vakcinát

Az index kérdésére Gulyás azt mondta, ha az állategészségügyi szerv javasolja a kormánynak, jóvá fogják hagyni az Ausztriában felbukkant kék nyelv vírus elleni vakcinát.

Néha korlátlan liberális anarchiába süllyed Budapest

Gulyás a hídfoglalásokkal kapcsolatban azt mondta, időnként a korlátlan liberális anarchiába süllyedő Budapest képét látjuk. Éppen ezért nagyra becsüli a választópolgárok türelmét.

Nagy Márton 18 millió ferihegyi utasra számít

Az első negyedévben több mint 3 millió utas érkezett a repülőtérre. Mivel sem karácsony, sem nyári csúcsidőszak nem volt, Nagy 18 milliónál is több utasra számít az év végéig.

Várják a Kúria hídfoglalásról szóló döntését

A TV2 a hídfoglalásokról kérdezte Gulyást. A miniszter azt mondta, a rendőrség már megtette az első lépést, amikor betiltotta Hadházy Ákos jövő heti tüntetését. Személyesen ezzel egyet is ért. Most a Kúria döntését várják. Ha a bíeóság esetleg engedélyezné a tüntetést, el kell gondolkozni a jogszabályok módosításán.

Elfogadhatatlan a reálbéremelkedés jelenlegi helyzete

Az ATV a reálbér nem megfelelő emelkedéséről kérdezett. Nagy Márton azt mondta, elfogadhatatlan a mostani helyzet. A reálbéremelkedésnek ugyanis 5 százalék körül kell maradnia. A 10 százalék azonban semmiképpen sem elérhető. Az infláció ellen mindenképpen küzdeni kell.

A pipere- és háztartási cikkekre május elején árrésstop jöhet. Nagy példaként a mosóport és a tusfürdőt hozta.

Év végére elkészül a Budapest-Belgrád-vasútvonal

A Heti TV kérdésére Gulyás azt mondta, már csak hónapokat kell várni, és elkészül a Budapest-Belgrád-vasútvonal. Év végére befejezik.

Nagy annyit tett hozzá, hogy műszaki értelemben már 91 százalékban kész a magyar szakasz. Pénzügyi értelemben azonban csak 74 százalékban van kész.

Az ázsiai turisták jók, mert sokat költenek

Nagy Márton ezért is örül neki, hogy 40 százalékkal több japán turista érkezett Magyarországra.

Gulyás nézett már saját magáról készített mémeket

Derült ki az Origo Magyar Péterre utaló kérdésére adott válaszából.

Nem lesz magyar politikus a moszkvai győzelmi napi parádén

Gulyás azt mondta, kizárt, hogy Magyarország politikai szinten képviseltesse magát a moszkvai győzelmi napi parádén. Akkor sem lesz ott helyünk, ha a Nyugat és Oroszország esetleg összeölelkezik. Magyarország számára ugyanis vereséggel ért véget a második világháború.

Messze van a bankadó eltörlése

A Bloomberg a bankadó esetleges eltörléséről kérdezett. Nagy Márton azt mondta, 2-3 százalékos alapkamatszint esetén lehetne erről szó. Ez viszont elég messze van.

Az extraprofitadóval kapcsolatban azt mondta, a piacba történő kormányzati beavatkozás nem jó dolog. Azért jelentkezik extraprofit a bankoknál, mert ülnek a 0 százalékos lakossági betéteken, miközben 6,5 százalékos a jegybanki alapkamat. Jó lenne, ha a számlaszámokat a telefonszámokhoz hasonlóan hordozni lehetne.

A gazdaságot minden eszközzel be akarják indítani, miközben egyensúlyban tartják a költségvetést. A Trump által elindított vámháború hatásaira van a kormánynak előzetes becslése, de a helyzet napról napra változik. Vizsgálják Magyarország export kitettségét az Egyesült Államok irányába. A magyar kormány továbbra is a konnektivitást és a gazdasági semlegességet képviseli.

Ázsiai vírustörzs fertőz a száj- és körömfájás járványban

Korábban szóba került, hogy a száj- és körömfájás esetleg mesterségesen kialakított vírus lehet. Gulyás az economx erről szóló kérdésére azt mondta, nem akar összeesküvés elméleteket terjeszteni. Egy dolgot tud biztosan mondani: ázsiai vírustörzsről van szó.

Mérlegelik az árrésstop jövőjét

Nagy azt mondta, mérlegelik az árrésstop jövőjét. Május 31-ig beterjeszti a javaslatát a kormánynak. De ha esetleg ki is vezetik, akkor is csak lépcsőzetesen fogják. Nehogy az forduljon elő, ami a legutóbbi árszabályozás után történt.

Nagy Márton 400 forintos euróval számol

Az economx kérdésére Nagy Márton elmondta, hogy 400 forint körüli euró árfolyammal számol a következő időszakra. Ez viszont technikai számítás, nem árfolyamcél. Az árfolyampolitika az MNB-hez tartozik, a jegybank működését nem akarja kommentálni.