A Kreml belföldi propagandája hosszú ideje strukturáltan dolgozik azon, hogy az oroszok az ukránokra alsóbbrendű, lenézett népcsoportként tekintsenek, akik kultúrája és nyelve is csak az orosztól való eltévelyedés. Központi üzenet, hogy Ukrajnának léteznie sem lenne szabad, hogy van, már az is csak anomália.

Az ukránellenes propaganda nem Vlagyimir Putyin találmánya, már a cári birodalom orosz értelmisége is lenézte az ukránokat, és a Szovjetunió propagandája is aktívan épített a jószívű, de szánnivalóan buta ukrán kolhozparaszt képére. Na de most, a Szovjetunió árnyékában, de már a 21. század negyedénél járva milyen képekkel operál a Kreml, hogyan ábrázolja az ukránokat, és milyen történelmi előképekre épít eközben?

Történelmi előzmények dióhéjban

Az orosz és ukrán nép kapcsolata történelmileg erősen terhelt. Hatalmi aszimmetria jellemzi, legkésőbb azóta, hogy 1654-ben az ukrán kozák hetmanátus a lengyel nyomás ellensúlyozására 1654-ben megkötötte a perejaszlavi egyezményt a moszkvai állammal, amelytől önrendelkezést remélt, de az autonómiája fokozatos lebontását kapta.

A 19. század az ukrán nemzeti identitás elnyomásával telt, a cári Oroszország politikája tagadta az ukrán identitás létezését is. A nyelvet az orosz nyelvjárásának tekintette, betiltotta az ukrán nyelvű könyvkiadást, oktatást, színházat. A hivatalos szféra, a kultúra és a társadalmi felemelkedés nyelve így az orosz lett, míg a vidék továbbra is zömmel ukránul beszélt, ami tovább élezte az „oroszul beszélő, kulturált városi elit” és az „ukránul beszélő paraszt” képe közötti különbséget.

A Szovjetunió idejében a népek egyenlősége, testvéri együttélése főként a jól hangzó szlogenek szintjén valósult meg. A harmincas években Ukrajnát a holodomor, a mesterségesen előidézett éhínség sújtotta, milliók halálát okozva, az ukrán értelmiség és kultúra elnyomása pedig folytatódott. A második világháború után Nyugat-Ukrajnában elhúzódó partizánháború zajlott a szovjetek ellen, Moszkva több százezer ukránt deportált. A szovjet időkben az ukrán kultúra kizárólag ellenőrzött módon, folklórként jelent meg, a nemzeti identitás a politikában nem érvényesülhetett, tömegesen telepítettek be orosz anyanyelvű munkásokat az ukrán tagköztársaság területére.

Mezítlábas parasztok

A fentiek ismeretében talán nem meglepő, hogy a jelenlegi orosz propaganda is erősen épít az ukránok durva, műveletlen, mezítlábas paraszti ábrázolására. Ez a kép az orosz kultúra (és emberek) feljebbvalóságát hirdeti, és a „kulturális fölény” felett érzett büszkeségre apellál. Az ukrán beszédet torzítva, „nevetséges orosz dialektusként” mutatja be, ami az oroszt másolja (sikertelenül). Az ukránokat sok esetben „parasztos” népként ábrázolják, szemben a művelt és nemes oroszokkal. A szovjet propagandaposzterek is gyakran ábrázolták az ukránokat elmaradott, írástudatlan falusiakként, akiket a szovjet rendszernek kell „civilizálnia”.