Karácsony nem indít összeférhetetlenségi eljárást Kollár Kinga ellen

POLITIKA

„A javaslat abszurd” – kommentálta a 444 kérdésére Karácsony Gergely főpolgármester Szentkirályi Alexandra felvetését, aki kérte, induljon összeférhetetlenségi eljárás Kollár Kinga ellen.

Szentkirályi a Fővárosi Közgyűlésben azzal érvelt, az önkormányzati törvény szerint egy képviselő „nem folytathat olyan tevékenységet, ami a közbizalmat megingathatja”, márpedig szerinte Kollár elhíresült nyilatkozata ilyen volt.

„A közbizalom nem örök, aki hazája ellen dolgozik Brüsszelben, nem képviselheti a budapestieket” – mondta a fideszes politikus. Az erről szóló javaslatot személyesen adta át Karácsonynak.

A javaslat
Fotó: Kristóf Balázs/444

Nem csak ezzel próbálkozott a Fidesz: benyújtottak egy etikai kódexet is Kollár miatt, amiben kimondanák, „egy magyar képviselő nem szolgálhat idegen érdekeket. Nem dolgozhat és képviselhet olyan álláspontot, ami hazáját rossz színben tünteti fel, erkölcsi vagy anyagi érdekével szemben álló álláspontot fogalmaz meg.”

A főjegyző megjegyzése szerint egy ilyen etikai kódex nem lehet kötelező erejű, legfeljebb politikai iránymutatásra alkalmas. Ennek a vitájáig még nem jutottak el a képviselők szerda délután negyed 5-ig, a szavazás csak este várható.

A Fidesz egyébként nagyon készült Kollár Kinga ellen – aki nem jelent meg a szerdai ülésen -: az ülés előtt Fidelitas-tagok várták táblával a tiszásokat, előttek konfettiágyúkat és lejátszották Kollár elhíresült nyilatkozatát.

Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444

Az ülésteremben a fideszes politikusok előtt is voltak táblák Kollár idézetekkel, az ülés egy pontján Radics Béla képviselő még egy trófeát is letett Kollár helyére.

Táblák Kollár-idézetekkel
Fotó: Kristóf Balázs/444
Radics Béla leteszi a trófeát
Fotó: Kristóf Balázs/444

Szécsényi Dániel fideszes képviselő az akció után azt magyarázta, ezt azért kapta Kollár, mert örült annak, hogy elvonták az uniós forrásokat Magyarországtól.

Egész délelőtt teljesen váratlan időpontokban hozták fel a témát, az átláthatósági javaslatnál is hosszan kollárkingázott a Fidesz.

A tiszás képviselők próbáltak nem belemenni ebbe a játszmába. A trófeát azonnal levették az asztalról, és azon túl, hogy megdöbbentőnek tartották az akciót, és arról beszéltek, a haza nem lehet ellenzékben, a Fidesz viszont igen, nem nagyon foglalkoztak vele.

Kapcsolódó cikkek