Orbán Viktor csütörtökön csatlakozott a NEM-hez, vagyos aláírta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom petícióját, amiben ezt követelik, hogy „akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, azok tűnjenek el a közéletből”. A miniszterelnök az erről szóló videójához azt írta:
„Ne hagyjuk, hogy Brüsszel a Tisza pártot felhasználva beavatkozzon a magyar választásokba!”
A Nemzeti Ellenállás Mozgalmat Apáti Bence cége indította el tavaly decemberben, hogy a Megafonhoz hasonlóan milliókért hirdessék a kormány üzeneteit a közösségi médiában. Ugyanakkor ebben a szervezetben már közvetlenül dolgoznak fideszes tisztségviselők is, például az amerikai támogatások kivizsgálásával megbízott EP-képviselő-kormánybiztos, László András. Nemrég mém-és plakátkampányt hirdettek Magyar Péter és a Tisza Párt ellen.
Ezek szerint a miniszterelnök csak fél évvel a megalapítása után értesült Apátiék szervezetéről, a petíció kitöltéséről szóló videóját ezzel kezdte: „Épp ideje volt, hogy valaki felemelje a zászlót és nemzeti ellenállási mozgalmat hirdessen. A Nemzeti Ellenállás Mozgalom munkája fontos. Örülök, hogy én is csatlakozhattam, mert olyan dolgok történnek manapság a világban, leginkább persze Brüsszelben és Magyarországgal szemben, ami ellen fel kell lépni és csak közösen tudunk fellépni.”
Orbán Viktor a tiszás Kollár Kinga felszólalását emlegette fel újra. Azt mondta, hogy a tiszások „azért dolgoznak Brüsszelben, hogy Magyarországnak ne sikerüljön, hogy Magyarország gazdasága ne legyen sikeres, a közszolgáltatások színvonala ne javuljon, ne tudjunk felújítani 50 kórházat, utakat, hidakat vagy vasutat építeni, miközben itt Magyarországon emberek milliói dolgoznak azért, hogy mindez sikerüljön”.
László András volt már miniszteri biztos, de az eddigi legnagyobb sikere mégis az, hogy egyszer Elon Musk is retweetelte.
Nem elég a petíció.
Döntsd el te, hogy tényleg ez-e a második őszödi beszéd.