Magyar Péter édesanyját is gyalázza a Vadhajtások

POLITIKA

Magyar Pétert poloskázza, az édesanyját pedig súlyosan gyalázza a Vadhajtások. Minderre Magyar Péter hívta fel a figyelmet.

Forrás

A „vélemények” rovatba kikerült szövegben a gyalázkodó címen kívül szó szerint idézik Magyar Péter anyák napi bejegyzését, illetve Budai Gyula fideszes politikus Magyart ekéző Facebook-posztját is.

A kettő nem is passzol, Budai ugyanis órákkal korábban épp azt kérte számon Magyaron, miért a Fideszt gyalázza megint, ahelyett, hogy az anyák napjával foglalkozna.

Magyar azt írta, ennél nincs lejjebb, és feltette a kérdést, vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán propagandistáinál.

A rendőrség nem talált semmit

A Vadhajtások ellen több mint hat éve tettünk feljelentést uszító gyűlölet-bűncselekmény miatt, miután zsidózva ígértek kiirtást, és azzal fenyegetőztek, hogy az EP-választások után bejönnek a szerkesztőségbe balhézni. Nem jöttek, a nyomozás viszont elhalt, hiába tettünk többször is panaszt. A rendőrség azt is képtelen volt kideríteni, hogy Bede Zsolt áll a Vadhajtások mögött, aki a lap arcaként turnézott a médiában.

Kapcsolódó cikkek