„Mi adtunk személyvédelmet a volt köztársasági elnöknek, Novák Katalinnak is"
- nyilatkozta a Story magazinnak pár nappal ezelőtt Détár Enikő és Rékasi Károly fia, az évek óta saját biztonsági vállalkozását vezető Rékasi Zsigmond, a cégről mesélve. A 24.hu-nak feltűnt, hogy miért magáncég védene egy állami vezetőt, ezért az ügyben most megkeresték Novákot és a Sándor-palotát, vagyis a Köztársasági Elnöki Hivatalt is.
A Sándor-palota válasza:
„Nyilvántartásunk szerint – a 2022–2024 közötti időszakra vonatkozóan – a Sándor-palota nem kötött szerződést az R-SEC Kft.-vel."
Novák Titkárságán pedig azt mondták, hogy az
„Elnök Asszonyt a Terrorelhárítási Központ védte”.
Az ügyben írtam Rékasinak, ha válaszolt, frissítünk. A Rékasi egyszemélyi tulajdonában álló R-Sec Kft. üzleti eredményein mindenesetre nem látszik az állítólagos komoly megbízatás. Novák 2022 májusától 2024. február 26-ig volt elnök. Az R-Sec 2022-ban mindössze 776 ezer forintos összbevételt tudott felmutatni, 2023-ban pedig 4,2 millió forintosat.
Rékasi Zsigmond a szüleitől függetlenül először akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor részt vett egy 2018-as diáktüntetésen, és meggyanúsították, hogy ő festette a Budakeszi Önkormányzat épületére és egy helyi iskola támfalára a Renegátlástalanok mozgalom jelvényét. Az akkor 17 éves Rékasiba akkor Bayer Zsolt és több kormánypárti lap is beleszállt.
Megszólalt Rékasi Zsigmond, akinek négy rendőr jelent meg az otthonában a diáktüntetés után.
A Magyar Idők és Bayer Zsolt is úgy érezte, bele kell szállnia a Fidesz ellen tüntető Rékasi Zsigmondba.