Propagandamentes hírlevél futás utánra

reggel 4

Jó reggelt! Itt a 444 napindító hírlevele. Nem ez az egyetlen hírlevelünk, a többi közül itt lehet válogatni.

Előfizetőinknek köszönhetően új kollégákkal erősödik a 444!

Itthon

Az olasz sajtó „Orbán-villaként” írt egy lombardiai luxusházról, amelyet egy rejtélyes magyar magántőkealap vett meg. A vásárló cég Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthető, a Google Earth-ön pedig jól látni, hogyan is néz ki a villa. A miniszterelnök tagadja, hogy az övé lenne az épület, és perrel fenyegeti azokat, akik erről írnak.

A varesei villa a Google Earth szolgáltatásában.
Forrás: Google Earth

Orbán támogatja az MLSZ sajtóban kiszivárgott tervét, miszerint 5 magyar játékos pályára lépését tennék kötelezővé az NB1-ben, köztük egy 21 évesnél fiatalabbét. A parlamentben a miniszterelnököt kérdezhették az ellenzéki képviselők, a miniszterelnök szerint azonban az említett képviselők Brüsszel ügynökei. A momentumos Orosz Anna lemondott a parlamenti mandátumáról, és jövőre sem tervez újra indulni, mert szerinte a rendszer bukásához ki kell lépni annak a keretei közül.

Fotó: Németh Dániel/444

Bánki Erik fideszes képviselő a NAV-ot is cáfolni akarta, de a pénzmosást magára vállaló egykori üzlettársa három lépésben eljutott odáig: „lehet, hogy utalt”, ha már az adóhivatal mondja. Kanadai elektropop, furcsa ellentmondások és a használtautó.hu szakértő használata – ez történt a Volvogate-per hétfői tárgyalásán.

Bánki Erik
Fotó: Haász János

„Nem azért kell olvasni, hogy tudjuk, ki a főhős” – magolásra késztet az új érettségi, a kreatív gondolkodást nem mérik. De legalább könnyebb volt. Legalábbis a gimnáziumi tanárként is dolgozó Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke szerint.

Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

Külföldön

A vasárnap tartott román elnökválasztáson a szélsőjobboldal jelöltje jutott tovább a második fordulóba, őt követte a nyugatos Nicușor Dan, Bukarest független polgármestere. A kormánykoalíció államfőjelöltje azonban nem szerepelt valami fényesen, minek következtében az egész kormány belebukott a választásokba. A széljobbos Simion győzelmét csak egy világtörténelemben nem látott fordítás akadályozhatná meg.

George Simion
Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP

Izrael biztonsági kabinetje jóváhagyta a tervet, mely szerint elfoglalnák a Gázai övezet egészét, és meghatározatlan ideig ott is maradnának. Az Európai Unió erre aggodalmaskodni kezdett, és önmérsékletre szólította fel Izraelt. Benjamin Netanjahu azonban ragaszkodik a tervhez, és olyanokat mond, hogy a lakosságot el fogják költöztetni a „védelmük érdekében”.

Fotó: JACK GUEZ/AFP

Donald Trump felélesztené a gengszterekkel leszámoló Amerika legendás szimbólumát, az Alcatrazt. A börtön, ahonnan senki nem tudott bizonyítottan megszökni, és ahol Al Capone is raboskodott, több mint hat évtizede zárt be. A történelme tele van legendás, Hollywoodot is megihlető sztorikkal, de nem véletlenül zárt be, így az újranyitása sem lesz könnyű menet. Ha egyáltalán lehetséges.

Fotó: JOSH EDELSON/AFP

Kultúra

Szörnyű a magyar film helyzete, de bármikor foghatok egy kamerát, és felvehetek jeleneteket – mondja Schwechtje Mihály, a Sünvadászat és egy új színházi előadás rendezője. Hogyan jut el valaki addig a mondatig, hogy „nem vagyok több csak átizzadt, sörszagú szégyen”?

Schwechtje Mihály
Fotó: Németh Dániel/444

Borízű

Mostantól mindenki számára elérhető a Borízű rövid verziója. Vissza-e vonul Orbán? Ha igen, miért nem? Vissza-e vonul Török Gábor és vica versa? Mit ordibáljunk tüntetéseken? És miért? Mi került az epren annyiba, mint amennyibe? Legyőzhet-e száz lúd egy medvét? Öreg-e Paul McCartney?

De ha esetleg a kedves olvasó/hallgatót az érdekli, hogy egy igazi magyar külügyminiszter mit hallgat, miközben Moszkvában fut, arról is írtunk egy remek cikket!

Kapcsolódó cikkek

Tömény orosz propagandát hallgat Szijjártó Péter futás közben

A magyar külügyminiszter fülébe Moszkvában is eljutottak Georg Spöttle szavai. A nyíltan az oroszoknak szurkoló „szakértő” rajongójaként Szijjártó egészen meredek dolgokat hallgat végig.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Bánki Erik papírt hozott arról, hogy a volt cége nem kapott 52 milliót – aztán a volt üzlettársa beismerte, hogy de igen

A fideszes képviselő a NAV-ot is cáfolni akarta, de a pénzmosást magára vállaló egykori üzlettársa három lépésben eljutott odáig: „lehet, hogy utalt”, ha már az adóhivatal mondja. Kanadai elektropop, furcsa ellentmondások és a használtautó.hu szakértő használata – ez történt a Volvogate-per hétfői tárgyalásán.

Haász János
belföld

A világtörténelemben nem látott fordítás akadályozhatná csak meg a román szélsőjobbos Simion győzelmét

Még mindig a legjobb forgatókönyv, hogy nem a színtelen-szagtalan koalíciós jelölt Crin Antonescu, hanem a nyugatos Nicușor Dan lesz a szélsőjobboldali George Simion második fordulós ellenfele a romániai elnökválasztáson. Kelet vagy Nyugat? Ez a tétje a május 18-i választásnak.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A gengszterekkel leszámoló, kőkemény Amerika legendás szimbólumát támasztaná fel Trump az Alcatrazzal

Több mint hat évtizede zárt be a San Francisco melletti sziklaszigetre épült Alcatraz börtön, ahol Al Capone is raboskodott, és ahonnan senki nem tudott bizonyítottan megszökni. A történelme tele van legendás, Hollywoodot is megihlető sztorikkal, de nem véletlenül zárt be, így az újranyitása sem lesz könnyű menet. Ha egyáltalán lehetséges.

Rovó Attila
külföld

Új kollégákkal erősödik a 444 – köszönjük előfizetőinknek

A közmédiás cenzúrát leleplező, Magyar Sajtódíjat nyert szerzővel, a 24.hu kultúrarovatának volt vezetőjével, a hvg.hu-tól érkező közéleti újságíróval és új social média vezetővel folytatjuk. Keller-Alánt Ákos, Inkei Bence, Bábel Vilmos és Tövispataki Virág a 444 csapatában.

444.hu
szolgálati közlemény

Az olasz sajtó „Orbán-villaként” mutatja be a lombardiai luxusházat, amit egy rejtélyes magyar magántőkealap vett

Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf köre vásárolt Vareseben csodaházat.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Medence, erdő, festői panoráma – íme a NER új szerzeménye Lombardiában

Egy Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthető cég vásárolta tavaly nyáron 4,3 millió euróért.

Kaufmann Balázs, Németh Dániel
gazdaság

Orbán tagadja, hogy az övé lenne az olasz villa, perrel fenyegeti azokat, akik erről írnak

Szerinte itt is ugyanaz a helyzet, mint a zebrákkal.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán azt mondja, támogatja 5 magyar játékos kötelező szerepeltetését, miközben a csapata 2 magyarral állt ki a legfontosabb meccsére

Hány magyar fiatal játszana Felcsúton, ha a csapat alapítója nem támogatná a szereplésüket?

Szily László
sport

Orbán az ellenzéknek: Önök Brüsszel ügynökei

A miniszterelnököt kérdezik a parlamentben.

Horváth Bence
POLITIKA

Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna

A momentumos képviselő 2026-ban sem indul.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Az év első két hónapjában 596 gyermekvédelmi dolgozóból 540-nél találtak kifogástalan életvitelt

Mert vannak, akik meg sem várják a vizsgálat végét, inkább felmondanak.

Fődi Kitti
belföld

Jövőre az egészségügyön akar spórolni a kormány

Az ideinél 9,4 százalékkal kevesebb pénzzel tervezte az Egészségügyi Alap támogatását, a Költségvetési Tanács szerint ez „nem elégséges”.

Székely Sarolta
gazdaság

A Legfőbb Ügyészség azt nem állítja, hogy nem távozik Polt Péter, csak azt, hogy úgy biztos nem, ahogy Magyar Péter mondja

Miután az ügyészség függetlensége garantált, a kormányzat nem távolíthatja el a legfőbb ügyészt a posztjáról – írják.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Végrehajtást indított a kormányhivatal Schadl György ellen, hogy bontsa vissza a siófoki luxusnyaralóját

A szabálytalanul kibővített házban tölti Schadl a házi őrizetet.

Fődi Kitti
belföld

Magyar Péter olyan bizonyítékot ígér, ami „az Orbán-kormány őszödi beszéde” lehet

Azt ígéri, a dokumentum mindent felülír, amit a kormány eddig nemzetbiztonsági kérdésekben mondott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„Politikusok szívnak a Pogány Indulóra” – politizálós számmal jelentkezett Beton.Hofi

Ennél kevesebbért is cenzurázták már a közmédiában.

Czinkóczi Sándor
ZENE

„Nem azért kell olvasni, hogy tudjuk, ki a főhős” - magolásra késztet az új érettségi, a kreatív gondolkodást nem mérik

Az idei középszintű magyar érettségi könnyebb volt, mint a tavalyi, de azért voltak trükkös, meglepő feladatok is. A témakifejtős esszénél a javítókulcs csak iránymutatásra lesz jó, egy diák se kapjon a szívéhez, ha nem azt írta, ami abban szerepel.

Windisch Judit
oktatás

Belebukott a román kormány a vasárnapi elnökválasztásba

Levonták a következtetéseket abból, hogy a kormánykoalíció jelöltje a második fordulóba sem jutott be.

Czinkóczi Sándor
külföld

A román futballnak is volt mexikói rejtélye, de az 55 év után most megoldódott

Miért csak a lelátóról nézhette a három vb-meccset a román futball csak Hagihoz mérhető klasszisa?

Tóth-Szenesi Attila
sport

Gáza teljes területét elfoglalná Izrael, és ott is maradnának tartósan

Az AP hírügynökség szerint az erről szóló tervet elfogadta az ország biztonsági kabinetje. Nem sokkal korábban több tízezer tartalékost hívtak be.

Kaufmann Balázs
külföld

Önmérsékletre szólította fel Izraelt az EU, miután kiderült, hogy teljesen elfoglalnák Gázát

Arra figyelmeztettek, hogy az offenzíva kiszélesítése további áldozatokkal jár és szenvedést fog okozni a palesztin lakosság számára.

Czinkóczi Sándor
háború

Netanjahu nem adná vissza a Gázában elfoglalt területeket

Bejelentette, hogy kiterjesztik az offenzívát, a palesztinokat pedig elköltöztetik, hogy „megvédjék őket”.

Czinkóczi Sándor
háború

Gázai gyerekmentőkhöz kerül az egyik pápamobil

Ez volt Ferenc pápa egyik utolsó kívánsága.

Czinkóczi Sándor
háború

Öndeportálás: Trump ezer dollárt és repjegyet ajánl azoknak, akik hajlandók saját magukat deportálni

„Ha Ön illegálisan tartózkodik nálunk, az öndeportálás a legjobb, legbiztonságosabb és legjobb ár/érték arányú megoldás az ország elhagyására és így a letartóztatás elkerülésére."

Szily László
külföld

„Olyan ez, mint a Pac-Man nevű játék: jön és mindent felzabál”

Szörnyű a magyar film helyzete, de bármikor foghatok egy kamerát, és felvehetek jeleneteket - mondja Schwechtje Mihály, a Sünvadászat és egy új színházi előadás rendezője. Hogyan jut el valaki addig a mondatig, hogy „nem vagyok több csak átizzadt, sörszagú szégyen”?

Gócza Anita
FILM

Borízű hang #220: A yacht rock távozik a közéletből [rövid verzió]

Hétfő van, szabad a Borízű! Vissza-e vonul Orbán? Ha igen,milért nem? Vissza-e vonul Török Gábor és vica versa? Mit ordibáljunk tüntetéseken? És miért? MI került az epren annyiba, mint amennyibe? Legyőzhet-e száz lúd egy medvét? Öreg-e Paul McCartney?

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast