„Sajnálom, hogy akkor nem hallgattál rám. Várjuk a kibaszott jó könyvet!” – ezt posztolta Leel-Őssy Gábor, a DK-ból tavaly ősszel kizárt pártalapító Gyurcsány Ferenc visszavonulásának hírére (a könyvvel az őszödi beszéd egy részére utalt, miszerint ha már nem lesz politikus, „írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról”). A júniusi választási kudarc után Leel-Őssy több Facebook-bejegyzésében és nyilatkozatában kritizálta Gyurcsányt – elsütve a pártelnök egyik szállóigéjét is –, de hiába szólította fel lemondásra is, végül őt tették ki a pártból.
„Nekem a divatos fideszes mondással szemben nem igazam lett, hanem igazam volt. Sajnálom, hogy ezt az elnök úr csak mostanra ismerte fel, és vonta le a megfelelő konzekvenciákat. Azt ugyanakkor remélem, hogy a döntése nem egy egészségügyi okból adódó kényszer, hanem csakis a politikai realitások felismeréséből fakad” – reagált lapunknak a csütörtöki bejelentésre Leel-Őssy. Szerinte azonban ez a lépés egyszerre megkésett és kevés.
„A 2021-22-es előválasztási és választási kudarc után a pártvezetés levette a tábláról az addig előtérbe tolt Dobrev Klárát, és beleállt abba, hogy akkor mi egy az egyben Gyurcsány-párt vagyunk, ennek minden velejárójával. Gyurcsányra építették az egész szervezetet és arculatot, hogy megint egy NER-mondást idézzek, meghosszabbítottuk őt Bicskéig, de legalábbis Kötcséig. Csakhogy ez a stratégia nem jött be, nagyon nem, ez világossá vált 2024 nyarán – de akkor a pártvezetés homokba dugta a fejét, nem nézett szembe a problémákkal, és ahogy azóta kiderült, nem tanult belőle”.
Most is csak az elnök távozott, pedig Leel-Őssy szerint a szervezet egészében súlyos problémák vannak, és megújulás kellene. Ő már tavaly azt mondta, hogy az elnökségnek és a párt megyei választókerület elnökei, szervezői egy részének is távoznia kellene. Az, hogy most ezeken a szinteken nincs változás, azt jelenti, hogy a DK-ban valójában semmiféle megújulás nem várható, „régi gatyaszárból nem lesz új túrószövet”.
És hogy mi fakad ebből? Szerinte a DK eljelentéktelenedése, teljes kudarca a jövő évi parlamenti választáson. „Nem látom, hogy a DK-nak lenne jövője akár rövid-, akár középtávon, ahogy az egész porfogó eddigi ellenzéknek, ahogy mondani szokták, óellenzéknek sincs. Kevesebb, mint egy év múlva választás, és most kezdenék újrafazonírozni a pártot, miközben a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti bejutás küszöbén van a népszerűség”. Szerinte ennél is katasztrofálisabb a helyzet, azt jósolja, hogy a párt végül, ha el is indul teljes fegyverzettel, akkor sem fog bejutni a parlamentbe.
Szerinte a DK-tól már csak ezért is ugyanaz lenne a felelős döntés, mint amit Fekete-Győr András volt elnök a Momentumnak javasolt: nem indulni a 2026-os parlamenti választáson. „Ez egy pragmatikus kérdés: ha azt mondjuk, hogy az Orbán-rezsim leváltása a cél, és reálisan gondolkodunk, akkor azt látjuk, hogy erre egyetlen pártnak van esélye. Ha koncentráljuk az erőket és nem megosztjuk, akkor az többet segíthet, mintha a demokratikus elkötelezettségű szavazót dilemma elé állítjuk, hogy két-három, magát demokratikusnak való jelölt és párt közül kell választania”.
Ha majd megtörténik a kormányváltás, és „megvalósul a NER leépítése”, akkor viszont szükséges lesz egy erős, markáns szocdem pártra – de szerinte az nem a mostani ellenzékből fog kikerülni. Mondjuk ez nem tűnik kockázatos jóslatnak, mint ebben a cikkben összeszedtük, mostanra kinyírták magukat a 2022-es ellenzéki összefogás pártja.
Leel-Őssy egyébként a kora délutáni bejelentés után kétszer is hívta Gyurcsányt, de nem érte el. A pártba ugyan nem akar visszatérni – „aki elutazott, az el van utazva” –, de „miután tizenöt évig azt hittem, hogy együtt dolgozunk a demokrácia visszaépítéséért, arra gondoltam, hogy elhívnám őt Gyulára. Van itt egy közéleti szerveződésünk, Kobak klubnak hívjuk, talán itt meg tudnánk beszélni most már, hogy se ő nem DK-s, se én nem vagyok az, amit a pártban nem tudtunk”.
És persze azt szeretné, ismétli meg a beszélgetésünk végén, hogy Gyurcsány írja meg azt a könyvet. „Talán egy mondat nekem is jut benne.”
Alapító tag volt.
Se pártelnök, se képviselő, se semmi nem lesz többé. Ráadásul még el is válnak egymástól Dobrev Klárával.
Kötcse nem lenne Szent Ilona, nem is száműzetés, a kilátás is gyönyörű, írta Leel-Őssy Gábor, aki abban a városban politizál, ahol idén tavaszra megsemmisítette magát a DK.
A Gyurcsány Ferenc lemondását váró DK-alapító az őt kizáratni akaró pártelnöknek írt fellebbezést, hogy az Országos Etikai Bizottság elé kerülhessen az ügye.
Ne csüggedjenek, négy másikat ajánlunk helyettük.