Marco Rubio külügyminiszter felajánlotta az Egyesült Államok közvetítői segítségét az India és Pakisztán között egyre fokozódó konfliktusban. Külön-külön már egyeztetett is a két ország külügyminisztereivel. Közleményében azt írja, a beszélgetések során „hangsúlyozta, hogy mindkét félnek megoldást kell találnia a feszültség enyhítésére és a közvetlen kommunikáció helyreállítására, hogy elkerüljék a hibás döntéseket”.
Korábban Asim Munir, a pakisztáni hadsereg vezérkari főnöke is tárgyalt Rubióval, de a szombati az első alkalom, hogy Rubio hivatalos beszélgetéseiben amerikai közvetítés lehetősége került szóba indiai vagy pakisztáni vezetőkkel.
A konfliktus szombaton is szintet lépett: mindkét ország drónokat és rakétákat vetett be egy-egy hajnali támadás során, Pakisztán pedig összehívta a nukleáris fegyvereit irányító testületet. Szerda óta legalább 48 ember vesztette életét a független forrásból meg nem erősített becslések szerint. Az indiai hadsereg május 6-án támadta meg Pakisztánt, miután a vitatott Kasmír régióban muszlim fegyveresek terrortámadást követtek el egy turisták által kedvelt hegyi parkban. A pakisztáni vezetés már akkor azt mondta, Iszlámábádnak „hiteles értesülései” vannak egy esetleges indiai támadással kapcsolatban, amit Újdehi „a közeljövőben” tervez végrehajtani, a kasmíri terrortámadás pedig pusztán ürügyként használnák egy ilyen műveletre. India és Pakisztán konfliktusáról itt írtunk hosszabban.
(CNN)
Az elmúlt órákban India pakisztáni célpontokat támadott meg rakétákkal, melyre válaszul Pakisztán Kasmírba indított drónokat és rakétákat. Lassan eléri az ötvenet a civil áldozatok száma.
India szerint visszafogottak voltak, Pakisztán választ ígér.
Sok a sebesült, többen kritikus állapotban vannak.
Újabb két atomhatalom lett ideges egymásra, már sokadszorra. Pakisztán küszöbön álló indiai támadásról beszél, Narendra Modi indiai miniszterelnök pedig „teljes műveleti szabadságot” adott a hadseregnek.