Pakisztán csak akkor menekülhet meg az indiai csapásoktól, ha felszámolja terrorista infrastruktúráját – figyelmeztetett Narendra Modi indiai miniszterelnök a hétfő esti televíziós beszédében. Ez volt a kormányfő első nyilvános felszólalása azóta, hogy az indiai fegyveres erők pakisztáni „terrorista infrastruktúrára” mértek csapást a múlt héten.
Ha Indiát újabb pakisztáni támadás éri, Újdelhi ismét célba veheti a pakisztáni terrorista bázisokat, ettől még Iszlámábád nukleáris zsarolása sem rettentheti el – mondta az indiai miniszterelnök.
Szombaton tűzszüneti megállapodás jött létre a két nukleáris hatalom között. A fegyvernyugvást négy napig tartó intenzív tűzpárbaj után, a két ország rakétákkal és drónokkal támadta egymás katonai létesítményeit.
Pakisztán tagadja India vádjait, miszerint támogatná a Kasmír indiai ellenőrzésű területére támadó szélsőségeseket, és közölte, hogy az indiai erők nem terrorista bázisokat, hanem civil létesítményeket vettek célba.
A két nukleáris hatalom közötti fegyveres konfliktus azután kezdődött, hogy India bejelentette: Pakisztánban, illetve Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt részében található „terrorista infrastruktúrákra” mért csapást, válaszul arra, hogy iszlamista fegyveresek a múlt hónapban megöltek 26 hindu zarándokot Kasmír indiai ellenőrzésű területén. Iszlámábád tagadta a zarándokok elleni támadásban való érintettségét, és független vizsgálatot sürgetett.
„Ha Indiát terrortámadás éri, annak megfelelően fogunk mi is válaszolni – a mi feltételeink szerint” – mondta a televíziós beszédében Modi, aki szerint a következő napokban Pakisztán minden lépését figyelni fogják. Az indiai erők „célzott és határozott módon fognak lecsapni a nukleáris zsarolás leple alatt működő terrorista bázisokra” – mondta a miniszterelnök.
Modi a feltételeit is felsorolta a Pakisztánnal folytatott tárgyalásokkal és a kasmíri terrortámadás miatt elrendelt korlátozások feloldásával kapcsolatban. „India álláspontja egyértelmű: a terror és a tárgyalások, illetve a terror és a kereskedelem nem fér meg egymás mellett. A vér és a víz nem folyhat együtt” – utalt az India és Pakisztán közti vízmegosztási megállapodásra, amit a kormánya felfüggesztett.
Modi beszéde előtt India és Pakisztán katonai műveleti vezetői telefonon egyeztettek egymással. Az indiai hadsereg közlése szerint az egyeztetés során megerősítették, hogy az egyik fél sem kezdhet ellenséges akciót vagy fegyveres támadást a másik ellen, továbbá egyetértettek abban is, hogy lépéseket tesznek a csapatok létszámcsökkentése érdekében a határ menti területeken.
Donald Trump amerikai elnök Washingtonban úgy nyilatkozott, hogy India és Pakisztán vezetői „rendíthetetlenek voltak”, és az Egyesült Államok „sokat segített” a tűzszünet elérésében. Azt mondta, a kereskedelem „fontos szerepet↑ játszott abban, hogy a felek leállították a támadásaikat. „Sokat fogunk kereskedni Pakisztánnal (…) és Indiával is. Épp most tárgyalunk Indiával, hamarosan Pakisztánnal is fogunk” – mondta Trump még Modi beszéde előtt. (MTI)