18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

„Egyszerűen megalázva éreztem magam. Undorító volt, túl sok volt. Fulladoztam” – elkezdődött P. Diddy tárgyalása

bűnügy

Sean Combs egyike volt azoknak a 90-es években, akiknek nagy szerepe volt abban – még bőven Jay-Z, Kanye West vagy Pharrell Williams előtt – hogy a hip-hop a mainstream szerves része legyen. A 90-es években kezdte rapperként, hogy aztán pár év és évtized alatt az egyik legismertebb hip-hop producer legyen, egymilliárd dolláros vagyonnal. De a neve hallatán – akármelyikre is gondoljuk a számos művésznév közül: Puff Daddy, Puffy, P Diddy, Diddy, Love vagy Brother Love – mostantól már nem valamelyik ismertebb száma vagy egy hozzá köthető másik rapper fog eszünkbe jutni, hanem azok a vádak, amik szerint a most 55 éves producer súlyosan bántalmazott és szexre kényszerített nőket.

A zsarolással és szexkereskedelemmel kapcsolatos per a héten indult, és nyolc hétig is elhúzódhat. A producer az ellene felhozott vádakat tagadta, minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, a vádalkut elutasította. Ha elítélik, akkor P Diddy/Puff Daddy/Sean Combs – akit 2024 szeptemberében tartóztattak le – élete hátralevő részét börtönben töltheti.

A zenei producert többen vádolják szexuális zaklatással és bántalmazással, köztük volt barátnője, az énekes Casandra „Cassie” Ventura. Combsnál 2024 tavaszán szövetségi ügynökök is razziáztak, ennek során több mint 1000 üveg síkosítót és babaolajat találtak a házában, majd a producert szeptemberben tartóztatták le, miután a vád szerint legalább 2008 óta működtetett bűnszervezetet, aminek keretein belül az ügyészek szerint drogokkal és erőszakkal kényszerített többeket, hogy „szexuális vágyait kielégítsék”. Hogy ezt követően milyen vad elméletek lepték az internet nem is annyira sötét bugyrait, arról bővebben Diószegi-Horváth Nóra cikkéből lehet tájékozódni. A tényeknél maradva viszont az alábbiakat érdemes tudni a most indult perről, ami talán a Depp-Heard őrületnél is nagyobb érdeklődést hozhat.

Az ügyészek szerint Combs gyakorlatilag egy „bűnszervezetet” működtetett zenei/üzleti birodalmán keresztül üzlettársai és alkalmazottai segítségével, és egészen 2004-ig visszamenőleg követhetett el olyan bűncselekményeket, mint a

  • szexkereskedelem,
  • az emberrablás,
  • a kényszermunka,
  • a megvesztegetés,
  • a prostitúcióra kényszerítés,
  • a bántalmazás.

A 17 oldalas vádirat szerint Combs két évtizeden át több nővel és „más személyekkel” szemben is „tartósan bántalmazó” módon viselkedett, a bántalmazás ezekben az esetekben „verbális, érzelmi, fizikai és szexuális jellegű” volt.

A vádiratban részletezik azokat a „freak-off”-oknak nevezett – magyarul talán leginkább a megborulás lehet erre a legtalálóbb kifejezés – orgiákat is, amiken a vád szerint Combs „erőszakot, erőszakkal való fenyegetést és kényszerítést” alkalmazott, hogy nőket vegyen rá arra, hogy vele, illetve férfi szexmunkásokkal vegyenek részt „szexuális előadásokban”. Korábbi sajtóhírek szerint ezek a megborulások abból álltak, hogy Combs szexuális aktusokra kényszerítette a résztvevőket, miközben filmezett és maszturbált.

Az ügyészek szerint ezek rendszeresek voltak, néha több napig is eltartottak, és Combs a vád szerint „különböző anyagokat” adott áldozatainak, hogy azok „engedelmesen” viselkedjenek. Combs és ügyvédei ezeket a vádakat is tagadták, úgy fogalmaztak, hogy minden csoportos szex közös megegyezésen alapult, és azok, akik most a producert vádolják, „korábbi barátnők, akikkel beleegyezésen alapuló kapcsolatokban vettek részt”.

Cassie Ventura, Sean Combs egykori barátnője, a per központi szereplője és koronatanúja május 13-án tett először tanúvallomást a bíróságon. Azt mondta, a több mint tíz évig tartó kapcsolatukban voltak „erőszakos viták”, amik „általában valamilyen fizikai bántalmazásba” torkolltak.

A kérdésre, hogy Combs milyen gyakran volt erőszakos vele a kapcsolatuk alatt, Ventura azt válaszolta, „túl gyakran”. A Guardian beszámolója szerint a nő – aki egyébként több mint 8 hónapos terhes és harmadik gyerekét várja – végig könnyes szemmel beszélt.

Fotó: Jane Rosenberg/REUTERS

Ahogy az a vádiratban is szerepel, most is elmondta, hogy Combs a kapcsolatuk során rendszeresen kényszerítette szexre idegen férfiakkal, amiről Ventura úgy fogalmazott, „ez végül nagyjából egy munkává vált számomra”. Azt mondta, úgy érezte, nem mondhat nemet, különben feldühítené a férfit. Ezen a ponton talán fontos megjegyezni, hogy Ventura 21 éves éves volt, amikor 2007-ben összejött az akkor 38 éves Sean Combsszal.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Szövetségi ügynökök razziáztak Puff Daddynél, aki továbbra is tagadja a szexuális erőszakkal kapcsolatos vádakat

Volt barátnője, három másik nő és egy férfi producer is szexuális erőszakkal és bántalmazással vádolja a rappert, akinek nemrég a fiait és állítólagos dílerét is letartóztatták egy razzia során.

Mészáros Juli
külföld

Ezer üveg síkosító és „megborulások” – mik történhettek valójában a szexuális erőszakkal vádolt Puff Daddy bulijain?

A kétezres években rendszeresen tartott celebekkel teli White Partykat a producer, aki Jay Gatsbyhez hasonlította magát. Ebben az időszakban kezdte szervezni a „megborulások”-nak nevezett bulijait is, ahol a vádiratban foglaltak szerint bedrogozott és szexre kényszerített nőket, miközben filmezett és maszturbált.

Mészáros Juli
bűnügy

Letartóztatták Puff Daddyt, akit már 8 nő vádol szexuális erőszakkal

A rappert New Yorkban tartóztatták le.

Fődi Kitti
külföld

Nemcsak a teljes kilencvenes éveket, de a feminista ikonná avanzsált Beyoncét is kukázhatjuk a Puff Daddy-botrány miatt

Burjánzanak a vadabbnál vadabb elméletek P. Diddy híres/hírhedt bulijai kapcsán.

Diószegi-Horváth Nóra
ZENE

Depp vs. Heard, 4. hét: Személyiségzavarok, kölcsönös bántalmazás, bosszúból ágybaszarás

Negyedik hete tart Johnny Depp és Amber Heard tárgyalása, a színész 50 millióra perli volt feleségét egy 2018-ban írt véleménycikk miatt, amelyben Heard az őt ért családon belüli erőszakról írt. Heard bár nem nevezte meg benne Deppet, a színész állítja, hogy az írás miatt veszített el több szerepet is.

Mészáros Juli
bulvár

Előkerült egy hiperdurva videó, amin Diddy rapper a nyakánál lerántja, a földön rugdossa, majd a ruhájánál fogva vonszolja a barátnőjét (18+)

Ez is szerepelt abban a feljelentésben, aminek az ügyében végül peren kívül fizetett Sean Combs. A nő annyira rettegett tőle, hogy később visszament, hogy ő kérjen bocsánatot.

Szily László
bűnügy