Május 16-án, pár nappal 99. születésnapja után elhunyt Lax Péter matematikus, számolt be a New York Times. A számítógépek megjelenésekor felismerte, miként lehet alkalmazni az új technológiát egy sor matematikai probléma megoldására a fegyverek tervezésétől az időjárás-előrejelzésen át a tőzsdei árfolyamok elemzéséig.
Lax Budapesten született 1926-ban, matematikai tehetségét már egészen fiatal korában felismerték. Szüleivel a magyarországi zsidótörvények elől menekültek az Egyesült Államokba 1941-ben. 1945-46-ban dolgozott az atombomba kifejlesztését célzó Manhattan terven, itt ismerkedett meg Neumann Jánossal és Kemény Jánossal, akikkel később is dolgoztak együtt.
A háború után a New York Egyetemen diplomázott, munkássága nagy részét az egyetem Courant Matematikai Tudományok Intézetében végezte. Munkássága új pályára állította a számítástechnika fejlődését, és elősegítette a számítógépek felhasználását komplex rendszerek elemzésében. Egy cikkében Dr. Lax a számítógépek matematikára gyakorolt hatását a távcsövek csillagászatban és a mikroszkópok biológiában betöltött szerepéhez hasonlította.
Elsősorban alkalmazott matematikával foglalkozott, fő kutatási területei a parciális differenciálegyenletek elmélete, a folyadékdinamika, és a számításelmélet voltak. A New York Times megjegyzi, hogy Lax verseket is írt, magyarul és angolul.
Lax megkapta a matematikusoknak járó legnagyobb elismeréseket is: 1987-ben Wolf-díjat, 2005-ben Abel-díjat kapott. 1993 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja volt, 2005-ben tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével.