Erdélyben életveszély, a Fidesznek potenciális szövetséges

külföld

A George Simion mellett kiálló Orbán Viktor óvatos visszakozásának is felfogható, hogy az erdélyi magyar reakciókat látva a Fidesz az elmúlt napokban nem tolta tovább direktben a román szélsőjobb kampányát. Hivatalosan úgy tettek, mintha mindenki más lenne félanalfabéta, és csak félreértették volna, hogy a magyar miniszterelnöknek az AUR jelöltjét megtoló szavait a tihanyi apátságban:

„A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számíthatunk egymásra”

- mondta Tihanyban Orbán, egyetértését fejezve ki „Simion úrral”, akit ezzel a keresztény, szuverenista, nemzetek Európájáért küzdő harcostárs szerepébe emelt. A temetőgyalázó, nemrég még RMDSZ-esek akasztását kilátásba helyező, Székelyföld létét is tagadó Simiont, aki fociultraként, neolegionáriusként és Nagy-Románia-hívőként robbant be a politikába, és akinek az alelnöke szerint Nicolae Ceaușescut, az igaz szuverenistát sem szabad bírálni.

Forrás

Simion 40 százalék feletti eredménnyel nyerte a megismételt román elnökválasztás első fordulóját, majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a most vasárnapi második fordulóban vele szembenéző Nicușor Dan, a liberális bukaresti polgármester. A különbség eleinte szinte ledolgozhatatlannak tűnt, de egyes közvélemény-kutatások már döntetlenközeli eredményt mérnek, többen Dan halvány előnyével. A fogadóirodáknál pedig már alacsonyabbak az oddsai, mint az egy hete még náluk is simán vezető Simionnak.

Hogy ezt mennyire lehet komolyan venni a romániai közvélemény-kutatók korábbi buktái után, kérdéses, és Dannak Romániában legalább 3-4 százalékos előnnyel kellene rendelkeznie, a diaszpórában ugyanis fölényesen, 350 ezer szavazat különbséggel nyert az első fordulóban a szélsőjobbos AUR elnöke, ott várhatóan most is komoly fölénye lesz.

George Simion az AUR egyik tüntetésén
Fotó: Daniel Mihailescu/AFP

A választói részvétel akár jóval magasabb is lehet, mint az első fordulóban, főleg a Simionnal szembeni országos mozgósítás miatt. Abban egyetértenek a táborok, hogy Románia számára sorsfordító lehet ez a választás. Ha Simion győz, radikális jobboldali, rendszerellenes államfője lesz az országnak, aki élesen szemben áll a rendszerváltás utáni elitkonszenzussal, amiből egyébként láthatóan a fél országnak elege van.

A félelmek szerint ennek tovagyűrűző hatásai beláthatatlanok.

A félprezidenciális román rendszerben az elnöknek sokkal nagyobb hatalma van, mint Magyarországon, és az eddigi minta, hogy az államfőválasztás után a győztes pártja megnyeri az országgyűlési választásokat is. A kormányváltás most különösen könnyűnek tűnik: Ciolacu az első forduló után lemondott a miniszterelnökségről, így most csak ügyvezető kormány van. Esetleges győzelme után Simion az ígérete szerint azt a Georgescut bízhatja meg kormányalakítással, akinek decemberben megsemmisítették az elnökválasztási győzelmét, majd az illegális kampányeszközökre és orosz befolyásolásra hivatkozva az alkotmánybíróság eltiltotta az újabb indulástól is.

Georgescu emberei a vádak szerint szélsőjobboldali paramilitáris egységekre alapozva fegyveres hatalomátvételre is készültek, megsemmisített győzelmét pedig ellenfelei és a román hatóságok egy átfogó orosz hibrid műveletnek tudták be. Ez a magyarázat már decemberben is sántított, és sokan tartottak attól, hogy a választási eredmények semmibevétele csak feltüzeli azokat, akiknek eleve az volt a narratívája, hogy az elit, a román mélyállam vagy a globális háttérhatalom meg akarja fosztani az embereket a szabad választástól.

Ez a félelem utólag sem tűnik alaptalannak. Georgescu kiiktatása után elindult a szélsőjobbos román jelöltcasting, amiből George Simion, az AUR elnöke került ki győztesen. Bár ellene nincsenek még komolyabb orosz befolyásolásról, Moszkvából irányított hibrid műveletről szóló vádak, így is 40 százalék felett szavaztak rá - novemberben Georgescu és Simion ennél együtt kevesebbet, összesen 36 százalékot kapott.

További posztokkal is folytatódhat a szélsőjobb hatalomátvétele: még idén több alkotmánybírót (ez Romániában nálunk is pártpolitikaibb megbízatásnak számít) jelölhetnek majd, és idősebb mesterétől azt az ígéretet is átvette, hogy a titkosszolgálatok tagjait is leváltja majd.

Georgescu és Simion a bukaresti Közársaság Háza előtt.
Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP

Ezzel a forgatókönyvvel szemben a román nagykoalíció pártjai, a hagyományos nagypártok és az RMDSZ a tíz év után a szekrényből előhúzott, Simionnál vagy harminc évvel idősebb Crin Antonescut tudta ajánlani, egy olyan figurát, aki pontosan azt a rendszert testesítette meg a közvélemény szemében, amivel szemben a fél ország bárkit, egy vízrezgésben hívő ezoterikus kuruzslót vagy egy Bede Zsolt-szerű fociultraként induló jelöltet is megválasztott volna.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Az RMDSZ-nél magyarázkodik Orbán, miután elismerően beszélt Simionról

Egy nap sem telt azóta, hogy a támogatásáról biztosította a szélsőjobbos jelöltet, most már arról beszél a magyar miniszterelnök, hogy a „,nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató.”

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán elismerően szólt a román szélsőjobboldali elnökjelöltről a tihanyi apátságban

Arról a Simionról, akiről az RMDSZ elnöke azt mondta: győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Nem tűrik tovább az „idegen jelképeket” a románok az úzvölgyi temetőben

Román trikolórral takarták le a tájékoztató feliratokat az úzvölgyi katonatemetőben a hősök napja alkalmából odasereglett román nacionalisták.

Gazda Albert
külföld

Történelmi döntés a román elnökválasztás érvénytelenítése, az első fordulót behúzó Georgescu szerint államcsíny volt

A román politikai élet labirintusában könnyű elveszni, főleg a nagyon turbulenssé váló választási időszakban. Ezért összefoglaltuk, mit lehet tudni az elnökválasztás eredményeinek érvénytelenítéséről, és az ennek nyomán kialakult jogi és alkotmányos válságról.

Takács Lili
külföld

Előzetesen 10 százalékra mért szélsőséges politikus kapta a legtöbb szavazatot a román elnökválasztáson

Elemzők az establishment elleni tiltakozásként látják a román elnökválasztás első fordulóját. A legesélyesebbnek tartott szocialista miniszterelnök nem jutott a második fordulóba, miközben a diaszpóra szavazatai juttatták tovább a szélsőjobbos és a progresszív jelöltet is.

Takács Lili
külföld

Megállították az autóját és letartóztatták Georgescut, a szélsőjobbos román elnökjelöltet

Épp a választási bizottságra ment, hogy bejelentse az újraindulását, amikor kiszedték a forgalomból. Óriási meglepetésre nyerte az 1. fordulót, majd orosz befolyásolás vádjával megsemmisítették az eredményt.

Kolozsi Ádám
külföld

A geopolitika és a hibrid beavatkozások legyőzték a szabad választásokat a szomszédban

Életveszélyes a demokráciára a román példa: orosz műveletekre hivatkoznak, de az elnökválasztás leállításában geopolitikai szempontok és pártérdekek is szerepet játszhattak. Ez politikailag tovább erősítheti a szélsőjobbot, és ezután más országok is külföldi beavatkozásokra mutogatva korlátozhatják a választásokat.

Kolozsi Ádám
külföld

Sorsközösség, összefogás, együttműködés

Csak idő kérdése volt, Orbán Viktor mikor találja meg Romániában is szélsőjobboldali lelki- és eszmetársát. A magyar miniszterelnök Erdélyt nem most árulta el, viszont az ott élőknek csak rossz lehet, ha Bukarest és Budapest közt nincs normális viszony.

Bede Márton
vélemény

A nyugatbarát jelölt támogatására hívja fel az erdélyi magyarságot az RMDSZ elnöke

Kelemen Hunor szerint „a józan ész azt diktálja”, hogy a bukaresti főpolgármestert támogassák, mert a szélsőjobboldali Simion győzelme „a magyar közösség számára tragikus lenne”.

Kaufmann Balázs
külföld

Simion már Orbán arcképével terjeszt szórólapot Erdélyben

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta, reméli, ehhez nem járult hozzá a magyar miniszterelnök.

Kaufmann Balázs
POLITIKA