A tüntetésnek hivatalosan vége
A szervezőkkel a színpadon lement a Himnusz, közben az eső is eleredt. A demonstrációnak fél 8 után pár perccel vége, ahogyan ennek az élő közvetítésnek is.
A szervezőkkel a színpadon lement a Himnusz, közben az eső is eleredt. A demonstrációnak fél 8 után pár perccel vége, ahogyan ennek az élő közvetítésnek is.
A műsorvezető elköszönt és átadta a terepet a szervezőknek. Mind a tizenegyen felmentek a színpadra, és beolvasták a tizenkét pontjukat. „Neked Rólad Veled” – ez a Facebook oldaluk neve, közösen petíciót visznek majd a Pride előtt az Európai Parlamentbe. Ennek a tömeg nagyon örül, hosszan éljeneznek.
Korábban felszólalt Takács Lara az Adom Diákmozgalomtól, beszélt Móra Veronika az Ökotárstól és Vizzer Mátyás egyetemi hallgató is. A tüntetők több mint két órája beszédeket hallgatnak, úgyhogy a műsorvezető, Tóth Jakab színpadra hívta a CAPS LOCK nevű formációt, hogy kicsit felrázzák az egybegyűlteket. De sikerült?
„Ki fog az utcán élő kiszolgáltatott emberekért dolgozni, ha a civilek hangja nem szólalhat meg? (…) A szabad nyilvánosság elhallgattatásával mindenki veszít”
– Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesült elnöke a civil szervezetek munkájának fontosságáról beszélt.
Szerinte mindenki, aki a tüntetésen részt vesz, civil, a civileket pedig nem lehet betiltani. „Ne cenzúrázzátok magatokat, ha eszetekbe jut, hogy valamit ne mondjatok el, mondjátok el kétszer” – tette hozzá.
„Hol van a határ? Mikor értjük meg végre, hogy az olyan mondatok, mint a »mittudomén« után a rendszer működik tovább? Hogy azért ez a valóság, mert hagytuk?”
– ordítja a mikrofonba Lengyel Tamás színész. Ezelőtt röviden felsorolta, hány újságot zárt be vagy tett tönkre a Fidesz, és hosszan beszélt a NER drága autóiról, táskáiról. Szerinte ez a kérdés: Fidesz vagy rendszerváltás?
Arra kéri a tüntetőket, hogy „minden nap minden órájában” beszéljenek az ország kifosztásáról. „2026-ban vége van, Viki” – ezt még bedobja a végén. A tömeg lelkesen és hosszan skandálja.
Hodász András egykori katolikus pap, jelenleg coach azt mondja, sokan kérdezték tőle az egyházban, miért lett ellenzéki. Szerinte valójában a Fidesz tagadott meg mindent, amit korábban vallott: a szeretet és összefogás helyett a gyűlöletkeltés és a széthúzás erejében hisznek.
Hodász szerint ez a törvénytervezet maga „a fekete autó”. Ezután Jézus Krisztust idézte, miszerint „ne féljetek”, nehogy a félelem haraggá, majd gyűlöletté erősödjön. A harag és a tehetetlenség érzése könnyen eluralkodik, amit szerinte nem szabad hagyni. „Ugye nem hagyjátok, hogy stadion épüljön az adótok 1%-ából?” – kérdezte. A tömeg válaszul azt skandálta, hogy „nem hagyjuk!”.
Szerinte a „hatalom arra játszik, hogy feladd, hogy ne legyél politikailag aktív”. „Maradj itt, és legyél politikailag aktív.”
Osváth Zsolt lép a színpadra, azt mondja, rengeteget gondolkodott rajta, hogy felszólaljon ma, vagy sem. Végül eljött, mert szerinte „a független sajtó, kis túlzással, életeket menthet”. Ez ő tudja a legjobban, mondja, ő felkerült a címlapokra, bár nem a Vogue címlapjára, ahogy tervezte. A poént jól veszi a közönség. Elmondja, hogy a kormánypárti médiában megvádolták azzal, hogy pedofil, sőt, ezt tényként kezelték, ezzel szemben a független sajtó beszámolt arról, hogy megnyerte a helyreigazítási pereket ezekkel a lapokkal szemben.
Osváth a tavalyi influenszer-tüntetés egyik szervezője és felszólalója volt, ezt is felemlegeti. „Újra itt vagyunk.” Azt mondja, a legjobban attól fél, hogy egy napon már „igényünk sem lesz a tenni akarásra”.
A következő felszólaló Mérő Vera, aktivista, író. „Jóságos ég! Ezzé vált a polgári Magyarország ígérete?” – tette fel a kérdést. „Kedves fideszes, vagy a legutóbbi időkig fideszes honfitársaink, tudom, hogy ti is szeretitek a hazánkat.” Szerinte a frissen kiábránduló Fidesz-szavazókat nem szabad megbélyegezni, ez lépésről lépésre zajlik. „Amíg az ember él, sohasem lehet késő.”
A beszédének végén Iványi Gábor üzenetét olvasta fel, és egy idézetet a Bibliából.
„18 évesen felszólaltam egy jobb oktatási rendszerért, össztűz alá vettetek a propagandátokkal, meghurcoltak a bíróságon, a rendőreitek gumibottal vertek, kimondtátok rólam, hogy ügynök vagyok” – mondta a Csoki után felszólaló Pankotai Lili. Szerinte a Szuverenitásvédelmi Hivatal az új ÁVH.
A régebben a diáktüntetéseken gyakran felszólaló aktivista a törvényjavaslatról azt mondta, szerinte a valódi célja a listázás, „megfigyelés, kontroll, elhallgattatás”. „Ez nem védelem, ez uralom. Ez az új Rákosi-korszak.”
„Ezeken a sajtóorgánumokon keresztül a szólásszabadságunk az, ami célkeresztbe kerül” – utalt a youtuber, Szabó Márton „Csoki” a színpadon a 444, Partizán, Telex, HVG és 24 működésére. „A sajtószabadság, a szólásszabadság áll támadás alatt” – mondta. „Véget kell vetnünk a szorongásnak, az apátiának” – mondta. Szerinte fontos az online kiállás is, a Fidesz látja és érti ezt, és lehet, hogy nem sikerül elérni a törvényjavaslat visszavonását, de azt talán igen, hogy esetleg nem ebben a formában fogadják el.
Van értelme tüntetni? – kérdeztem pár fiataltól, akik nagyon bólogatnak.
Mit várnak? Nem szavazzák meg a törvényt?
„Ja, de, azt biztos megszavazzák.”
Akkor?
„Hogy érezze a kormány, hogy elég volt.”
Elegen vannak most itt ehhez?
„Hát, sokan vannak.”
Máskor is voltak ennyien, talán még többen is.
„Igen. Ez van.”
Egyébként a Hadházy-féle tüntetésekre is ki szoktak menni, mennek jövő kedden is.
„Igazából arra várunk, hogy valaki megmondja, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy valami tényleg történjen.”