A Fidesz nagy erőkkel beharangozott, több csatornán közvetített showműsorral, a Tisza egész nap élőben közvetített gyaloglással hívja fel magára a figyelmet vasárnap - a két megmozdulás hangvétele pedig feltűnően különböző.
Az állampárt délután 4-től a BOK-csarnokban tart Harcosok klubja címmel rendezvényt, ahol élőben közvetített beszédet mond Orbán Viktor. Lázár János vasárnap délelőtt „utolsó gyakorlat a harc előtt” felvezetéssel promózta saját fellépését, a szintén felszólaló Gyopáros Alpár fideszes képviselő azt írta: Harcoljatok!
Hogy mi az a Harcosok klubja, arról a Magyar Nemzet így fogalmazott:
„Sajtóinformációk szerint a Harcosok Klubja annak a titkos Facebook-csoportnak az elnevezése, amelyet maga a miniszterelnök, Orbán Viktor hozott létre. A több ezer tagot számláló online csoport célja legnagyobb valószínűséggel a fideszesek online aktivitásának és a kormánypártok elérésének növelése, összehangolt kommentekkel, lájkokkal és közösségimédia-kampányokkal. A Fidesz ezzel készül a 2026-os választásokra a közösségi médiában.”
Magyar Péter közben folytatja a hét közepén megkezdett, Egymillió lépés című, 300 kilométeres útját Budapestről Nagyváradra. Vasárnap reggel Szolnokról indultak tovább, ma 19 kilométert tesznek meg, és jövő szombaton érnek célba.
„Egészen egyedülálló dolog történik a szeretett hazánkban. Soha ennyi ember nem fogott össze a vidéki településeinken, soha ennyi ember nem állt ki egy emberséges Magyarországért és a valódi békéért magyar és magyar között” - írta Magyar, aki ismét szóvá tette, hogy a független média szerinte nem foglalkozik eléggé az eseménnyel, a Kontroll Youtube-csatornája viszont élőben közvetít.
Vasárnap reggel Magyar Péter azt mondta: a magyarok vasárnap nem harcosok klubjára, hanem békére és emberséges országra vágynak.
Videónk az indulásról: