Orbán Viktor múlt hét pénteken olyan elismerően nyilatkozott a hírhedten magyarellenes román elnökjelöltről, George Simionról, hogy a szélsőjobboldali jelölt Orbán arcképével és szavaival kezdett kampányolni. A másik elnökjelölt mellett kampányoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szavazói körében a beszéd még a párt elnöke szerint is komoly zavart okozott, ezért is beszélt a magyar miniszterelnökkel az ügyben.
„Nem volt olyasmi abban a telefonbeszélgetésben, ami az eddigi beszélgetéseinktől eltért volna. Egyszerűen azt mondtam el, miért az az érdeke az erdélyi magyar közösségnek, hogy Nicușor Dan nyerjen, és miért nem lehet megbízni Simionban” – mondta vasárnap, a szavazás napján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Válasz Onlinenak.
„Az elmúlt években mindig eljutottunk arra a következtetésre, hogy a romániai politikában a magyar kormány azt támogatja, amit az erdélyi magyar közösség képviselete jónak tart. A miniszterelnök azt mondta: azt támogatják ők is. Ezzel én ezt a történetet nagyjából le is zárnám – visszafelé az időben úgysem tudunk menni” – mondta Kelemen, hozzátéve, hogy a magyar miniszterelnök kereste meg őt.
„Orbán Viktor hívott engem. Elmondtam az érveimet, ő ezeket megértette, és ezzel lezártuk. Nem féltem attól, hogy lesz ezután [a tihanyihoz] hasonló nyilatkozata. Sokféleképp tekinthetünk arra a beszédre, de zavart okozott. Ez érződött mindenfelé. És az a legfontosabb, hogy azt akkor kellett tisztázni. Nem szabadott hagyni, hogy több nap elteljen.”
Orbán megszólalásáról készült elemzésünkben azt írtuk, hogy a George Simion mellett kiálló Orbán Viktor óvatos visszakozásának is felfogható, hogy az erdélyi magyar reakciókat látva a Fidesz az elmúlt napokban nem tolta tovább direktben a román szélsőjobb kampányát. Hivatalosan úgy tettek, mintha mindenki más lenne félanalfabéta, és csak félreértették volna, hogy a magyar miniszterelnöknek az AUR jelöltjét megtoló szavait a tihanyi apátságban:
„Simion úr ezt mondta, idézem: »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.« Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk.”
Arról a Simionról, akiről az RMDSZ elnöke azt mondta: győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta, reméli, ehhez nem járult hozzá a magyar miniszterelnök.
A győzelem küszöbén a magyarellenes ultra, akinek Orbán is megtolta a kampányát. Simion nem keresztény vagy szuverenista, hanem minden porcikájában magyarellenes, figyelmezteti Orbánt az RMDSZ. Vasárnap elnököt választ Románia.
Egy nap sem telt azóta, hogy a támogatásáról biztosította a szélsőjobbos jelöltet, most már arról beszél a magyar miniszterelnök, hogy a „,nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató.”