Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője úgy tudja, a héten már szavazhat is a parlament az „átláthatósági” törvényről. A képviselő erről a Partizán élő adásában nyilatkozott, amikor a Harcosok klubja rendezvényre érkezett.
A párbeszéd így zajlott:
– Mikor fognak szavazni erről?
– A közeljövőben. Valamelyik nap.
– Még a jövő héten?
– Valószínűleg igen.
– Gyorsított eljárásban megy át?
– Sietünk, igen.
Eddig azt lehetett tudni, hogy hétfőn az igazságügyi bizottság tárgyalja, kedden pedig a parlamentben tartanak vitát Halász János törvényjavaslatáról. Pócs János válasza szerint viszont szavazás is lehet.
A törvényjavaslatot Halász János nyújtotta be múlt héten, Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető szerint pedig teljes mögött az egység a pártban. Lázár János ezzel szemben a 444-nek azt mondta, még viták vannak a párton belül.
A számos szerkesztőség és civil szervezet munkáját potenciálisan ellehetetlenítő törvényjavaslat ellen vasárnap délután tüntetnek a Kossuth téren. Videónk a törvényjavaslatról:
Orbán a harcosok klubja nyitórendezvényén kiadta a jelszót: a digitális térben is a Fidesznek kell lenni a legerősebbnek. Azt akarja, hogy januárra százezer digitális harcosa legyen. Jó hírnek nevezte Gyurcsány Ferenc és a Momentum bukását. Magyar Péter nem nevezte nevén.
Lázár János szerint csak most kezdődik az élénk vita az „átláthatósági” törvényről, a kormány még nem foglalt állást. Azt pedig nem érti, miért háborodtak fel rajta szerkesztőségek.