A Fidesz nem pedofil párt, de az utolsókat rúgja

publicisztika

Az a tény, hogy az Orbán Viktor belsőkörös aktivistáinak tartott, Harcosok Klubja nevű rendezvényén részt vett egy elítélt pedofil is, nem jelenti azt, hogy a Fidesz pedofil párt lenne. Azt viszont igen, hogy a látványosan elfáradt kormánypárt mostanra teljesen szétesett, már rutinfeladatokat sem képes végrehajtani, és belső morális válság tépázza.

A BOK-csarnokban tartott bizarr választási showműsor a leghűségesebb aktivistáknak és rajongóknak szólt, akiket a miniszterelnök extra erőfeszítésre próbál sarkallni. Ez nem általános tömegrendezvény volt: az eseményre összesen nagyjából tízezer, jól összeválogatott belsőkörös fideszest hívtak meg a Puskás Stadion melletti hangárszerű építménybe. Ők élőben nézhették, a párt tagjainak és rajongóinak többsége pedig interneten követhette a bulit.

És ebbe az elvileg gondosan megszűrt társaságba került bele S. Tamás György ivádi lakos, akit 2016-ban jogerősen elítélték egy tizenkettedik életévét be nem töltött gyerek ellen elkövetett szexuális erőszak miatt. S. emiatt börtönben is ült. Orbán most felállítandó digitális hadseregének máris van egy pedofil honvédje.

Ilyen elképesztő hibát bármikor nagyon kínos elkövetni, de a Fideszt alapjaiban megrengető kegyelmi ügy után egyszerűen érhetetlen.

És pont annál a pártnál, amelyik választási sikereiben nem kis szerepe volt a rajongók, támogatók és politikai ellenfelek pontos feltérképezésének, ami az úgynevezett Kubatov-lista formájában öltött testet.

Itt pedig nem milliókat kellett lekáderezni: minden választókerületből – 106 ilyen van – 100-100 megbízható kádert hívtak meg a BOK-ba. Vagyis minden választókerületi elnöknek a saját 100 emberéért kellett jótállnia.

Ez nem az egyetlen fideszes szarvashiba volt az utóbbi napokban. Fejétől bűzlik a szklerózisba esett párt: nem valamelyik csinovnyikja, hanem maga Orbán Viktor állt ki a magyargyűlölő román elnökjelölt mellett.

De ebben a konkrét esetben amúgy különösebb gondosságra sem lett volna szükség, ha a harcosokat tényleg zavarja, hogy pedofil van közöttük. A szelfiből ugyanis kiderült, hogy a pedofil mellett pár székkel ott ült Ivády Zsolt, Ivád polgármestere is, akivel együtt érkeztek. Márpedig Ivád egy nem egészen 400 lelkes falucska. Annyira zárt közösség, hogy olyan, mintha egy Garcia Márquez-regény helyszíne lenne: a lakosság közel 70 százalékának Ivády vagy Ivádi a vezetékneve. Teljesen életszerűtlen, hogy a polgármester ne tudott volna arról, hogy S. pedofil szexuális erőszak miatt börtönben is ült. Két lehetőség van: vagy teljesen idióta, vagy nem érdekelte, hogy pedofil.

Update: A fenti publicisztika közlése után jött a hír, hogy a pompás eseményen az elítélt pedofilon kívül jelen volt az a Nemes Klára keszthelyi önkormányzati képviselő is, aki nemrég olyan Facebook-posztot osztott tovább, amelyik klasszikus náci fajelméleti alapon gyalázta a DK-s Dobrev Klárát. Egészségünkre!

Kapcsolódó cikkek