A demokratikus nyilvánosság úgy működik, hogy vannak cikkek, amiknek van politikai hatása, és ideális esetben vannak politikusok, akiket érdekel a valóság – mondta a Telexnek Karácsony Gergely, aki Bolla Tibor BKV-vezérigazgató kirúgásáról is beszélt. (Bolla a 444 cikke után kényszerült távozni, az ügyről a szerző, Ács Dániel podcastben is beszélt.)
A főpolgármester szerint a BKV nagyon nehéz helyzetben van, pénzügyi problémák is vannak, ezért „nagyon nagy menedzsmentképesség ezeket a cégeket életben tartani, működtetni nap mint nap”. „A BKV mindig is egy ilyen, »legszívesebben bottal se piszkálnám« típusú hely volt” – magyarázta Karácsony, hogy miért volt Bollának ilyen hosszú pályafutása a cég élén.
Azt is mondta, hogy megkereste Tarlós István volt főpolgármestert is, aki Karácsony állítása szerint nem emlékezett a szerződésre, mivel a BKV-nak önálló igazgatótanácsa volt, ezért a főpolgármestert még tájékoztatni sem kellett annak megkötéséről. „Én azért olyan főpolgármester vagyok – tudom nem ez az imidzsem –, hogy a nagy cégek nagy közbeszerzéseit azért többé-kevésbé követem” – mondta Karácsony.
Ez egy olyan ügy, ahol „a TEK szállt ki, és húzott zsákot emberek fejére, ehhez képest mi mellékszereplők vagyunk” – mondta Karácsony, aki szerint az ügyet egyedül F. Zsolt, a Nagymester köti össze a fővárossal. Emiatt viszont, ha bárkinek (így Bollának is) kapcsolata volt vele, arról tájékoztatnia kellett volna a főpolgármestert, „utólag ez menthetetlen” – mondta a főpolgármester.
Karácsony szerint a képek ellenére sincs semmilyen megalapozott információ, ami alapján feltételezni kéne, hogy bármilyen budapesti adófizetői pénz rossz helyre ment volna. (Ehhez képest Karácsonyék egy Nagymesterrel készült közös képpel próbálhatják sakkban tartani Vitézyt, aki sötét, felmelegített szoci lejáratásnak tartja a burkolt fenyegetést.)
Rákosrendezőről Karácsony azt mondta, három feladat áll a főváros előtt:
Karácsony szerint a választáshoz közeledve politikailag vállalhatatlan lenne, ha nem tudnának megegyezni a kormánnyal, mert az visszacitálná a politikai napirendre – a kormánynak elég kínos – Rákosrendező-ügyet. Karácsony azt mondta:
„Ha nem sikerül megállapodni, akkor én nyilván felgyújtom magam. Mindenhol el fogom mondani, hogy az araboknak jár a kisföldalatti meghosszabbítása, a budapestieknek nem.”
(Nem ez az első eset, hogy Karácsony a saját halálát vizionálta, 2021-ben arról beszélt, hogy el tudja képzelni, hogy elüti a villamos.)
Karácsony szerint lesz Budapest Pride június 28-án, és senki ne érezze magát veszélyeztetve: a főpolgármesternek a jogszerű megvalósításra többféle ötlete is van, de egyiket sem árulta el, mert nem szeretne „tippeket adni valakinek, hogy hogyan lehet ezt is ellehetetleníteni”.
A parlament hozott döntéseket, Alaptörvény-módosítást, gyülekezésitörvény-módosítást, de ebből Karácsony szerint nem egyértelmű, hogy a bírósági gyakorlatra nézve mi következik, a bíróság még dönthet másképp, mint ami a törvények mögött meghúzódó politikai szándék. „Azt nem lehet beleírni egy törvénybe, hogy Pride-ot nem lehet tartani, ezért körülírták. De ha nem érti a bíróság, hogy mire gondolt a költő, akkor… A Pride nincs betiltva Budapesten, szerintem nincs ilyen törvény” – mondta Karácsony. (Telex)
Karácsony Gergely szerint a vezérigazgató nem tudott eloszlatni minden kétséget, ezért „a főpolgármester a saját kérésére felmentette Bolla Tibort”.
Bolla Tibor a kurzusváltást is túlélve, 13 éve vezeti a BKV-t, közben rejtve szoros szálak fűzik egy bűnszervezethez, ami éveken keresztül szisztematikusan fosztotta ki a közlekedési vállalatot. Úgy látszik, hogy a „szürke hivatalnokot” és a bűnszervezet fejét a barátságnál több köti össze. A Nagymester-saga legújabb epizódja sem okoz csalódás.
Ács Dániellel, a cikk szerzőjével beszélgettünk arról, hogyan épülhetett be egy bűnszervezet a közlekedési vállalatba.
Vitézy Dávid sötét, felmelegített szoci lejáratásnak tartja a burkolt fenyegetést.
Szóval nem is indul sem jobb-, sem baloldali előválasztáson.