Újabb embert vettek őrizetbe a brit kormányfő londoni ingatlanainak és volt autójának felgyújtásáért

bűnügy

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a brit miniszterelnök londoni ingatlanainak, illetve volt autójának felgyújtása ügyében.

A Scotland Yard szerint a 34 éves férfit a londoni Chelsea kerületben fogták el, és azzal gyanúsítják, hogy életveszély okozásának szándékával szőtt terveket gyújtogatásos bűncselekmény elkövetésére. A rendőrségi tájékoztatás sem a gyanúsított nevére, sem állampolgárságára nem tér ki.

Az ügynek már három őrizetbe vett gyanúsítottja van. Legutóbb szombaton vettek őrizetbe egy 26 éves férfit a Londontól északra fekvő Luton repülőterén a Scotland Yard kelet-angliai különleges műveleti egységén belül működő terrorizmusellenes ügyosztály nyomozói, ugyanazzal a gyanúval, ami alapján a most őrizetbe vett férfit is elfogták.

A Scotland Yard már csütörtökön vádat emelt az elsőként elfogott gyanúsított, egy ukrán állampolgár ellen, aki a hatósági gyanú szerint megpróbálta felgyújtani Keir Starmer miniszterelnök volt és jelenlegi londoni házát meg egykori autóját. A 21 éves Roman Lavrinovicsot – aki a délkelet-londoni Sydenham városrészben lakik – életveszély okozásának szándékával elkövetett háromrendbeli gyújtogatással vádolják.

A brit kormányfő tulajdonában lévő házban múlt hétfőn, kora hajnalban keletkezett tűz. A lángok az észak-londoni Kentish Town városrészben lévő ház bejárati ajtaját rongálták meg. A tűzoltóság a tüzet 20 perc alatt megfékezte, személyi sérülés nem történt. A házban jelenleg Starmer feleségének nővére lakik.

Keir Starmer az általa vezetett Munkáspárt tavaly nyári választási győzelme óta Nagy-Britannia miniszterelnöke, és jelenleg a Downing Street-i kormányfői rezidencián él feleségével és két gyerekével.

Keir Starmer a Downing Street 10-ben május 7-én.
Fotó: Tayfun Salci/Anadolu via AFP

A kormányfő Kentish Town-i házánál megkísérelt gyújtogatás előtt egy nappal, vasárnap a közeli Islington kerületben hasonló incidens történt, és ebben az esetben is az érintett ingatlan bejárati ajtaja rongálódott meg. Ez a ház korábban szintén Keir Starmer tulajdonában volt.

A két incidens kivizsgálását a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának nyomozói irányítják, a hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint azért, mert a tüzek egy „magas beosztású közéleti szereplő volt lakóingatlanaiban” történtek.

A Scotland Yard által vizsgált harmadik esetben egy autó gyulladt ki csütörtökön, ugyanabban a Kentish Town kerületbeli utcában, ahol a miniszterelnök háza is van. A felgyújtott autó egy 2018-as évjáratú Toyota Rav 4, ami szintén Starmeré volt. Az autót a kormányfő a tavaly nyári parlamenti választások után eladta egyik szomszédjának. (MTI)

Kapcsolódó cikkek