luton

Újabb embert vettek őrizetbe a brit kormányfő londoni ingatlanainak és volt autójának felgyújtásáért

Az ügynek már három őrizetbe vett gyanúsítottja van.

Herczeg Márk
bűnügy

Lángra kapott a Luton repülőtér parkolója

Az épület felső szintjén szinte minden autó ég és félő, hogy az épület is összeomolhat a tűz okozta károk miatt. A Londonhoz közeli reptéren minden járatot töröltek.

Csurgó Dénes
külföld

Ismét tojással célozták meg III. Károlyt

Egy hónapon belül már másodszor történik ilyen.

Botos Tamás
külföld

Mentesítő járatokat indít a Wizz Air Budapest és London között

Hétfőn este körülbelül két tucat magyar is szeretett volna hazarepülni az angliai Lutonból Budapestre, de járatukat az időjárási körülmények miatt törölték.

Benics Márk
repülés

Több mint egy napja várják a Lutonban ragadt WizzAir-utasok, hogy kiderüljön, hogyan mehetnének haza

A Telexnek az egyik utas azt mondta, hogy a magyar légitársaságtól eddig semmilyen segítséget és információt nem kaptak.

Tárkányi Flóra
repülés

Arra ért haza a brit tiszteletes, hogy valakik eladták a házát, a rendőrök meg csak a vállukat vonogatták

Mike Hall tiszteletes hiába fordult a hatóságokhoz, azok csak azután kezdtek érdemben vizsgálódni, hogy már a BBC is foglalkozni kezdett a sztorival.

Király András
bűnügy

Magyar és román nőket szabadítottak ki egy London melletti bordélyból

Az emberkereskedők elleni nyomozás során egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek.

Urfi Péter
külföld

Szexuálisan bántalmazott egy gyereket egy Angliában élő magyar férfi, aki korábban Budapesten volt rendőrtiszt

Magyar barátnője segített neki. A férfit 8, a nőt 4 év börtönre ítélte a brit bíróság.

erdelyip
bűnügy

Négy személyt vettek őrizetbe Angliában az Iszlám Állam támogatása miatt

Lutonban tartóztatták le őket.

Tbg
Terrorizmus

Gyanús csomagot találtak a londoni Luton reptéren

Evakuálták a terminálokat, felrobbantották a csomagot, most már minden rendben.

Sarkadi Zsolt
külföld