A szökés után letartóztatták a New Orleans-i börtön egyik karbantartóját

bűnügy

Egy karbantartót letartóztattak azzal a váddal, hogy a múlt héten segített tíz rabnak egy merész szökés végrehajtásában egy New Orleans-i börtönből. A nyomozók gyanúja szerint a szökés belső segítség nélkül lehetetlen lett volna.

A 33 éves Sterling Williamst hétfőn tartóztatták le. A louisianai főügyészség közleménye szerint Williams elzárta a vizet a börtönben, lehetővé téve a raboknak, hogy egy fém vécé- és mosdókagyló-egységet eltávolítsanak a cellafalról. A férfi azt állítja, az egyik rab megfenyegette, hogy „leszúrja”, ha nem segít nekik.

Ezután a rabok egy ismeretlen eszközzel átvágták az acélrudakat a cella mosdója mögött, és egy éppen csak átmászásra alkalmas lyukat hagytak hátra a falban, valamint egy gúnyos, helytelenül írt üzenetet: „to easy LOL” (kb. „túl könnyű, LOL”).

Forrás

A rabok egy rakodórámpán keresztül hagyták el a börtönt, átmásztak egy falon, és átfutottak a 10-es főút (Interstate 10) fölött. A seriffhivatal egyik civil alkalmazottja, aki az adott börtönrész biztonsági rendszereit felügyelte, éppen elhagyta a posztját ételért – közölték a hivatalos szervek.

Egy eskü alatt tett nyilatkozat szerint Williams azt mondta a Louisiana-i Nyomozó Iroda ügynökeinek, hogy egy tetovált arcú rab, akit „Massey”-ként emlegetett (teljes nevén Antoine Massey) megfenyegette, hogy „leszúrja”, ha nem zárja el a vizet.

Ahelyett, hogy jelentette volna a fenyegetést, Williams elmondása szerint bement egy csőrendszeraknába (egy fal mögött elrejtett vezetékszakaszhoz), és egy szelep elzárásával leállította a víz folyását. A nyomozók szerint a víz nélkül a rabok képesek voltak kiszerelni a mosdót és a vécét a falból. „Ha a rabok megpróbálták volna a mosdót eltávolítani és a többi vezetéket leszerelni, miközben a víz még folyt, a szökési terv nem járt volna sikerrel, és valószínűleg elárasztotta volna a cellát, ami felhívta volna a figyelmet a tevékenységükre” – áll az eskü alatt tett nyilatkozatban.

A tisztviselők csak péntek reggel 8:30-kor, egy rutin létszámellenőrzésen vették észre, hogy a rabok eltűntek, ezután életbe léptették a „vészhelyzeti protokollokat”, és elkezdték a rabok felkutatását – közölte Susan Hutson, Orleans Parish seriffje. Azóta négy rabot elfogtak, és folytatódik az embervadászat a fennmaradó hat, köztük Massey után.

Ők voltak szökésben május 16-án: (a felső sorban) Dennis Dkenan, Gary Price, Robert Moody, (a középső sorban) Corey Boyd, Lenton Vanburen Jr., Jermaine Donald, (az alsó sorban) Antoine Massey, Derrick Groves és Leo Tate.
Fotó: -/AFP

Williamst hivatali visszaéléssel és szökésben való bűnrészességgel vádolják. Egyelőre nem világos, van-e ügyvédje, az első bírósági meghallgatására délután került volna sor.

A hatóságok a múlt héten közölték, hogy szerintük a rabok csakis benti segítséggel szökhettek meg. „Szinte lehetetlen – nem teljesen, de szinte lehetetlen – hogy bárki segítség nélkül kijusson ebből az intézményből” – mondta Hutson seriff egy pénteki sajtótájékoztatón.

Liz Murrill, Louisiana állam főügyésze közölte, hogy a szökés ügyében folytatódik a nyomozás. „Végül minden részletre fény derül, és bárkit, aki segédkezett vagy bűnrészes volt, a törvény teljes szigorával felelősségre fogunk vonni” – mondta. „Arra biztatok mindenkit, aki bármilyen információval rendelkezik – még azokat is, akik esetleg segítséget nyújtottak –, hogy most jelentkezzenek, hogy a lehető legjobb eredményt érhessék el saját ügyükben” – tette hozzá. (New York Times)

Kapcsolódó cikkek