Kocsis Máté a sajtópereket vivő bírókat szidta, a Fővárosi Törvényszék közleményben cáfolta a Fidesz frakcióvezetőjét

jog

Visszaszólt a Fővárosi Törvényszék Kocsis Máténak, aki a Mandinernek elfogult bírókról beszélt. A Fidesz frakcióvezetője több közéleti szereplőt is elmebetegnek, hajléktalannak és söpredéknek nevezett, Magyar Péterről pedig azt állította, hogy már az egyetemen is utálta.

Kocsis azt mondta, bár a Fidesz-frakcióról szóló hírek jelentős része csúsztatás vagy álhír, hiába járnak a bíróságra, ő „tapasztalatból” tudja, hogy „a Fővárosi Törvényszéknek az a 4-5 bírája, aki ezeket a sajtó- és személyiségi jogi pereket tárgyalja”, azok „olyan rettenetesen gyűlölik a jobboldali világot”, hogy a Fővárosi Törvényszéken „ebbe a pár tárgyalóterembe jobboldali politikusnak szigorúan tilos betennie a lábát”.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a párt 2023. őszi kongresszusán
Fotó: Németh Dániel/444

Az interjúra a Fővárosi Törvényszék azt reagálta, hogy ha egy bíró tevékenységével kapcsolatban kritikai észrevétel fogalmazódik meg, azt tartalmától függően az eljárásjogi törvényekben meghatározott jogorvoslatok valamelyikével lehet kezelni.

Azt írták, a Polgári Kollégiumban 41 bíró tárgyal ún. sajtós ügyeket, azaz visz sajtó-helyreigazításra irányuló és személyiségi jogi stb. eljárásokat.

„Ezen bírákkal szemben – az interjúban elhangzott tartalommal – sem elfogultsági kifogás, sem pedig panasz nem érkezett” – írták.

A Fővárosi Törvényszéken az elmúlt két évben 260 sajtó-helyreigazítási ügyben született ítélet: 181 esetben döntött úgy valamelyik fél, hogy felsőbb bírósághoz, azaz a Fővárosi Ítélőtáblához fordul, aminek a 3 tagú fellebbviteli tanácsai az összes ítéletnek csak a 3 százalékát helyezték hatályon kívül, egyszer sem bírói elfogultság miatt – írták.

Egyébként pont Kocsis Máté volt az, aki 2023-ban – éppen az idei nagytakarítási törvényt benyújtó Halász Jánossal együtt – beadta azt a törvénymódosítást, ami megkönnyítette a kormánypárti médiának, hogy szabadon rágalmazhasson. (HVG)

Kapcsolódó cikkek