Tiborczcal, Hernádival, Jellinek Dániellel is üzletelne az üzbég elnök

gazdaság

Az üzbég UzDaily közleménye szerint Shavkat Mirziyoyev az elnök a „legnagyobb magyar vállalatok” vezetőivel tárgyalt Budapesten, köztük az OTP Bank, a BDPST Csoport, a 4iG, az Indotek, az MVM, a Duna Group, a Mol, a H2O Consortium, az Inpark, a Wizz Air az, amit megnevez a közlemény. A hírhez csatolt képen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mellett áll Csányi Sándor (OTP), Hernádi Zsolt (Mol), Jellinek Dániel (Indotek), Jászai Gellért (4iG) és Szijj László (Duna Group) is. Tiborcz István vagy nem állt oda a képhez, vagy más tárgyalt helyette a BDPST nevében.

Mirziyoyev azt mondta, hogy az OTP Bank erős pozíciót épített ki Üzbegisztánban, miután felvásárolt egy jelentős helyi bankot, és bejelentették egy közös vállalkozás létrehozásának tervét is, melynek célja hitelezés fejlesztése és egy nagy baromfi-klaszter kiépítése. Az ipari együttműködés bővítése érdekében egy speciális ipari övezetet hoznak létre Taskent térségében, amelyet a magyar Inpark fog irányítani. Az Inpark egy magyar állami, ipari parkokat fejlesztő cég. A magyar Külügyminisztérium közleménye azt is megemlítette, hogy Üzbegisztán és Kirgizisztán nukleárisenergia-programba vág bele, amelynek során a magyar technológiai megoldásokat alkalmazni kívánják.