Stabilan és megbízhatóan működik a Magyarországra menekült volt macedón elnök, Nikola Gruevszki cége, ez derül ki ugyanis a tavalyi évről szóló éves beszámolóból. Orbán Viktor macedón jó barátja, az elítélt, majd 2018-ban hazánkba szökött és menedékstátuszt szerző Nikola Gruevszki 2021 nyarán gondolta úgy, hogy megalapítja saját kis cégét egy péceli Kádár-kockában. Az I.C.I.C Kft. főtevékenységként tanácsadással foglalkozik, ez pedig nagyon jó döntésnek bizonyult. Fix megbízója lehet, hiszen az elmúlt években megbízhatóan érkezett a bevétel, a tevékenység maga pedig egyáltalán nem költségigényes, így jókora nyereséget is tud elkönyvelni.
Tavaly 4,1 millió forint árbevételhez jutott az ex-elnök az előző évi 3,8 millió után. Költségként egyedül az előző évivel szinte teljesen megegyező 1,28 millió forintot számolt el. Így az adó levonása után 2,67 millió forintos tiszta nyereséget tudott elkönyvelni a korábbi 2,2 millió után. Ebből 2 millió forintot vett ki magának osztalékként, ezzel együtt a cég működésének 3 éve alatt összesen 16,7 millió forinthoz jutott a volt elnök.
A beszámolóból még az is kiolvasható, hogy bár Gruevszki rendszeresen kivette a nyereségek döntő részét a cégből, tavaly év végén kereken 8 millió forint pihent a cég bankszámláján. Az viszont egy egészen váratlan fejlemény, hogy nemcsak tanácsokat osztogat az elítélt elnök, de hitelképesnek is bizonyult. A mérlegben ugyanis 2,52 millió forint tartozást tüntetett fel.
Gruevszki feltehetően a mai napig jó kapcsolatot ápol a magyar kormány tagjaival. Még 2019-ben derült ki, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter a saját irodájában szokta fogadni Gruevszkit, hogy kikérje a tanácsát a Nyugat-Balkánnal kapcsolatos ügyekben. A miniszter szerint ugyanis tőle tudják a leghitelesebb információkat beszerezni a térségről, hiszen 10 évig volt miniszterelnök.
Néhány sorral lejjebb viszont azt állítják, hogy a börtön elől menekülő volt macedón miniszterelnök ügye pusztán jogi kérdés.
A cégpapírok szerint egy igazi reneszánsz ember a börtön elől Budapesten bújkáló ex-miniszterelnök.
Hát kit kérdezzenek a Nyugat-Balkán ügyeiről, ha nem a korrupció miatt börtönre ítélt volt miniszterelnököt?