Tibi atya is csatlakozott Magyar Péter menetéhez

POLITIKA

Az olcsó italaival és még olcsóbb poénjaival befutott, 1,2 milliós mémoldal üzemeltetője, Tóth Máté is feltűnt csütörtökön Magyar Péter menetében. Az oldalán egyelőre csak annyit írt, hogy „meghívtak, úgyhogy benéztünk egy napra”, de estére részletesebb beszámolót ígér. Zsáka felé gyalogolva a Kontroll beszélgetett Tóth Mátéval, aki elmondta, hogy leginkább azért csatlakozott, mert aggasztja a közbeszéd állapota. A Fidesz-féle Harcosok klubjáról azt mondta,

gyakorlatilag egy trollhadsereget hívtak a magyar társadalom azon része ellen, akik nem értenek egyet a kormánypárt gondolataival”.

Tóth Tibi atya Máté menetel
Fotó: Kontroll

A tiszás menet hangulatáról azt mondta, hogy gyökeresen más. „Ami tök meglepő, hogy kábé semmilyen szintű politika nincs, reggel óta jövök, és alig-alig van szó politikáról”. Tapasztalata szerint az emberek nagy része inkább csak beszélget, ismerkedik. „Ez hiányzik az országból, mert annyira át lett tematizálva minden a politikával az elmúlt egy évben, Magyar Péter megjelenése óta 0-24-ben az folyik, hogy politika, politika.” Ezzel szemben a Tisza menete „lényegében nem erről szól, de valahol mégis erről szól, csak egy másikfajta módon”. Tapasztalata szerint a hangulat olyan, mint a 2016-os Foci EB alatt, amikor jó volt magyarnak lenni. Ez hiányzott neki a mindennapokból. Szerinte az országban már mindenki ki van merülve idegileg és lelkileg „a gyűlölködésbe és a szekértáborokba tömörülésbe”.

Tóth Máté 2018 óta várta, hogy konszolidálódjon a rendszer, de azt kellett tapasztalnia, hogy inkább a „Fehéroroszország felé vezető irányba” mentünk el. Szomorúnak tartja, hogy a magyar emberek mind mentálisan, mind anyagilag kimerültek, „mert így arra megy el az ország energiája, hogy a két oldal összecsap, és nem tudunk egy irányba fordulni, hogy tudjunk valami jót csinálni”.

A Tibi atya mémoldal már 2016-ban is viccelődött fideszes intézkedésen, aztán 2018-ban úgy érezte, rászállt a kormánymédia. Ugyanakkor 2022-ben még támogatta, hogy a Mi Hazánk politikusai a Budapest Pride-ot támadják. „A Mi Hazánk megakadályozta, hogy a Pride a megszokott útvonalán haladjon. Egész más érvek mentén, de mélyen egyetértek vele, hogy ennek semmi keresni valója a város közepén nincs. Ami érdekes és tanulságos, hogy nem petícióznak, nem vörös fejjel rikácsolnak a parlamentben, hanem a rendelkezésükre álló eszközökkel cselekszenek, és a saját ügyeiket viszik utcára, nem a telex meg a 444 által generáltakon piócáskodnak. Politikát így kell csinálni, és ha ez valakinek nem tetszik, kérje számon azokat a politikusokat, akik a számára tetsző alternatívát nem képviselik hasonlóan. Dicsértessék!" írta akkor.

Kapcsolódó cikkek

Tibi atya extrémsuttyóhumor-startupja: „95 százalék véres proliság és 5 százalék intelligencia”

Tibi atya a magyar Facebook legsikeresebb alakja az utóbbi években. Extrém suttyóhumoroldala már 850 ezer követőnél tart, és egy egész vállalkozás épül rá. Felelős Tibi atya az alkoholizmusért? Eladták magukat a Jobbiknak, vagy Habonynak?

plankog
INTERNET

„Ott megy az unokám a Magyar Péterrel”

Végiggyalogoltunk egy napot a Budapestről Nagyváradra tartó menettel. Kisújszállás és Kertészsziget között kiderült, hogy a Tisza már Magyarország egyik legreménytelenebb szegletében is erős, és hogy jobb a szabad levegőn jobb sétálni, mint egy sportcsarnokban hőbörögni.

Bede Márton
Politika

Hatalmas pofont kapott a NER: Tibi atya kifigurázta Orbánt!

Ha 3,3 millió szavazó nem tévedhet, akkor egy 1,2 milliós Facebook-oldal sem?

Herczeg Márk
INTERNET

Tibi atyára rászállt a kormánymédia, ezért nyílt levelet írt Orbán Viktornak

Amiben egy nemierőszakolókat üldöző országos biztonsági szolgálat felállításához kér állami támogatást.

Király András
POLITIKA

Nagy egymásra találások: Tibi Atya örvendezik, hogy a Mi Hazánk bekavart a Pride-nak, amin Novák Előd örvendezik

A megmondóember mélyen elítéli, hogy a melegek „a város közepén” megtehetik azt, amit bárki más megtehet.

Szily László
INTERNET