Szerintem azt akarták kiprovokálni, hogy ezen a fórumon verekedés legyen. Elképesztő gyűlölködés zajlott a hallgatóság egy részéről, amit még soha nem tapasztaltam. Ez nekem nem személyes fenyegetés, én nem félek senkitől se
– számolt be miskolci fórumáról Lázár János a csütörtök éjszakai Facebook-videójában. Az építési és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy a csütörtöki eseményen egy százfős csoport verekedést akart kiprovokálni, mögötte pedig lökdösődés is volt. Lázár szerint az ötszáz jelenlévőből százan kiabáltak, kurvaanyáztak, és az volt a céljuk, hogy ő ne tudja elmondani, amit akart.
„A mi felvételeinken látszani fog, hiszen mindent rögzítettünk közelről: arcokat is, embereket is” – mondta Lázár János, aki azt mondta, meg kell nézni és nyilvánosságra kell hozni, melyik politikai csoporthoz tartozhattak a rendzavarók, majd sokatmondóan hozzátette:
Abban biztos vagyok, hogy aki most gyűlölködik, ordít és uszít és meg akarja akadályozni, hogy én megtartsam a Lázárinfót, az el fogja veszíteni a '26-os választást. Az a gyöngeség jele, ha valaki ököllel, ordítozással és a másik elhallgattatásával akar magának politikai előnyt szerezni.
Ennek ellenére sem akar a miniszter rendőri biztosítást kérni a jövőbeli Lázárinfókra, és biztos benne, ezután sem kerül majd sor tettlegességre a rendezvényein.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a fórumon elhangzott az a kérdés is, hogy túlélnének-e egy esetleges választási vereséget, amire Lázár azt mondta:
Én biztosan túl fogom élni, mert másnap felkel a Nap, az már csak olyan. Van egy választási eredmény, másnap az élet megy tovább, nem áll meg, a Nap fölkel, és mindenki túl fogja élni az országban. Nagy baj lenne, ha valaki attól tartana pro és kontra, hogy nem élné túl, ami a választások éjszakáján történik.