Elérhetetlen független sajtóval reagált koncertjén a Carson Coma a nagytakarítási törvényre

KULTÚRA

A pénteki, Budapest Parkban tartott koncertjén a Carson Coma is reagált a független sajtót és civil szervezeteket fenyegető átláthatóságinak nevezett nagytakarítási törvényjavaslatra, írja a Telex.

Forrás

A lapnak elküldött videón látszik, ahogy zenekar mögött a Feldobom a követ című dal „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sora után elsötétült a színpad, és a kivetítőn egy böngésző jelent meg, ahol a Telex, a 444, a Partizán, a HVG és a 24.hu sem elérhető, és csak hibaüzenet jön fel.

Halász János fideszes országgyűlési képviselő a múlt héten egyedül nyújtotta be A közélet átláthatóságáról címet viselő törvényt, amivel a kormány el kívánja lehetetleníteni azokat az újságokat és civil szervezeteket, amik szerintük veszélyeztetik az ország szuverenitását. Az említett öt független szerkesztőség közös műsorban állt ki a törvényjavaslat ellen, ami valójában nem a „külföldről” szól, hanem a kritikus hangok elfojtásáról.

Az Európai Bizottság pénteken arra kérte a magyar kormányt, hogy vonja vissza a nagytakarítási törvényjavaslatot, ugyanis ha a jogszabályt jelenlegi formájában fogadják el, az az uniós alapelvek súlyos megsértését jelentené. Ezért ha megszavazza a parlament, a Bizottság megteszi a szükséges lépéseket.

Címlapkép: Nagy Márton / Budapest Park

Kapcsolódó cikkek