• Mindenhol ott van, kikerülni lényegében lehetetlen, miközben azt sem tudjuk még, pontosan mit is csinál velünk.
• Ráadásul a védekezési lehetőségeink is eléggé korlátozottak.
• Állami, nemzetközi szabályozásra lenne szükség, de az ilyennek manapság nincs nagy divatja, a globális dél országai pedig maguktól nem is tudnának átállítani a gazdaságukat, hacsak nem akarják lábon lőni magukat.

2024-ben az Új-Mexikói Egyetem kutatói 23 emberi herét, valamint 47 kutya heréjét vizsgálták, és az összes mintában találtak mikroműanyag-szennyezést. Ugyanebben az évben, ugyanezen az egyetemen agymintákat is vizsgáltak: a minták tömegének 0,5 százalékát mikroműanyag tette ki. Egy hollandi egyetem biológusai csirkeembriókat vizsgáltak, és arra jutottak, hogy a nanoműanyagok simán átjutnak az érfalakon, felhalmozódnak a májban és a szívben is, de még olyan szövetekben is megtalálhatók, amelyben nincsenek is erek.

Miközben sorra érkeznek a hasonló horrorhírek, továbbra sincs tudományos konszenzus a mikroműanyagok emberi szervezetre gyakorolt hatásáról. Pedig nem ártana, ha lenne valami fogalmunk arról, mit tesz velünk az az anyag, ami ott van a levegőben, amit belélegzünk, a vízben, amit megiszunk, és az ételben, amit megeszünk, és amit megtalálni nem csak a Mariana-árok legmélyén, de a Mount Everest csúcsain is. Ezek a megállapítások nem újak, már 2004-ben, amikor Richard Thompson, a Plymouth Egyetem tengerbiológusa bevezette a kifejezést, arra jutott, hogy extrém módon ki vagyunk téve a mikroműanyagoknak.

Hogy mi is pontosan az a mikroműanyag? Olyan műanyagdarabka, ami 5 milliméternél kisebb, de 1 mikrométernél nagyobb – az annál kisebbeket ugyanis nanoműanyagnak hívják, ami nem mellesleg a vérrendszerünkbe és a különböző szöveteinkbe is beszivároghat. A mikroműanyagok jellemzően nagyobb műanyagok lebomlása vagy helytelen feldolgozása, újrahasznosítása során keletkeznek. Tehát lényegében mindenhol létrejöhetnek: az időjárásnak kitett épületrészekből, csövekből, a mezőgazdasági eszközök használata során, öntözőrendszerekben satöbbi.

Tényleg mindenhol? Tényleg. Még a Tiszában is!

A műanyaggal legtöbbször csomagolás formájában találkozunk. A napjainkban előállított műanyag több mint harmada csomagolásként hasznosul, ami aztán jellemzően az utcán végzi, ahol a hő és más természeti folyamatok hatására nagy mennyiségű mikroműanyagra bomlik. Amitől aztán piszok nehéz megszabadulni.