Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a folyamatos kormányzati elvonások és a tizenkétszeresére nőtt szolidaritási hozzájárulás miatt a főváros működőképessége veszélybe került. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke szerint Budapest azért megy csődbe, mert 50 milliárdért megvette Rákosrendezőt.
Az ATV megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy: „Be kell-e fizetnie a Fővárosi Önkormányzatnak az évi 89 milliárd 50 milliárdos fennmaradó részét a szolidaritási hozzájárulásból – akkor is, ha ezzel a budapesti közszolgáltatások teljesítését veszélyeztetnék? A Fővárosi Önkormányzat kaphat-e teljesítési haladékot, vagy részletfizetési lehetőséget? A Magyar Államkincstár inkasszózni fog-e a Fővárosi Önkormányzat esetében most is, ha nem tesznek eleget a teljes összegű szolidaritási hozzájárulás megfizetésének?”
Az NGM mindössze annyit válaszolt, hogy: „A jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, Budapest vezetése nem állhat a törvények felett, a hozzájárulást a fővárosnak is meg kell fizetnie.”
Illetve még – Szentkirályit ismételve – azt is hozzátették, hogy „a Karácsony–Tisza-koalíció egy év alatt csődbe vitte az ország leggazdagabb városát”.
Ha szerdán az államkincstár ismét inkasszózza a számlájukat, rendkívüli intézkedések jöhetnek, a tömegközlekedési kapacitás akár felére is csökkenhet. A főváros most azonnali jogvédelmet kért.
A területet a kormány dubaji befektetőknek akarta odaadni, végül az elővásárlási jogával élve megvette előlük a főváros.